Kövesse Facebook oldalunkat!

Hét év elég idő ahhoz, hogy egy teljesen kezdő biztosítási tanácsdó a nullából felépítse magát és komoly szakmai sikereket érjen el. Ehhez persze kell céltudatosság és kitartás is, de az sem árt, ha tudunk fókuszálni. Sikerről és kudarcról, valamint a közeljövő terveiről Balogh Orsolya ügynökségvezetővel beszélgettünk, aki épp csapatát készül bővíteni. Lehet, hogy pont rád gondolt? – Ha érdekel egy válságálló szakma, ami kellemes megélhetést és nagyszerű karrier lehetőséget biztosít – mindezt úgy, hogy még egy mentort is adnak melléd -, akkor ne habozz jelentkezni!

Mióta dolgozol a biztosítási szakmában? Milyen kihívásokkal szembesültél a karriered során?

Hét éve dolgozom biztosítási és befektetési területen, jártam a tetején és az alján is. Többször. Az alja azt gondolom nem igényel különösebb magyarázatot. Megfelelő módszerek, eszközök hiánya, nehéz anyagi körülmények, motiváció elvesztése, kiégés … hosszú hónapokon át. Éppen ezért jól ismerem az összes nehézséget és buktatót, ahogyan azt is, hogyan lehet igazán kiemelkedőnek lenni.

Fotó: Balogh Orsolya, ügynökségvezető

Ezzel el is értünk a tetejéhez, ami számomra nem más, mint az MDRT, azaz Million Dollar Round Table (magyarul Millió Dolláros Kerekasztal), szint elérése. Aki szakmabeli, jól tudja mit jelent ez a négy betű.  

Nehéz időkben a bölcsek hidakat építenek, az ostobák pedig falakat emelnek.

 – habár nem hiszek el mindent, amit a filmekben mondanak, de T’challa fenti gondolataival – a Fekete párducból – mégis könnyen tudok azonosulni.

Aki nem hallott vagy olvasott korábban az MDRT-ról, annak mit érdemes tudni erről a szervezetről?

Egy olyan nemzetközi szervezet, melyhez a személybiztosításokat kötők legkimagaslóbb 1%-a tartozik. Túlzás nélkül ők a világon a legjobbak, a szakma krémje. Kivételes tudással rendelkeznek, szigorú etikai sztenderd mentén kiemelkedő ügyfél kiszolgálást nyújtanak. A világ több mint 70 országából közel 500 pénzügyi vállalat képviselteti magát, tagjainak száma pedig meghaladja a 38 000 főt.  

Fotó: Balogh Orsolya, ügynökségvezető

Kijelenthetjük, hogy az említett területek elitjét foglalja magában. Ez az életbiztosítások fellegvára, ahol a mennyiség és a minőség magas szinten találkozik. Úgy rajzol irányt a jövő trendjei felé, ahogy a nemzetközi divathetek láttatni engedik az aktuális szezon sztárkollekcióit. Egy konferencia, amin jó részt venni, egy nagy család, ahová jó tartozni.

Idén, életemben másodszor sikerült olyan teljesítményt nyújtanom, amivel én is idetartozom végre.

– mondja Orsi.

Célom, hogy az eddig megszerzett tapasztalatot és tudást megosszam azzal a néhány kollégámmal, akikkel együtt dolgozunk és minél többen utazzunk majd az éves konferenciákra. Ehhez a legjobban működő eszközöket és az eszköztáruk bővítésének képességét adom nekik. Így a velem tartók profik lesznek abban, hogyan dolgozzanak kaméleonként és érjék el a legnagyobb sikereket változó piaci körülmények között is.

Naplemente után Bostonban | Fotó: Balogh Orsolya, ügynökség vezető
Naplemente után Bostonban | Fotó: Balogh Orsolya, ügynökségvezető

Erőteljes és megterhelő – közel 3 év – van mögöttünk és nem látjuk mennyi kihívás áll még előttünk. Mi inspirál mégis arra, hogy ilyen bizonytalan, gyorsan változó időszakban kezdj neki a csapatépítésnek?

A gondolat magja régóta szunnyad már bennem. Az utolsó lökést az idei, Bostonban megrendezett MDRT konferencia élményei adták. Az itt eltöltött napok alatt lett világos, hogy nincs mire várni. Most van itt a legjobb pillanat!

Kihívások, nehézségek, válságok mindig voltak és lesznek. Nem tehetem ezektől függővé a céljaimat, ahogyan az élet sem áll meg, csak változnak a dolgok, átalakulnak folyamatok és más mederben folynak tovább. Akkor nekem miért kellene parkolópályára tennem a terveimet? Hiszem, hogy a nehéz időszakban kovácsolódott kötelékek erősebbek, hiszen sokkal jobban össze kell kapaszkodnunk és több energiát beletennünk ugyanannak az eredménynek az eléréséhez.

Olyanok ezek a kapcsolatok, mint ballonkabátok közt a Burberry. Rögtön látod, hogy más; a dupla varrás, finom csatok, egymásra szépen illeszkedő rétegek elárulják, hogy ez több, mint egy átlagos trench coat. S amikor leszakad az ég, a legnagyobb viharban is bízhatsz benne, hogy ebben megúszod szárazon.

