Kövesse Facebook oldalunkat!

Idén húsz éve, hogy tizenkét mindenre elszánt biztosítási vezető úgy döntött, hogy saját kezükbe veszik sorsukat és létre hoznak egy merőben új biztosítási tanácsadó céget. A PANNON-SAFE Biztosítási Alkusz Kft. az alkuszcégek között – árbevételét tekintve – évek óta a TOP 10-ben van, lelkesedésben és elkötelezettségben viszont talán még előrébb jár. Az alapítók azóta is lojálisak maradtak a céghez, az elmúlt két évtized során pedig országos méretű irodahálózatot építettek ki. Békés István ügyvezetővel az elmúlt két évtizedről beszélgettünk.

Honnan és hogyan indult a PANNON-SAFE?

A társaságot tizenketten alapítottuk még a kilencvenes évek végén, vidéken. Az egykori alapítók közül ma is szinte kivétel nélkül mindenki kapcsolatban van a céggel valamilyen formában. A tulajdonostársaimmal egyébként korábban egy nemzetközi biztosító magyarországi leányvállalatánál dolgoztunk, ahol igen komoly szakértelemre és szervezési képességekre tettünk szert. Úgy gondolom a szakmai munkánk sikerét az ott szerzett tapasztalatok alapozták meg. Ne felejtsük el, hogy ekkor még bőven a kilencvenes évek közepén jártunk, multinacionális környezetben még viszonylag kevesen dolgoznak Magyarországon.  A munkamódszerek és az ügyfélközpontúság területén, amit lehetett megtanultunk, elsajátítottunk. – kezdi bevezetőjét Békés István, a PANNON-SAFE Kft. igazgatója. 

Vidékről indultak, ma pedig már országos lefedettséggel rendelkeznek, hogyan sikerült felépíteni egy ilyen komoly hálózatot?

Az induláskor Baranya, Tolna és Somogy megyékben kezdtünk el hálózatot építeni. Az áttörés az alapítást után pár évvel következett be, amikor megvásároltunk egy – akkoriban népszerű – gépjármű átíratással foglakozó iroda hálózatot, aminek országos lefedettsége volt. A gépjármű átíratás – mint üzleti tevékenység – persze idővel megszűnt, viszont a PANNON-SAFE bevételeinek túlnyomó része ekkorra már a biztosításközvetítésből származott. A kétezres évek elejének országjárása idővel meghozta gyümölcsét, ugyanis elmondhatjuk, hogy egy regionális KKV-ból országos hálózattal rendelkező alkuszcéggé nőttük ki magunkat.

Békés István, a PANNON-SAFE Kft. igazgatója. | Fotó: Kocsis Ferenc Árpád – Biztosító Magazin.

Hová pozícionálják magukat a hazai piacon? Mennyire tartják magukat meghatározó szereplőnek?

A PANNON-SAFE tevékenységét többféle szempont szerint lehet mérni, gondolok itt az MNB statisztikáira vagy a Biztosítási Almanachra. Ha ezeket nézzük, akkor az árbevétel tekintetében például a TOP 10-ben vagyunk. Ha az üzletkötői hálózat nagysága alapján akarjuk meghatározni magunkat, akkor a saját hálózattal rendelkező alkusztársaságok között igen előkelő helyen állunk, mivel háromszáz fős saját biztosítási tanácsadó csapattal dolgozunk. Ügyfélpontjaink számát tekintve országos viszonylatban jól állunk, jelenleg harminc irodánk van.

A PANNON SAFE stratégiáját tekintve milyen piaci szegmensekre koncentrál?

