Kövesse Facebook oldalunkat!

A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér utasforgalma júliusban megközelítette a 1,5 milliót – közölte a Budapest Airport kedden az MTI-vel.

A közlemény szerint január és július között 8,2 millió utast szolgáltak ki, 24 százalékkal többet mint 2022 azonos időszakában, és többet, mint 2021 egészében. Július sorozatban az ötödik hónap volt, amikor az utasszám meghaladta az egymilliót.

Kiemelték, az idén eddig regisztrált utasszám 9,2 százalékkal marad el a 2019-es rekordévtől és arra számítanak, hogy az egész éves utasforgalom meghaladja a 14,3 milliót. Ha ez a tendencia folytatódik, akkor 2024 végére várják a járvány előtti utasszámok teljes visszaépülését.

Arra is kitértek, hogy alig tíz hónappal a munkálatok megkezdése után elkészült a BUD Cargo City forgalmi előterének bővítése. A fejlesztésnek köszönhetően egyidejűleg akár négy szélestörzsű repülőgép töltése is megvalósulhat.

A légiáru mennyisége az év első hét hónapjában ugyan 4,7 százalékkal elmaradt a tavalyi év hasonló időszakától, de a júliusban kezelt 16 390 tonna mintegy 12 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit. A közlemény szerint az idén kezelt 107 000 tonnás légiáru-mennyiség alapján a Budapest Airport újabb rekordévre számíthat, a BUD Cargo City fejlesztése pedig akár évi 300 000 tonna árutömeg kezelését is lehetővé teszi.

A további fejlesztések között említették, hogy a BUD Cargo Cityben rendelkezésre álló raktárterület további 6500 négyzetméterrel bővül, irodákkal és egyéb támogató infrastruktúrával kiegészítve hozzájárul a budapesti repülőtér regionális jelentőségének növeléséhez – olvasható a Budapest Airport közleményében.

Fotó: Budapest Airport.

Tetszett a cikk?
Ne felejtsétek el megosztani! Köszönjük!

Szimpatikus számodra a Biztosító Magazin?
KÉRJÜK, HOGY TÁMOGASD A MUNKÁNKAT!
A színvonalas tartalmak előállítása és a szerkesztőség napi működtetése az online kiadványok esetén is igényel anyagi ráfordításokat. Ezért bátorkodunk, most a tisztelt olvasókhoz fordulni, hogy felajánlásaikkal támogassák munkánkat.

A Biztosító Magazin küldetése, hogy elősegítse Magyarországon a biztosítási tudatosság növekedését, valamint, hogy platformot teremtsen a szakmában dolgozó kollégák személyes márkájának építésére.

Ha neked, is fontosak ezek az értékek, akkor kérjük, hogy támogass minket! Kis összegnek is örülünk és hálásak vagyunk érte.
BIZTOSÍTÓ MAGAZIN A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN
Facebook CSOPORTUNKBAN szakmai témákat vitatunk meg, Facebook OLDALUNKON pedig értesülhetsz a legfrissebb hírekről. Kövesd a Biztosító Magazint a közösségi média oldalakon is!

Ne maradj le semmiről...