Több mint egy évtizede foglalkozik egészségbiztosításokkal, de az élet úgy hozta, hogy pár éve „ügyféllé vált”. Legyőzte a rákot és egy agyi infarktust is túlélt, az élmények pedig megerősítették abban, hogy még jobban elkötelezze magát az egészség védelme mellett. Nem csak a hazai KKV-k, de számos multicég vezetőjénél is sikerült szemléletváltást elérnie az egészségbiztosítások létjogosultságával kapcsolatban. Erőfeszítései magukért beszélnek: segítségével több mint hatezren léptek már be különféle egészségbiztosítási, egészségpénztári programokba – A Biztosító Magazin beszélgető partnere Bődy István biztosítási tanácsadó, aki új szintre emelte az egészségbiztosítások értékesítését.
Honnan jött az egészségbiztosítás, miért kezdett el pont ezzel a termékkel foglalkozni?
Láttam benne fantáziát. Mivel az állami egészségügyben már régebben is voltak fennakadások – és ezzel párhuzamosan sokan szertettek volna nyitni a magánegészségügy felé – úgy gondoltam, hogy ez egy jó kopogtató termék. Azok az egészségbiztosítások, amelyek járóbeteg ellátásról, kritikus betegségek finanszírozásáról, illetve különféle műtétekről szólnak, már tíz éve is piacképesek voltak, így elkezdtem velük foglalkozni. Akkor persze még nem sejtettem, hogy egy napon ez a szolgáltatás nekem is „jól fog jönni”.
Ma egyértelműen úgy gondolom, hogy a pénzügyi tudatosság mellett az egészségügyi tudatosságot sem ártana fejleszteni.
– vélekedik Bődy István.
Mire gondol pontosan, van esetleg olyan konkrét javaslata, amivel fejleszteni lehetne az egészségügyi tudatosságot?
Az egészséges életmód – táplálkozás, testmozgás – ma már egyre jobban megjelenik az embereknél, de ez önmagában még kevés. Egy másik szemszögből is meg kell vizsgálni az egészséggel kapcsolatos dolgokat, hogy minden oldalról meglegyen az az információ, aminek birtokában még a saját kezünkben lehet az egészségünk fenntartása.
Engedjen meg nekem egy példát. Nézzük meg a pl. a labdajátékokban látható rendszereket. Van külön koncepció a védekezésre és a támadásra is. A kettő egymás nélkül nem működne, ezeket is össze kell hangolni. Egy jó védekezés adja meg a fenntartható stabilitást a csapatnak, sőt, sok esetben a jó védekezés az első lépése a támadásnak. A támadójáték adja meg mindig azt, hogy még eredményesebbek legyünk.
Ugyanez a tudatosság és szemlélet fontos az egészségünknél is. Ha csak elmegyünk edzeni vagy próbálunk egészségesen étkezni – támadás –, akkor az még nem elegendő, hiszen foglalkoznunk kell az eddigi életvitelünk és a gének adta adottságaink következményeivel is – védekezés –, amiket a testünk a szerveink egy idő után már kezdenek megérezni. Ezen a területen kellene a legnagyobb nyitottság arra, hogy a meglévő adottságainkat és a múltunk következményeit jól kezelve lehessen kialakítani azt az életmódot, ami az elkövetkezendő életszakaszaink egészségben történő megélésére adják meg a lehetőséget.
Jól értem, hogy a prevenciónak kellene lenni az első lépésnek a tudatosság felé vezető úton?
Igen, jól érti, egyértelműen a prevenció a legfontosabb. Ugyanakkor, itt hoznám be az egészségbiztosítási szolgáltatásokban rejlő lehetőségeket is, hiszen így van lehetőség megfelelő szakemberek segítségével időben megvédeni az egészségünket és az életünket. Ezen a területen talán a legelső blokk a fejlődésben az árérzékenység, egyéni szinten nem feltétlen tudják vagy akarják megfizetni a szolgáltatásokat az emberek – ezáltal saját magukat zárják ki minden további információból, lehetőségből – persze, ha baj van, akkor már minden pénzt megér, hogy gyorsan és jó kezekbe kerüljön az ember, de az esetek jelentős részében, ezek már későn következnek be. Sajnos nehezen tudják még ma is elfogadni az emberek azt, hogy ezekért külön kell fizetni, hogy ezeket nem lehet megváltani a befizetett adóink terhéből.