– szemlélteti Orsi színesen.

Ilyennek látok egy jól működő csapatot. Visszanézve az eddigi pályámra és a mögöttem lévő évekre, hamar nyilvánvalóvá válik a közös pont, ami nem más, mint a minőség szeretete. Ahogy korábban luxusmárkák brand managere-ként, úgy ma a prémium szegmens biztosítási és befektetési specialistájaként nyújtom a tudásom legjavát.

Balogh Orsolya – ügynökségvezető | Fotó: Biztosító Magazin

Mi az a tulajdonság, amit leginkább keresel a leendő kollégáidban?

A kiválóságra való törekvés fontos szempont, így ezt keresem a jövendőbeli kollégáimban is. Olyanokat várok magam mellé, akik hasonló értékrendet képviselnek, mint én, hiszen velük adott a stabil együttműködés alapja.

A hozzám csatlakozóknak egészen biztos, hogy a (szak)tudás érték és szívesen képezik magukat, hisznek az élethosszig tartó tanulásban és a megújulásban. Komplexen gondolkodnak, azaz nem csak a biztosítási igényeket szeretnék kielégíteni az ügyfélkörükben, hanem befektetési és vagyonkezelési területen is fordulhatnak hozzájuk.

Megosztják az élményeiket, tudásukat és támogatják egymást a csapatunkon belül. Mélyen egyetértek azzal a gondolattal, hogy amikor nehézségek vesznek körül, akkor az erősségeinkre kell építeni. Így lehet sikeresen karrier ívet leírni, kihasználva egy jól működő támogatási rendszer lehetőségeit. Végül, de közel sem utolsó sorban nem elhanyagolható szempont a pénz.

A partnereim azzal, hogy felépítenek egy stabil vállalkozást, ami anyagi biztonságot, szakmai jövőképet, illetve őket és a családjukat gond nélkül eltartó jövedelmet biztosít, magasra teszik a mércét az anyagiak tekintetében is.

– magyarázza Orsi

Mindehhez pedig a Generali a legjobb inkubátort adja, hiszen onboarding programja páratlan a piacon. A szakmában zöld mezősök mellett szívesen dolgozom azokkal a kollégákkal is, akik jelenleg is aktívak pénzügyi területen, de úgy érzik nincsenek a helyükön.

Balogh Orsolya – ügynökségvezető | Fotó: Biztosító Magazin

Milyen karrierutat kínál a Generali? Mire számíthatnak a jelentkezők, ha a Te csapatodban akarnak dolgozni?

A Generali neve garancia a minőségre. Nem csak a cég 191 éves múltja és világszinten is nívós eredményei, sikeresen működő alapkezelője és alapítványa, valamint kimagasló innovatív tevékenységei miatt, hanem azért is, mert itt tényleg egy közösségélmény vár minden nap. Érzem, tudom hová tartozom.

Az elmúlt évek alatt sok kollégám a barátommá vált. A teljesítmény – az anyagi javak mellett – incentive utak, bónusz programok, plusz képzések, csapatépítők és hosszútávú, színes karrier perspektívák formájában is honorálva vannak.

Michael Jordan szavaival élve  „A tehetség meccseket nyer, a csapatmunka és az intelligencia pedig bajnokságot” Ezt az élményt azokkal akarom megosztani, akikből a korábban már említett értékek és törekvések nem aggodalmat, hanem lelkesedést és tettvágyat váltanak ki.

Soha nem a már kész, tökéletes jelölteket keresem, hisz ilyen nem létezik, hanem azokat, akiknek megfelelő a hozzáállásuk!

– zárja gondolatait Orsi.

Rád gondoltunk!

Amennyiben úgy gondolod, hogy szeretnél egy válságálló szakmában dolgozni, a munka mellé pedig folyamatos szakmai mentorálást is kapni, akkor jelentkezz az alábbi linken és felveszem veled a kapcsolatot!

Tetszett a cikk?
Ne felejtsétek el megosztani! Köszönjük!

Szimpatikus számodra a Biztosító Magazin?
KÉRJÜK, HOGY TÁMOGASD A MUNKÁNKAT!
A színvonalas tartalmak előállítása és a szerkesztőség napi működtetése az online kiadványok esetén is igényel anyagi ráfordításokat. Ezért bátorkodunk, most a tisztelt olvasókhoz fordulni, hogy felajánlásaikkal támogassák munkánkat.

A Biztosító Magazin küldetése, hogy elősegítse Magyarországon a biztosítási tudatosság növekedését, valamint, hogy platformot teremtsen a szakmában dolgozó kollégák személyes márkájának építésére.

Ha neked, is fontosak ezek az értékek, akkor kérjük, hogy támogass minket! Kis összegnek is örülünk és hálásak vagyunk érte.
BIZTOSÍTÓ MAGAZIN A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN
Facebook CSOPORTUNKBAN szakmai témákat vitatunk meg, Facebook OLDALUNKON pedig értesülhetsz a legfrissebb hírekről. Kövesd a Biztosító Magazint a közösségi média oldalakon is!

Ne maradj le semmiről...