Bukósisak és biztosítás – a biztonság nem a papíroknál kezdődik

A motorkerékpár-biztosítás fontos alap, de önmagában nem védi meg a motorost egy rossz esésnél. A valódi biztonság a megfelelő védőfelszereléssel kezdődik, ezek közül pedig szerintem a bukósisak a legfontosabb elem.

Most utoljára: OKJ-s biztosítási tanácsadó képzés a BIB-nél, online formában

A folyamatos képzési lehetőségek és naprakész tudás jelentősége a hazai pénzügyi közvetítőrendszerben - ezen belül pedig a biztosítási szakmában is - egyre jobban felértékelődik.

Lakásbiztosítások felülvizsgálata – biztosan csak felújításokat követően indokolt?

Nyílászárócsere, tetőtér beépítés, műszaki cikkek korszerűsítése – néhány példa azokból a gyakori esetekből, melyek lakásunk értéknövekedéséhez vezethetnek. Szeretjük otthonunkat úgy formálni, hogy azok igényeinkhez leginkább alkalmazkodjanak.

Jankó Tamás sportvezetői szemlélettel épített sikeres biztosításközvetítő céget

Negyedszázada elnökségi tagja a PVSK-nak, korábban élsportoló volt, ma pedig gyakorló sportvezető. A biztosításközvetítéssel még az egyetemi évek alatt ismerkedett meg, majd a következő 23 évet egy piacvezető biztosítónál töltötte

A WEBPIARE forradalmasítja a KKV biztosítások oktatását a WP5 PLUSZ rendszerével

Merőben új, élményekre épülő online oktatási rendszert fejlesztett a WEBPIARE Magyarország. Mivel a tudást nem adják ingyen - még a biztosítási tanácsadónak sem - így abszolút nem mindegy mennyit dolgozunk érte.

Mitől maradhat sikeres a biztosítási tanácsadó? A szektor a digitalizációs áttörés küszöbére ért!

Néhány héttel ezelőtt egy biztosítási innovációról szóló konferencián megtudhattuk, hogy a versenyképességünk megtartásához mind rövid-, mind hosszú távon kulcsfontosságú a gyors, magas minőségű, testre szabott ügyfélkiszolgálás. Ma már elérhetők olyan eszközök, rendszerek a piacon, amelyek támogatják mindezt.

Csak tessék-csak tessék: Megjelent a Fundamenta régi-új magazinja

November végétől már az újságos standokon is kapható a Fundamenta otthonteremtési magazinja, az Otthonok & Megoldások – jelentette be a lap alapítója, a Fundamenta. 

Alexander Protsenko, az Allianz új elnök-vezérigazgatója kollégáit motiválva veszi fel a versenyt a változásokkal

Ambícióit elegáns stílusával vegyítve Alexander Protsenko, az Allianz Hungária újonnan kinevezett elnök-vezérigazgatója idén nyáron foglalta el irodáját a vállalat fővárosi központjában. Miután kinevezéséhez a felügyelet is megadta a zöld jelzést, a biztosítási iparágban szerzett több évtizedes tapasztalatait vezetőként immár hivatalosan idehaza is kamatoztathatja.

Nyugdíj tippek: Az időskorra való takarékoskodás a legfontosabb pénzügyi döntés

Gondoskodjunk előre időskori biztonságunkról az Allianz nyugdíjbiztosításával, amelyet ha most kötünk meg, akár 200 ezer forint értékű MaiUtazás ajándékutalványt is nyerhetünk!

Szekeres Csaba: Egyre több az autó Magyarországon, növekszik a CASCO biztosítások száma

Lendületet vett Magyarországon az új autók értékesítése, de egyre több a régebbi évjáratú használt négykerekű is. A piacon az utóbbi időben megszaporodtak céges vásárlók, magánszemélyek közül pedig is ismét sokan vásárolnak autót hitelre.

IDŐJÁRÁS

KIEMELT

SOKAN OLVASTÁK...

LEGFRISSEBB

INTERJÚK