GFM: Meg kell erősíteni a hazai fuvarozókat
A fuvarozók képviselőivel folytatott párbeszéd eredményeként a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) javaslatára a kormány arról döntött, hogy újabb intézkedésekkel segíti a stratégiai jelentőségű ágazat szereplőinek megerősödését, ezáltal a magyar
Fuvarbiztosítás: A NiT Hungary nem tud bajba jutott magyar kamionosokról Ukrajnában
Az eddigi információk szerint nincs bajba jutott magyar fuvarozó Ukrajnában - közölte a Magánvállalkozók Nemzeti Fuvarozó Ipartestülete - NiT Hungary pénteken az MTI-vel.
ITM: A papírmentessé válnak a fuvarokmányok
A fuvarokmányokat a gépkocsivezetők a jövőben egy okoseszközön követhetik nyomon "vaskos dossziék és papírhalmok helyett" az e-CMR szolgáltatás kifejlesztésének köszönhetően
Nem fizetett: Letartóztatták az egymilliárd forint útdíjjal tartozó fuvarozócég működtetőjét
Jogerősen letartóztatott a Budai Központi Kerületi Bíróság egy fuvarozó céget működtető férfit, mert a cég egymilliárd forintot is meghaladó útdíjat és emiatt keletkező büntetést nem fizetett meg
Kezdeményezik a fuvarozók számára hátrányos uniós előírások megsemmisítését
A magyar kormány keresetet nyújtott be hétfőn az Európai Unió Bíróságához a Mobilitási csomag egyes irányelvi és rendeleti előírásainak megsemmisítése érdekében, miután azok aránytalan pénzügyi és adminisztrációs terheket rónak az európai fuvarozó vállalkozásokra
MKFE: Nagyban segíti az áruszállítást néhány határátkelő megnyitása
Nagyban segíti az áruszállítás folyamatosságát, hogy néhány határátkelőt ismét megnyitottak a forgalom előtt
Új vizeken járok: Magyarország tengeri kikötőt létesít Triesztben
Magyarország tengeri kikötőt és kijáratot létesít az olaszországi Triesztben a magyar vállalkozások számára, az erről szóló megállapodást pénteken írták alá - jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter pénteken Triesztben.
Deloitte: Könnyíthető a közösségi értékesítések adómentességének igazolása
A Közösségen belüli értékesítésekre vonatkozó adómentesség alkalmazásának feltétele, hogy az adott terméket igazoltan egy másik tagállam területére szállítsák ki.
Logisztikai óriásokkal működik együtt az áruszállítók Ubere
A kisebb fuvarcégek licitajánlatai mellett mostantól a GLS, a TNT és a Magyar Posta „instant" szállítási árajánlatait is választhatják opcióként a Fuvar.hu felhasználói. A magyar startup és a logisztikai szolgáltatók együttműködésének köszönhetően fejlesztett új funkció az azonnali szállításban érdekelt kkv-knak, illetve magánszemélyeknek kínál gyors megoldást.
Magyar piacra lépett a Palletways nemzetközi árufuvarozó cég
A raklapos áruszállításra szakosodott Palletways nemzetközi árufuvarozó vállalat 13 logisztikai szolgáltató összekapcsolásával felépítette magyarországi hálózatát.