A cégnél három nagy múltú üzletág van, ezek a pénzügyi közvetítés, a klasszikus biztosításközvetítés, illetve a nagyvállalati ügyfeleink számára még egy külön igazgatóságot is fenntartunk. A pénzügyi közvetítés keretében főleg lakástakarékpénztári szerződéseket és más hiteltermékeket forgalmazunk. A klasszikus biztosításközvetítés a PANNON-SAFE fő profilja, országszerte több mint 300 kollégával dolgozunk, tömegtermékeket értékesítünk. Az előbb már említett Kiemelt Üzletek Igazgatósága pedig olyan hazai és EU-s léptékekkel mérve is komoly méretű közbeszerzési eljárásokban vesz részt, ahol óriási kockázatokhoz kell biztosítási fedezetet hozni, illetve tömeges biztosítási ajánlatokat kell tenni.

A Kiemelt Üzletek Igazgatósága intézte például a Magyar Közút Kht-vá alakulása során a húsz megyei szervezet ötszáz telephelyének, háromezer gépjárművének, valamint az ötezer munkavállaló biztosításának koordinálását. Hasonló léptékű volt a KLIKK biztosításainak menedzselése is, ahol az illetékes minisztérium által működtetett ötezer oktatási intézményének, valamint az ott dolgozó pedagógusoknak a biztosítását kellett egy kézben összefogni.

– emlékszik vissza Békés István.

 

Békés István, a PANNON-SAFE Kft. igazgatója. | Fotó: Kocsis Ferenc Árpád – Biztosító Magazin.

A biztosítási szakmában rengeteg a változás, egy akkora cégnél mint a PANNON-SAFE hogyan tudják menedzselni a kollégák folyamatos oktatását, továbbképzését?

Két-három biztosítási szerződés megkötése még nem ad elég rutint senkinek. Ha egy alkusznak nincs meg a megfelelő gyakorlata, akkor újra és újra el fogja követni ugyanazokat a szakmai hibákat, amelyek mindenkinek – a cégnek, az ügyfélnek és a szakma megítélésének is – károsak lehetnek. Az MNB ezért is várja el hogy az alkuszok rendszeresen vegyenek részt különféle oktatásokon. A kötelező oktatások rendszerességét törvény írja elő – ezt mindenki tudja -, a PANNON-SAFE erre való tekintettel tart fent e-learning rendszert, ami a képzéseket a jogszabályoknak megfelelően dokumentálja.  Az e-learning rendszer közkedvelt a munkatársak körében, nagyfokú rugalmasságot ad, az éjjeli baglyok akár este 11 órakor otthonról is elvégezhetnek egy-egy kurzust. Az e-learning mellett természetesen hiszünk a klasszikus oktatási módszerekben is, a biztosítók például időről-időre tartanak nálunk különféle oktatásokat, termékbemutatókat.

A látható szaktudás alapvetően fontos az ügyfél és a tanácsadó közötti bizalom felépítésében. Van-e még valami – a jól képzett kollégák mellett – amivel még profibbá tudják tenni a PANNON-SAFE imázsát az ügyfelek körében?

Amikor egy biztosítási üzletkötő még kezdő, bevett dolog, hogy valamilyen nyilvános helyen, például egy kávézóban köti az első üzleteit. Manapság sok az igényes kávézó és a felkapott hely, de a hosszútávú bizalom kiépítéséhez azonban ez mégsem elegendő. A PANNON-SAFE egyik filozófiája, hogy mi „bástyákat építünk” – itt a saját irodahálózatunkra gondolok, aminek a fenntartása egyrészt költséges dolog, viszont az ügyfeleink – üzletkötőtől függetlenül – nálunk mindig nyitott ajtókat fognak találni. A PANNON-SAFE már 2005-ben rendelkezett ISO minősítéssel, az ügyviteli folyamataink évek óta dokumentálva vannak, jó értelemben véve bürokratikusak vagyunk, azaz bármelyik ügyintézőnk tud foglalkozni bármelyik ügyfelünk ügyével.  A szabályozottság nagyfokú biztonságot ad az üzletmenetben és az ügyfelek számára is.

Az ügyfélnek tehát nem kell attól tartania, hogy ha nem tudja felvenni a kapcsolatot azzal a biztosításközvetítővel, akivel egyébként a szerződését kötötte, akkor ne lenne azonnal valaki más az irodában, aki foglalkozna az ügyével.

– magyarázza Békés István.

