A K&H biztos jövő felmérésének friss adatai szerint a 30-59 évesek átlagos havi nettó háztartási jövedelme 2026 első negyedévére elérte a 602 ezer forintot, ami több mint a duplája a tíz évvel ezelőtti 269 ezer forintos összegnek, ötéves távlatban pedig másfélszeres emelkedésnek felel meg. A középkorúak 38 százaléka az átlagosan több mint nettó 746 ezer forint feletti háztartási jövedelméből már rendszeresen vagy alkalmanként félre tud tenni, ami azt mutatja, hogy egyre többen képesek megtakarítást képezni, ugyanakkor 10 százalékos azok aránya, akiknek nélkülöznie kell a megélhetéshez vagy hónapról hónapra élnek. Az is kiderült a kutatásból, hogy a középkorúak 25 százaléka kifejezetten biztonságosnak és kiszámíthatónak tartja az anyagi helyzetét.
A K&H 2015 óta negyedéves rendszerességgel készíti el a K&H biztos jövő index felmérést, amely a középkorú lakosság anyagi helyzetét, várakozásait és biztonságérzetét vizsgálja.
A 2026 első negyedéves adatok rávilágítanak arra, hogyan alkalmazkodnak a háztartások az aktuális gazdasági környezethez, így arra is, mekkora összeget tudnak megtakarítani.
300 ezer alól 600 ezer fölé
A negyedévente gyűjtött adatok szerint a háztartások bevételi görbéje többéves távlatban emelkedő trendet mutat.
- Az átlagos háztartási jövedelem tíz évvel korábban – azaz 2016 első negyedévében – 269 ezer forintról indult, öt évvel később, 2021 elején pedig 380 ezer forint körül alakult.
- A 400 ezer forintos határt 2022 elején lépte át, míg az 500 ezer forintot 2023 második felében érte el.
- Ezt követően jutottunk el a legfrissebb, idei első negyedévben készült felméréshez, mely szerint a 30-59 évesek átlagos havi nettó háztartási jövedelme elérte a 602 ezer forintot, a mediánja pedig 511 ezer forintra nőtt.
A mindennapos odafigyeléstől a gondtalan életig
A hosszú távon látható növekedés kedvező, de árnyalja a képet, hogy
a szubjektív biztonságérzet némiképp csökkent a múlt év utolsó negyedévében és ez így maradt az idei év első negyedében is.
A friss eredmények szerint a középkorúak 54 százaléka pozitívan nyilatkozott a jelenlegi anyagi helyzetéről, az érintettek negyede, vagyis 25 százaléka pedig kifejezetten biztonságosnak és kiszámíthatónak minősítette azt.
A megkérdezettek több mint ötöde, 22 százaléka azt mondta, hogy a havi, átlagosan 489 ezer forintos nettó háztartási jövedelmük pont elegendő a mindennapokhoz. További 29 százalék pedig stabil megélhetésről számolt be:
bár megtakarítani nem tudnak, az 571 ezer forintos átlagos jövedelmük biztosítja számukra a kiszámítható mindennapokat.
Több mint 30 százalékuk jól kijön a keresetéből és alkalmanként félre is tudnak tenni – körükben az átlagos nettó háztartási jövedelem megközelíti a 750 ezer forintot. A gond nélkül élők és rendszeresen takarékoskodók aránya 7 százalékos, ők 800 ezer forint feletti átlagos bevétellel rendelkeznek.
Mindemellett a megkérdezettek kis, mégis 3 százaléka arról számolt be, hogy nélkülözniük kell a megélhetéshez, mivel a havi jövedelmük 282 ezer forint. Emellett 7 százalékos azoknak az aránya, akik havi 365 ezer forintos összegről beszéltek, ilyen jövedelem mellett folyamatosan anyagi gondokkal küzdenek, azaz hónapról hónapra élnek.
Nyitókép: Biztosító Magazin





