Kövesse Facebook oldalunkat!

Miközben az infláció felfelé hajtja a díjakat, a biztosítási piac szereplőinél ez nyilvánvaló bevételnövekedést eredményez. A helyzet persze nem ennyire rózsás, hiszen a különadók terheit az egész iparág megérzi, az egyszeri díjas biztosítások piaca pedig gyakorlatilag megszűnt. A legtöbb személyes értékesítésre épülő hálózat már elöregedett, fiatal tanácsadókat találni pedig nagyobb kihívás, mint valaha. Hiába fizet jól a pénzügyi szektor, a lassan két generáción átívelő szakadék átáthidalása sokak számára megoldhatatlannak látszik. Mit és hogyan csinál másképp az OVB a hazai turbulens piaci környezetben? – Jánosi Gergellyel és Papp Ádámmal, az OVB Magyarország ügyvezető igazgatóival tekintjük át az idei év fontosabb eseményeit.

Közeledik az év vége, hogy látják 2023-at gazdasági és pénzügyi szempontból, ha visszatekintenek az év eseményeire? 

Volt néhány kihívás az 2023-as évben, viszont ezekre korábban már tudatosan készültünk. Szerencsére sikerült úgy megalapozni az idei évet még 2022 végén, hogy most azt mondhatom, elégedettek lehetünk, mert az OVB Magyarország – a körülmények ellenére – növekedést tudott elérni szinte minden fontos területen. Volt természetesen visszaesés is, banki oldalon például a hitel-termékek értékesítésében, viszont más banki termékekkel sikerült ezt kompenzálni. Biztosítási oldalon, mind a megtakarítási, mind a kockázati, nem-életbiztosítások értékesítésében is sikerült növekedni. Nyilván a kamatadó módosítása adott egy lökettet a megtakarítási piacnak, aminek a hatását mi is éreztük. Összességében 2023 egy sikeres év az OVB Magyarországnak, jelenleg azon dolgozunk, hogy ezt a lendületet tovább vigyük a következő évre – mondja Papp Ádám, az OVB Magyarország ügyvezető igazgatója.

Az idei év megmutatta, hogy turbulens környezetben élünk, szinte minden ágazat kapott kisebb-nagyobb pofonokat.

Mivel az OVB minden ágazatban jelen van, így ennek a többlábon-állásnak köszönhetően amikor az egyik ágazat visszaesett, valamelyik másik szerencsére mindig tudott növekedni. A többlábon-állás egy olyan alternatíva, ami egyrészt az ügyfeleknek is jó – mert teljeskörű kiszolgálást kapnak – másrészt a közvetítőknek is előnyös, mert nagyobb biztonságot nyújt és stabilizálja a céget. Az ügyfelek részéről egyébként 2023-ban elvárás, hogy egy pénzügyi tanácsadó teljeskörű szolgáltatást nyújtson, ami a biztosítási termékek mellett a banki termékeket is magában foglalja – teszi hozzá Jánosi Gergely, az OVB Magyarország ügyvezető igazgatója.

Jánosi Gergely, az OVB Magyarország ügyvezető igazgatója. | Fotó: Biztosító Magazin.

Tapasztalataik szerint milyen hatásai voltak, illetve vannak az inflációnak és az új adónemeknek?

Az infláció felfelé hajtja a díjakat, az ügyfeleknek ez nyilván okoz gondot. Ugyanakkor azt is megfigyeltük, hogy az ilyen és ehhez hasonló bizonytalan idők nem feltétlenül hatnak negatívan a biztosítási piacra. Bizonytalan gazdasági helyzetben az ügyfelek számára felértékelődik a biztonság, így sokan érdeklődnek a megtakarítási termékek iránt. Az inflációs hatások egyébként a kárinflációban is megmutatkoznak, ami a díjnövekedés egyik kiváltó oka.

KORÁBBAN ÍRTUK

Álmodozó ifjúból igazi üzletember – Tassi Zsolt közel 30 éve erősíti az OVB csapatát

1996 nyarán mellékállásban kezdett el dolgozni az OVB-nél, megfogta a cég által felvázolt jövőkép, amire komoly lehetőségként tekintett. Fiatal pályakezdőként a negyven pluszos kollégák között kölyöknek érezte magát és az első eredmények sem jöttek könnyen.