Az egészségbiztosításra, úgy kell rá tekinteni, mint egy általányra – mint egy „egészség casco-ra” – ami, segíteni fog – mind szolgáltatásban, mind pénzügyi finanszírozásban –, ha bajba kerülünk.
– magyarázza Bődy István.
Azt is tapasztalatom, hogy sokszor elvi okok miatt nem megyünk orvoshoz: „velem ez úgysem történhet meg” – gondolják sokan, míg mások úgy vélekednek, hogy „az orvos majd biztosan talál valamit”. A helyezt azonban az, hogy az autónkat is átnézetjük utazás előtt és ha a szerelő azt mondja, hogy a fékcső elrepedt, akkor fel sem merül, hogy ezt megvétózzuk, azonnal megjavíttatjuk.
Ha az orvos talál valamit, akkor azt nem azért mondja, hogy költségekbe verjen minket, hanem hogy idejében megoldja a problémát.
– teszi hozzá Bődy István.
Egy szűrő-, vagy kontrollvizsgálat nagyságrendekkel kevesebbe kerül, mint baj esetén – hónapokkal később – egy műtét, ami akkor már elkerülhetettlenné válhat. Sőt itt nem csak a további költségeket spóroljuk meg azáltal, hogy komolyan vesszük a testünk jelzéseit, hanem konkrétan időt, életet nyerünk.
Mennyire vevők az egészségbiztosításra a hazai KKV-k illetve a multi cégek vezetői? Mennyire van kultúrája az egészségvédelemnek az üzleti világban Magyarországon?
Az üzleti vállalkozások természetesen rendelkeznek különféle biztosításokkal, de jellemzően a legnagyobb értékteremtőkre – azaz a humán erőforrásokara – nagyon ritkán kötnek biztosítást, miközben munkavállalói oldalon erre a juttatási elemre, egyre nagyobb az igény. Munkáltatói oldalon sokszor a többletkiadást látják a szolgáltatások díjaiban, viszont nekem – mindezek ellenére – sikerült szemléletváltást elérnem és több mint hatezer munkavállaót beléptetni a különféle egészségbiztosítási és egészségpénztári programokba. A döntéshozók megértették, hogy itt nekik kell lépni:
Számtalan tanulmány kimutatta, hogy a munkából kieső kollégák miatti veszteség megközelítőleg azonos vagy több esetben magasabb, mint az egészségbiztosításra fordított díj.
– mutat rá Bődy István.
Sajnos még mindig kevés az olyan munkáltató, aki ezzel foglalkozik, pedig a munkavállalók számára juttatásként adott egészségbiztosítás esetén olyan veszélyközösségek jönnek létre, amelyek által az egy főre vetített díj lényegesen kedvezőbb, a kárhányad pedig alacsonyabb lesz, mintha magánszemélyként és/vagy családilag rendelkeznének egészségbiztosítással. A preventív szűrésekkel elébe lehet menni a betegségeknek és minden kezelhetőbbé válik a cégek számára.
Az előbb említett biztosítási szemléletváltáshoz a munkáltatók bevonása – illetve rajtuk keresztül a potenciális ügyfelek edukációja – mennyire járható út? Mennyire tudja ilyen módon elérni az ügyfeleket?
Mint említettem több mint hatezer embert léptettem már be különféle egészségbiztosítási programokba. Nekem az a személyes küldetésem, hogy minél több családhoz tudjam eljuttatni a biztosítási védelmet és így megadni nekik azt a szemléletet, hogy foglalkozzanak az egészségükkel. Éppen ezért kulcsfontosságú, hogy ott legyek a multiknál és a KKV szektorban, hogy erről személyesen is beszélni tudjak. Előadásokat tartok és egyéni konzultációra is lehetőséget biztosítok mindenki számára, aki részese az általam összeállított egészségprogramnak.
Az egészségbiztosítás létjogosultsága abban rejlik, hogy ez nem költséget, nem kiadást jelent a munkáltatónak, hanem épp ellenkezőleg: értéket teremt a munkavállaló felé.
– magyarázza Bődy István.
Nincs annál nagyobb érték egy cég életében, ha a munkatársai szellemi, mentális és fizikális értelemben is egészségesek és motiváltak. Elengedhetetlen, hogy a munkáltatók biztosítsák azt a lehetőséget, amin keresztül képesek odafigyelni magukra a munkavállalók. Ugyanis maguktól nem mennek el minden esetben időben orvoshoz, ha szükséges lenne. Nem akarnak szabadságot vagy fizetés nélküli napokat kivenni az emberek. Ezért inkább halogatják a vizsgálatokat, ami viszont egyértelműen struccpolitika és egy láthatatlan kockázat mindenki számára.
