Barion Pixel
16.2 C
Budapest
- 2024. szeptember 26.
/  Jusztina
Kezdőlap Címkék Karrier

Címke: Karrier

Álmodozó ifjúból igazi üzletember – Tassi Zsolt közel 30 éve erősíti az OVB csapatát

1996 nyarán mellékállásban kezdett el dolgozni az OVB-nél, megfogta a cég által felvázolt jövőkép, amire komoly lehetőségként tekintett. Fiatal pályakezdőként a negyven pluszos kollégák között kölyöknek érezte magát és az első eredmények sem jöttek könnyen.

Az álmok ereje: Divéki Zoltán az álmai és a képzelőereje nélkül sosem lett volna...

Egy kis Nógrád megyei faluból – Szurdokpüspökiből – indult, 18 éves korában pedig már az egykori NDK-ban élt, ahol turisztikai területen tervezett karriert építeni. 1992-ben szakmai gyakorlatra jelentkezett az OVB drezdai irodájába, mivel a cég akkoriban üdülési jogokat is értékesített.

„Superhun”: A magyar felsővezető inkább magányos hős, mint csapatember a Corvinus kutatása szerint

A magyar vezető inkább magányos hős, mint csapatember, nem alkot tudatosan stratégiát, a hierarchiában hisz - derült ki a Budapesti Corvinus Egyetem Vezetéstudományi Intézetének csütörtökön ismertetett felméréséből.

A pénzügyi-biztosítási szektorban 860 ezer forint volt az átlagkereset tavaly

2022 decemberében a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete - a legalább 5 főt foglalkoztató vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél, valamint a foglalkoztatás szempontjából jelentős nonprofit szervezeteknél

A CIG Pannónia innovatív bankbiztosítási megoldásokat kínál a Magyar Bankholding számára

A Biztosító Magazin vendége Kőrösi Zoltán, a CIG Pannónia Életbiztosító és a CIG EMABIT értékesítési vezérigazgató-helyettese, akit az elmúlt év tapasztalatairól, valamint a 2023. évi tervekről kérdeztünk.

Kardos László: Megújuló portfólióval és digitális fejlesztésekkel támogatjuk üzleti partnereinket

A szerződések közvetítése mellett az ügyfelek edukációja a legfontosabb küldetésünk ­– Kardos László személyében közel két évtizedes biztosítói múlttal rendelkező szakember vette át 2022 szeptemberében az Aegon Magyarország alkuszi és banki igazgatóságának vezetését.

Új igazgató a PwC Magyarországnál

Kis Tünde, a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) korábbi vezérigazgató-helyettese 2023. január 1-jével igazgatóként csatlakozott a PwC Magyarországhoz.

Profession.hu: Erősödő versennyel szembesülnek az álláskeresők

Magyarország minden vármegyéjében emelkedett a meghirdetett állásokra leadott jelentkezések száma tavaly a negyedik negyedévben, országos átlagban 34 százalékos volt a növekedés az előző év azonos időszakához képest, a feladott álláshirdetések száma ugyanakkor 17 százalékkal csökkent

Kozák Ádám: Új kockázati életbiztosítást mutattunk be VIENNA YES néven

Kozák Ádám közel két évtizede dolgozik a hazai biztosítási piacon, 2004-ben aktuáriusként kezdett, ma pedig ő vezeti az UNION Biztosító személybiztosítási üzletágát. A társaság nemrég új kockázati életbiztosítást dobott piacra VIENNA YES néven.

Pénzügyi karrier mentorral: Balogh Orsolya ügynökségvezető bővíti csapatát

Hét év elég idő ahhoz, hogy egy teljesen kezdő biztosítási tanácsdó a nullából felépítse magát és komoly szakmai sikereket érjen el. Ehhez persze kell céltudatosság és kitartás is, de az sem árt, ha tudunk fókuszálni.

IDŐJÁRÁS

KIEMELT

SOKAN OLVASTÁK...

LEGFRISSEBB

INTERJÚK