Az álmok ereje: Divéki Zoltán az álmai és a képzelőereje nélkül sosem lett volna...

Egy kis Nógrád megyei faluból – Szurdokpüspökiből – indult, 18 éves korában pedig már az egykori NDK-ban élt, ahol turisztikai területen tervezett karriert építeni. 1992-ben szakmai gyakorlatra jelentkezett az OVB drezdai irodájába, mivel a cég akkoriban üdülési jogokat is értékesített.

Az új adónemek nem segítették a piacot. Mindenki megérti, hogy bizonyos mértékű közteherviselésre szükség van, ugyanakkor egyes ágazatokat nagyon csúnyán érintettek az adóváltozások.

Az egyszeri díjas biztosítások piaca gyakorlatilag megszűnt Magyarországon.

Amikor több adót kell fizetni, mint amennyi profitja van az adott termékén a biztosítónak, akkor azt értelemszerűen leállítják.  A nem-élet ágazatban ugyancsak vannak olyan részpiacok – gondolok itt például a casco-ra – ahol a különadók súlyos áldozatokat szedtek. Nagyobb flottakezelő cégek már inkább saját maguk kezelik a kockázatot a magas biztosítási díjak fizetése helyett – mondja Jánosi Gergely.

Az sem elhanyagolható kérdés, hogy mikor fogják kivezetni vagy legalább lecsökkenteni a különadókat. Azt tapasztaljuk, hogy a biztosítók jelenleg kevésbé nyitottak a termékfejlesztésre, innovációra, arra hogy új termékeket vezessenek be, mert nem tudják mire számítsanak – teszi hozzá Papp Ádám

Hogy alakult a megtakarítási hajlandóság? Milyen ügyféltapasztalatai vannak az OVB-nek?

Több kutatás is kimutatta, hogy amikor a gazdaság visszaesik, akkor a megtakarítási hajlandóság növekszik. Bizonytalan helyzetben az emberek a saját bőrükön érzik a kockázatot, nem kell magyarázni, hogy miért fontos, hogy legyen vésztartalékunk.

A megtakarítás jellegű életbiztosításoknál az igény megvan, az ügyfelek nyitottak, de hogy el is indítják-e a megtakarítást, az a családi büdzsétől függ.

Mi az OVB-nél a havi, kisebb összegű megtakarításokra viszünk megoldásokat. Ezért fontos, hogy pontosan be tudjuk lőni azt az összeget, amit akár 20 éven keresztül is be tud majd vállalni az ügyfél – magyarázza Papp Ádám.

Papp Ádám, az OVB Magyarország ügyvezető igazgatója. | Fotó: Biztosító Magazin

Mennyire vonzó szakma a fiatalok körében a pénzügyi tanácsadás? Csillapodik-e a munkaerőhiány, látnak-e változást a korábbi évekhez képest ezen a területen?

Az OVB-nél némileg növekedett a belépők átlagéletkora, ugyanakkor a pénzügyi szektor egésze nincs könnyű helyzetben, a fiatalok egyre nehezebben jönnek be ebbe az iparágba.

A legtöbb személyes értékesítésre épülő hálózat már elöregedett. Úgy vélem, a szakma egésze túl későn kezdett el gondolkodni ezen a problémán.

Hiába vonzó és prosperáló a pénzügyi szakma, egy idősebb vezetőnek nehéz megtalálni a fiatalabb korosztállyal a hangot, nehéz kiépíteni a bizalmi kapcsolatot. A szakmában lassan két generáción átívelő szakadékot kellene áthidalni, ami nem működik.

Ha valaki pénzügyi tanácsadóként szeretne elhelyezkedni és rendesen dolgozik, ez a szakma továbbra is jó kereseti lehetőségeket és szabadabb munkavégzést tud nyújtani, miközben ügyfélértéket lehet teremteni – hívja fel a figyelmet Jánosi Gergely.

