Míg korábban az insurtech fejlesztések csak az értékesítési oldalon voltak jelen a biztosítási szakmában, addig mára az innováció elérte a kárrendezés területét is. Az online kárrendezést mint még kiaknázatlan területet fedezte fel az ekarbejelentes.hu, ahol egyetlen helyen jelenthetjük be a kárunkat az összes biztosítóhoz, természetesen az adott biztosító által megkívánt formában. A Biztosító Magazin vendége Gémesi Ferenc, az ekarbejelentes.hu insurtech startup társalapítója.

Eltelt egy kis idő azóta, hogy utoljára beszélgettünk. Mik a legfrissebb tapasztalatok az elektronikus kárbejelentés területén?

Többen is megkerestek bennünket a rendszerrel kapcsolatban. Egyrészt növekedett mind a felhasználóink száma, mind a rajtunk keresztül bejelentett káresemények száma. Másrészt, bár a gépjárműkárokra már országos lefedettséget építettünk ki, hiszen jelenleg 66 szervizpartnerrel rendelkezünk országszerte, a közeljövőben lesznek új szervizpartnereink is. Az ügyfelek választhatnak maguknak szervizt, de amennyiben az alkuszukhoz fordulnak, akkor az alkusz is tud számukra szervizt ajánlani. Továbbá a szolgáltatásunk egy újabb állománykezelő rendszerbe is integrálásra került.

Hányan használják jelenleg az ekarbejelentes.hu rendszerét?

Pillanatnyilag 110 alkuszcég használja az általunk fejlesztett online kárbejelentő rendszert. Azonban fontos előrelépés a start-up életében és emellett büszkeséggel is tölt el, hogy az általunk kínált szolgáltatás már nem csak a weboldalon érhető el. Az ekarbejelentes.hu rendszere ugyanis beépítésre került az SK Trend által forgalmazott CKB4 tarifáló programba, július végére pedig várható, hogy szolgáltatásunk elérhető lesz a Brokka által kínált állománykezelő rendszerből is. Mindezeken felül a BázisNet Rendszerház állománykezelő rendszerébe történő integráció is folyamatban van.

Ennek következtében hamarosan az összes a biztosítási tanácsadók által használt piacon kapható tarifáló és állománykezelő programból elérhető lesz ez ekarbejelentes.hu szolgáltatása.

Az ekarbejelentes.hu szolgáltatása a biztosítási állománykezelő rendszerek egy részénél már integrálásra került – magyarázza Gémesi Ferenc, az ekarbajelentes.hu társalapítója. | Fotó: Kocsis Ferenc Árpád – bmag.hu

Magánszemélyek vagy inkább biztosítási tanácsadók veszik igénybe az ekarbejelentes.hu szolgáltatásait?

Azok a felhasználók, akik stabilan használják a rendszerünket, azok napi felhasználók. Éves szinten kb. 2000 db kárbejelentést kapunk, de ez a szám meredeken emelkedik.

A szolgáltatásunk egyelőre inkább B2B jellegű, ugyanis a felhasználók között főleg biztosítási alkuszok és ügynökök vannak. Összességében az elmúlt másfél év tapasztalata, hogy a kárbejelentések 90 százalékát alkuszok teszik a saját ügyfeleik számára. Tulajdonképpen, ha megtörténik a baj, az ügyfelek túlnyomó része az alkuszát vagy a biztosítási tanácsadóját keresi fel és kéri meg a kárrendezés bonyolítására.

A szolgáltatásunk egyelőre inkább B2B jellegű, ugyanis a felhasználók között főleg biztosítási alkuszok és ügynökök vannak.

– magyarázza Gémesi Ferenc.

Emellett persze növekszik az egyéni felhasználók száma is, bár az ő részarányuk kevesebb. Ennek oka, hogy az elektronikus kárbejelentés olyan tevékenység, amelyet az ügyfeleknek, ha szerencséjük van nem kell túl gyakran igénybe venniük. Ebből következik az is, hogy visszatérő felhasználókra kevésbé tudunk építeni. Ugyanis ha valakinek kára keletkezik, akkor miután megteszi a kárbejelentést, szeretné ha az ügye zökkenőmentesen lenne elintézve, szerencsés esetben ajánl bennünket barátainak, ismerőseinek.

Ha valakinek kára keletkezik, akkor miután megteszi a kárbejelentést, szeretné ha az ügye zökkenőmentesen lenne elintézve – magyarázza Gémesi Ferenc. | Fotó: Kocsis Ferenc Árpád – bmag.hu

Kinek lehet még előnyös az ekarbejelentes.hu program használata?

Minden olyan felhasználónak, ahol nagy tömegben kell kárbejelentést elvégezni.

  • AUTÓSZERVIZEK:
    Az autószervizek számára mindenképpen előnyös lehet, mert előfordul, hogy az ügyfél rögtön az autószervizbe megy.
  • FLOTTAKEZELŐK:
    Idesorolnám még a flottamenedzser cégeket is, hiszen ezeknél több ezer autó található a portfólióban.
  • NAGYVÁLLALATOK:
    Sok olyan vállalat is van, amely saját autóparkkal rendelkezik, a nagy flottáknál pedig a sérülések valószínűsége és így a kárbejelentések száma is magasabb.
  • TÁRSASHÁZKEZELŐK:
    Az ekarbejelentes.hu szolgáltatásait kifejezetten ajánljuk a társasházkezelő cégek számára is, ugyanis egyre gyakoribbak a társasházi kárbejelentések.