A nagyfokú szabályozottsághoz viszont elengedhetetlenek a stabil és jól működő IT rendszerek, Ön szerint milyen hatást gyakorol az alkuszszakmára az IT fejlődés jelenlegi iránya?

Büszkék vagyunk a IT fejlesztéseinkre, személy szerint abban hiszek, hogy ez a mostani világ az IT technológiáké, a fejlődés fő irányát egyre inkább az IT rendszerek és megoldások fejlődése határozza meg. Ennek hatásai a biztosítási szakmában is természetesen érezhetők, láthatjuk a változásokat a backoffice folyamatokban, az elektronikus ügyfélkapcsolatok fejlődésében, a tarifáló és ajánlatkészítő rendszerek funkcióinak bővülésében. Látjuk azt is, hogy az ügyfeleink ma egyre kevésbé akarnak, vagy tudnak várni egy-egy dologra, a gyors ügyviteli folyamatok és a hibamentes működés jelnetősége minden eddiginél jobban felértékelődött. Az online megoldások és a technikai oldal mellett pedig a humán oldal sem elhanyagolható egy szolgáltatás nyújtása közben.

A PANNON-SAFE nem csak technikát, de mosolyt, kiszolgálást, kárkifizetést, helytállást és – az előbb említett irodahálózatunk segítségével – személyes kapcsolatfelvételi lehetőséget is ad az ügyfélnek.

– magyarázza Békés István.

Békés István, a PANNON-SAFE Kft. igazgatója. | Fotó: Kocsis Ferenc Árpád – Biztosító Magazin.

Az insurtech térnyerése vajon lehetőséget vagy inkább kihívást tartogat az alkuszoknak?

Az insurtech fejlesztések kimondottan jót tesznek a biztosítási szakma egyes területeinek, hiszen köztudott, hogy a biztosítási szektor némileg a bankok mögött kullog, már ami az IT megoldások fejlettségi szintjét illeti. Mindazonáltal azt hiszem, hogy biztosítási tanácsadókra még nagyon sokáig szükség lesz a szakmában, hiszen a biztosítás egy „people based business”, (emberi kapcsolatokon alapuló üzlet – a szerk.) ami elsősorban azt jelneti, hogy a professzionális tanácsadók végig kísérik az ügyfeleiket az életútjuk során. Terelik – ha kell figyelmeztetik – őket pénzügyek világában, a változó élethelyzeteikből fakadó kockázatokra pedig folyamatosan megoldásokat kínálnak. – zárja gondolatait Békés István.

A beszélgetés hamarosan folytatódik Békés Istvánnal, PANNON-SAFE Biztosítási Alkusz Kft. igazgatójával itt a Biztosító Magazinban; a következő részben ügyfelekről és ügyfélélményekről fogunk majd beszélgetni.

Tetszett a cikk?
Ne felejtsétek el megosztani! Köszönjük!

Szimpatikus számodra a Biztosító Magazin?
KÉRJÜK, HOGY TÁMOGASD A MUNKÁNKAT!
A színvonalas tartalmak előállítása és a szerkesztőség napi működtetése az online kiadványok esetén is igényel anyagi ráfordításokat. Ezért bátorkodunk, most a tisztelt olvasókhoz fordulni, hogy felajánlásaikkal támogassák munkánkat.

A Biztosító Magazin küldetése, hogy elősegítse Magyarországon a biztosítási tudatosság növekedését, valamint, hogy platformot teremtsen a szakmában dolgozó kollégák személyes márkájának építésére.

Ha neked, is fontosak ezek az értékek, akkor kérjük, hogy támogass minket! Kis összegnek is örülünk és hálásak vagyunk érte.
BIZTOSÍTÓ MAGAZIN A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN
Facebook CSOPORTUNKBAN szakmai témákat vitatunk meg, Facebook OLDALUNKON pedig értesülhetsz a legfrissebb hírekről. Kövesd a Biztosító Magazint a közösségi média oldalakon is!

Ne maradj le semmiről...