Budapest Airport: Erős utasforgalommal indult az ősz a repülőtéren
A kiemelkedő utasforgalmú nyári hónapok után a szeptember is forgalmas volt a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, 1 millió 366 ezer utas fordult meg a légikikötőben, 15,2 százalékkal több, mint a tavalyi azonos időszakban
Túl olcsó a repülés: Minimálár bevezetését javasolják a repülőjegyekre
Franciaország minimálár bevezetését javasolja a repülőjegyekre Európában a szociális és környezetvédelmi dömping elleni küzdelem céljából - mondta Clément Beaune közlekedési miniszter a L,Obs című francia hetilapnak adott interjúban.
Megtette a hatását az áremelés: Csökkent a nyári foglalások száma
A Szallas.hu-n megtett, belföldi úti célú nyári foglalások száma 15 százalékkal csökkent tavalyhoz képest, a visszaesés mértéke a 2019-es, pandémia előtti évhez képest 3,7 százalékos volt - közölte a Szallas.hu az MTI-vel.
Augusztus 28-án startol a MÁV-Start utószezoni menetrendje
Augusztus 28-án startol a MÁV utószezoni menetrendje, amely szeptember 24-ig biztosítja a sűrűbb közlekedést, átszállás nélküli eljutást több országrészből - közölte a MÁV-Start kedden az MTI-vel.
Utazás: A repülőtér utasforgalma júliusban megközelítette a 1,5 milliót
A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér utasforgalma júliusban megközelítette a 1,5 milliót - közölte a Budapest Airport kedden az MTI-vel.
Utazásra fel! – Hihetetlenül erős a turizmus augusztus 19. és 27. között Magyarországon
A turizmus augusztus 19. és 27. között hihetetlenül erős Budapesten és Magyarországon - mondta Kiss Róbert Richárd turisztikai szakértő hétfőn az M1 aktuális csatornán.
Netrisk: Járatkésésre is van megoldás, mutatjuk a kártérítési összegeket
Egy-egy utazás a tervezettnél hosszabb lehet, például, ha késik a repülőjárat. A késés időtartamától és a távolságtól függően az uniós szabályok szerint kártérítés jár az utasoknak, de saját magukat is biztosíthatják.
Szállás.hu: Augusztusban a legkisebb a lemaradás a belföldi foglalásokban
A nyári hónapok közül a Szallas.hu adatai szerint eddig augusztusban a legkisebb az elmaradás a belföldi szállásfoglalások terén tavalyhoz képest, jelenleg 7 százalékkal kevesebb belföldi foglalás, mint egy éve.
Szallas.hu: Töretlen a magyarok utazási kedve
Töretlen a magyarok utazási kedve, az elmúlt hetek kedvező időjárása élénkítette a foglalási kedvet, ez a júliusi telítettségen is látszott és hatással volt az augusztusi előfoglalásokra - közölte a Szallas.hu portál az MTI-vel hétfőn.
Mentesítő járattal viszi Katowicébe a Wizz Air azokat, akik az útját Budapesten megszakító gépen...
Hamarosan indul Budapestről a mentesítő repülő, amely azokat az utasokat viszi Katowicébe, akik a Korfuról induló, útját Budapesten megszakító gépen utaztak