Összességében kijelenthetjük, hogy a fenti piaci szereplők számára az ekarbejelentes.hu szolgáltatásainak igénybevétele egyértelműen hatékonyságnövelést és precízebb ügyintézést jelent.




Miben rejlik az ekarbejelentes.hu szolgáltatásában a hozzáadott érték? Hogyan tudja növelni a hatékonyságot?

Fontos hangsúlyozni, hogy az idő rengeteget számít a kárrendezés folyamán, az ekarbejelentes.hu segítségével pedig percek alatt elindítható a folyamat. Vitán felül áll, hogy a gyorsaság a biztosítási piac minden szereplője számára fontos, de természetesen kiemelhetők minden felhasználócsoportra egyedi súlypontok is.

  • EGYÉNI FELHASZNÁLÓK:
    Egy baleset vagy káresemény során szinte mindenki kiesik a napi ritmusából, nem is beszélve arról, ha mi magunk szenvedünk el sérülést. Ilyenkor sokszor az ügyfél nem tudja, hogy mi a teendő. Előfordulhat az az eset is, hogy korábban az ügyfél online kötötte a biztosítását és már nem emlékszik arra, hogy kivel is kötötte azt pontosan. Azért, hogy ilyen esetekben is hamar meginduljon a kárrendezés, érdemes az ekarbejelentes.hu oldalát felkeresni, hiszen azon gyorsan be tudjuk jelenteni a kárunkat. A szolgáltatás előnye, hogy a káreseményt követően nem kell azon stresszelni, hogy a kárunkat telefonon vagy e-mailen jelentsük be, milyen telefonszámot hívjunk, milyen e-mail címre küldjük a levelet. Mindezt egy helyen az ekarbejelentes.hu weboldalán el lehet intézni.
  • BIZTOSÍTÁSI TÁNCSADÓK:
    Akik állománykezelő rendszert használnak, azok már találkozhattak az ekarbejelentes.hu szolgáltatásával, mivel több ilyen rendszerhez is mi biztosítjuk ezt a modult. Akik még nem használnak állománykezelő rendszert, azok pedig a weboldalon érhetik el a megoldásunkat. Az alkuszok az ügyfeleik számára itt egy helyen elektronikusan tudják az ügyfélkárokat bejelenteni méghozzá úgy, hogy minden biztosítóhoz a biztosító által előírt csatornán tudják beküldeni a kárbejelentéseiket.
  • BIZTOSÍTÓ TÁRSASÁGOK:
    Annak ellenére, hogy már most is az előírt csatornákon keresztül küldjük be a káreseteket, komoly továbbfejlesztési lehetőségek rejlenek még a webszervizen alapuló megoldásokban. A webszerviz ugyanis lehetővé teszi az adatvisszaadást, így az ügy állásáról folyamatos visszajelzést is tudnánk küldeni az ügyfélnek. Ezáltal megszűnne a jelenlegi helyzet, amely szerint az ügyfél az alkuszát hívogatja telefonon az ügyével kapcsolatban.Manapság igen népszerűek az insurtech fejlesztések a biztosító társaságoknál és az ekarbejelentes.hu is ebben az irányban halad, hiszen célunk közös a biztosító társaságokéval, mert mi is a hatékonyságnövelő megoldásokban vagyunk érdekeltek.
Hatékonyságnövelést és precízebb ügyintézést igér az ekarbejelentes.hu szolgáltatásainak igénybevétele – mondja Gémesi Ferenc. | Fotó: Kocsis Ferenc Árpád – bmag.hu

Ha fizet is a biztosító, a szakemberhiány miatt egyre nehezebb olyan megfelelő személyt találni, aki épp ráér. Tudnak-e szakembert, szervizt ajánlani?

A nem gépjárműkárok esetében a bejelentések fele valamilyen lakáskár, főleg üvegkár, viharkár és csőtörés, míg a gépjárműkárok esetében cascos és kötelezős töréskár. 

Szélvédőkárok esetén eddig mind elfogadták az ajánlatokat. Általánosságban kijelenthetjük, hogy az eddigi bejelentések közül az ügyfelek 20 százaléka kért ajánlatot autójavításra. Ezekben az esetekben a kárbejelentések túlnyomó részénél tudtunk olyan szervizpartnert ajánlani, amely az ügyfél számára is elfogadható volt. Ők később meg is rendelték az autójavítási szolgáltatást. 

Természetesen akkor sincsen semmilyen probléma, ha valaki meggondolja magát, hiszen az ajánlatkérés nem kötelez semmire.

Ha szeretné kipróbálni az elektronikus kárbejelentést akkor kattintson ide.

[X] A cikk megjelenését az Ekarbejelentes.hu Kft. támogatta.

Tetszett a cikk?
Ne felejtsétek el megosztani! Köszönjük!

BIZTOSÍTÓ MAGAZIN A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN
Facebook CSOPORTUNKBAN szakmai témákat vitatunk meg, Facebook OLDALUNKON pedig értesülhetsz a legfrissebb hírekről. Kövesd a Biztosító Magazint a közösségi média oldalakon is!

Ne maradj le semmiről...