A nemzetközi Generali Csoport igazgatósága jóváhagyott egy 100 millió eurós (kb. 34 milliárd forintos – a szerk.) rendkívüli nemzetközi alapot, amely nemzetközi szinten a Covid-19 vészhelyzet elleni küzdelem támogatására irányul.
30 millió eurót azonnal felhasználnak az olaszországi egészségügyi vészhelyzetre. Az alap a gazdaság újbóli fellendítését is segíteni fogja.
Az alap elsősorban Olaszország támogatására jön létre, de olyan országokban is elérhető lesz, ahol Generali leányvállalatok működnek. Célja, hogy azonnali segítséget nyújtson ebben a gyorsan fejlődő válságban, középtávon pedig, hogy az érintett országok gazdasági helyreállításának erőfeszítéseit támogassa.

A terv szerint az első, 30 millió eurós részlet a rendkívüli olaszországi vészhelyzetre áll rendelkezésre. Hogy pontosan mire használják majd, azt a nemzeti egészségügyi és kormányzati szervek dönthetik el. A fennmaradó összeggel ott kívánnak segítséget nyújtani, ahol a Generali Group jelentős közvetlen hatást gyakorolhat: a krízis következtében nehéz helyzetben lévő Generali ügyfelek, vagy például a válság által különösen érintett ágazatok kis- és középvállalkozásainak és azok alkalmazottainak támogatása.
Rekord pénzügyi eredmények
A cégcsoport támogatási lehetőségeit és stabilitását 2019-es pénzügyi eredményei is alátámasztják, a tavalyi évet a vállalat rekord nagyságú, 5,2 milliárd eurós (+6,9%) működési eredménnyel és 2,7 milliárd eurós (+15.7%) nyereséggel zárta. A korrigált nettó árbevétel 2,2 milliárd euró. A vállalat tőkehelyzete kiváló, fizetőképességi mutatója 224%, az osztalék 6,7%-kal, részvényenként 0,96 euróval nőtt. A vagyonkezelési eredmény 280 millió euróra (+ 19%) emelkedett.
Tetszett a cikk? Ne felejtsétek el megosztani! Köszönjük!
KÉRJÜK, HOGY TÁMOGASD A MUNKÁNKAT!

A Biztosító Magazin küldetése, hogy elősegítse Magyarországon a biztosítási tudatosság növekedését, valamint, hogy platformot teremtsen a szakmában dolgozó kollégák személyes márkájának építésére.
Ha neked, is fontosak ezek az értékek, akkor kérjük, hogy támogass minket! Kis összegnek is örülünk és hálásak vagyunk érte.