Bár a munkaerőpiac nem változott, a munkaerőhiány továbbra is létező probléma Magyarországon. A pályát váltók száma viszont megnövekedett, amit az infláció hatásának tudhatunk be. Sok cég sajnos nem tud lépést tartani a dolgozóik bérigényével, emiatt egyre többen gondolkodnak el azon, hogy váltanak vagy másodállásba kezdenek – teszi hozzá Papp Ádám.

Papp Ádám és Jánosi Gergely, az OVB Magyarország két ügyvezető igazgatója. | Fotó: Biztosító Magazin.

Milyen tervei vannak az OVB-nek a következő évekre, hogyan látják a pénzügyi szektor jövőjét?

Az OVB-nek jubileumi éve volt, idén ünnepeltük a cég fennállásának 30. évfordulóját, a német anyacégünk egyébként jövőre kezdi az 53. évét. Rekord árbevételt várunk erre az évre, ami a 30 éves jubileumnak a méltó lezárása lesz.

KORÁBBAN ÍRTUK

OVB: Rendkívül kockázatos biztosítás nélkül utazni ilyenkor

Az OVB Magyarország szakemberei minden évben felhívják a figyelmet arra, hogy nem érdemes az utasbiztosítás díján spórolni, hiszen a szomszédos Ausztriában is akár több millió forintra rúghat egy helikopteres mentés és a kórházi kezelés költsége.

OVB tippek: Mire és hogyan fizetnek a biztosítók ha lecsap a vihar?

Az Országos Meteorológiai Szolgálat a viharos széllökések miatt a hét elejére riasztást, figyelmeztetést adott ki, de a katasztrófavédelem is külön felhívta a figyelmet arra, hogy a Ciara nevű viharciklon vasárnap este Magyarország fölé is megérkezett.

Az „Allfinanz” elvnek köszönhetően több szektorban is jelen vagyunk – több lábon állunk – a növekedés ennek volt köszönhető. 2024-ben új területek irányába haladva szeretnénk tovább folytatni a megkezdett munkát. Tervezzük bővíteni a portfóliónkat is, egyrészt szeretnénk többletszolgáltatást nyújtani az ügyfeleinknek, másrészt a tanácsadóink jövőképét is tervezzük színesíteni.  – magyarázza Papp Ádám.

Úgy vélem a pénzügyi piacon minden mindennel összefügg. Az OVB-nél a „csomagok” értékesítésében hiszünk, egyrészt mi ebben látjuk a legnagyobb előnyünket, másrészt az ügyfélnek is az a jó, ha egy kézből tud megkapni mindent. Habár vannak – és lesznek is – kihívások a piacon, mi alapvetően optimistán tekintünk a jövőre. Magyarországon nagyon alacsony a penetráció, a pénzügyi piac telítetlen, az ügyfelek nagy részének nincs védettsége még az alapvető kockázatok ellen sem. Mindez számunkra azt jelenti, hogy rengeteg lehetőség van még az építkezésre és bevételeink növelésére – zárja gondolatait Jánosi Gergely.

Nyitókép: Biztosító Magazin

Tetszett a cikk?
Ne felejtsétek el megosztani! Köszönjük!

Szimpatikus számodra a Biztosító Magazin?
KÉRJÜK, HOGY TÁMOGASD A MUNKÁNKAT!
A színvonalas tartalmak előállítása és a szerkesztőség napi működtetése az online kiadványok esetén is igényel anyagi ráfordításokat. Ezért bátorkodunk, most a tisztelt olvasókhoz fordulni, hogy felajánlásaikkal támogassák munkánkat.

A Biztosító Magazin küldetése, hogy elősegítse Magyarországon a biztosítási tudatosság növekedését, valamint, hogy platformot teremtsen a szakmában dolgozó kollégák személyes márkájának építésére.

Ha neked, is fontosak ezek az értékek, akkor kérjük, hogy támogass minket! Kis összegnek is örülünk és hálásak vagyunk érte.
BIZTOSÍTÓ MAGAZIN A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN
Facebook CSOPORTUNKBAN szakmai témákat vitatunk meg, Facebook OLDALUNKON pedig értesülhetsz a legfrissebb hírekről. Kövesd a Biztosító Magazint a közösségi média oldalakon is!

Ne maradj le semmiről...