Azt gondolom, hogy ma már a cégkultúra részét kell, hogy képezze az: egészséges életmód, a prevenció, a szűrővizsgálatok és a szakorvosi ellátások biztosítása. Ehhez viszont mindenképp be kell vonjam a cégvezetőket a közös gondolkodásba.
Beszéljünk a pénzről! Tudom, hogy rengeteg mindentől függ, de nagyjából mennyibe kerül most egy egészségbiztosítás? Mekkora kiadást jelent ez a cégeknek?
Ha megnézzük a jelenlegi munkabéreket, illetve egy átlagos kkv vagy multi működési költségeit, akkor körülbelül annyiba kerül, mint egy gomb a kabáton, elhanyagolható. Hozzáteszem viszont, hogy gomb nélkül a kabát értéke sem ugyanaz, mivel a gomb egy „láthatatlan érték”. Az egészségbiztosítás is nagyjából eszerint az analógia szerint működik.
Ha cafeteriába – vagy béren kívüli juttatásként – valaki 10 ezer forint értékben kap pl. közlekedési bérletet az pont ennyit ér: 10 ezer forintot. Viszont, ha ugyanezért az összegért egészségbiztosítást kapna, akkor betegség esetén milliós nagyságrendben is igénybe lehetne venni különféle egészségügyi szolgáltatásokat.
Vajon, ha betegek vagyunk mi a nehezebb, 10 ezer forintért közlekedési bérletet venni vagy kifizetni a kezelések, a műtétek árát?
– teszi fel a kérdést Bődy István.
Hadd válaszoljak erre egy költői kérdéssel, önnek van ezzel kapcsolatban személyes tapasztalata? Úgy gondolom, hogy igen…
2019-ben valami megváltozott, ugyanis kaptam egy agyi infarktust, 2021-ben rákos lettem. Mind a két esetben az mentette meg az életemet, hogy volt egészségbiztosításom.
– emlékszik vissza Bődy István.
Az egészségbiztosítás nem csak azért volt fontos, mert átvállalta a biztosító a pénzügyi kötelezettségeim jelentős részét, hanem mert kaptam időpontokat várólista nélkül is. Pár nap alatt mindenhova eljutottam, a legjobb orvosok a legjobb feleszerelésekkel vizsgáltak meg és ennek köszönhetően maradtam életben. Ha nem lett volna egészségbiztosításom, azt sem tudtam volna, hogy merre induljak el.
Ma már hálás vagyok a sorsnak azért, hogy megtapasztalhattam mindazt, ami velem történt és természetesen azért is, hogy túléltem ezeket a majdnem tragédiákat. Erősebben, magabiztosabban és talán hitelesebben is tudom képviselni az egészségmegőrzésbe fektetett hitemet.
– hangsúlyozza Bődy István.
Én biztosítási tanácsadó vagyok, de az élet úgy hozta, hogy ügyfél lettem. Sok nehéz megélésem volt az életemmel és az egészségemmel kapcsolatban az elmúlt pár évben, de a biztosító fogta a kezem. Amikor ügyfélként megélem, hogy nem vagyok kiszolgáltatott és nem maradok egyedül, akkor az egyfajta garancia az életemre. Ma már nem csak hivatásként tekintek a munkámra, hanem egyfajta küldetésként is. Rengeteg feladatom van, ezért mindent megteszek, hogy mindenki számára biztosítani tudjam azt, hogy: az egészsége legyen a legjobb befektetése – zárja gondolatait Bődy István.
Hamarosan folytatjuk a beszélgetést Bődy Istvánnal a biztosításokról, a következő részben a sportrolói mentorprogramról lesz szó!
Tetszett a cikk? Ne felejtsétek el megosztani! Köszönjük!
KÉRJÜK, HOGY TÁMOGASD A MUNKÁNKAT!
A Biztosító Magazin küldetése, hogy elősegítse Magyarországon a biztosítási tudatosság növekedését, valamint, hogy platformot teremtsen a szakmában dolgozó kollégák személyes márkájának építésére.
Ha neked, is fontosak ezek az értékek, akkor kérjük, hogy támogass minket! Kis összegnek is örülünk és hálásak vagyunk érte.