Címke: OVB
Álmodozó ifjúból igazi üzletember – Tassi Zsolt közel 30 éve erősíti az OVB csapatát
1996 nyarán mellékállásban kezdett el dolgozni az OVB-nél, megfogta a cég által felvázolt jövőkép, amire komoly lehetőségként tekintett. Fiatal pályakezdőként a negyven pluszos kollégák között kölyöknek érezte magát és az első eredmények sem jöttek könnyen.
Az álmok ereje: Divéki Zoltán az álmai és a képzelőereje nélkül sosem lett volna...
Egy kis Nógrád megyei faluból – Szurdokpüspökiből – indult, 18 éves korában pedig már az egykori NDK-ban élt, ahol turisztikai területen tervezett karriert építeni. 1992-ben szakmai gyakorlatra jelentkezett az OVB drezdai irodájába, mivel a cég akkoriban üdülési jogokat is értékesített.
OVB körkép: Felelősebben tervezik idén a vakációt a magyarok
A járványügyi korlátozások enyhítésével idén nyáron érezhetően nőtt a nyaralás és az utazások iránti kedv. Ugyan már 2021-ben is sokan vakációztak idehaza és külföldön, az igazi szezon most érezhetően intenzívebben indult.
OVB: Jelentősen nőtt a vállalat árbevétele és eredménye 2021-ben
Az OVB Holding AG a pénzügyi közvetítésekből 320,7 millió eurós bevételt ért el tavaly Európában, 18,5 százalékkal többet, mint egy évvel korábban; a konszern üzemi eredménye (EBIT) 46,2 százalékkal 21,8 millió euróra nőtt az előző évihez képest
OVB kutatás: Ön mennyire ismeri a családtámogatási rendszer elemeit?
A legnépszerűbb családtámogatási forma ma Magyarországon a Babaváró hitel és az otthonfelújítási támogatás, utóbbit 10 megkérdezett közül 9 ember ismeri. Ezeket követi ismertségben a CSOK, a legkevésbé pedig a diákhitel elengedéséről hallottak
Az OVB tényfeltáró belső vizsgálatot folytatott az MNB bírság kapcsán
Tényfeltáró belső vizsgálatot folytatott le az OVB Vermögensberatung Általános Biztosítási és Pénzügyi Szolgáltató Kft., ennek következményeként több megbízottja jogviszonyát megszüntette vagy fegyelmi intézkedéseket alkalmazott velük szemben
Fogyasztó tett bejelentést: Az MNB 24 millióra bírságolta az OVB biztosításközvetítőt
A Magyar Nemzeti Bank 24 millió forint fogyasztóvédelmi bírságot szabott ki az OVB biztosításközvetítő többes ügynökre a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat miatt - közölte a jegybank az MTI-vel.
OVB jubileum: Kiváló eredmények 2019-ben, közel 4 millió ügyfél, több mit 5.000 közvetítő
Kimagasló mértékkel, 11,4 százalékkal 257,8 millió euróra növelte árbevételét az OVB, ami meghaladja a cég korábbi előrejelzéseit. Az árbevétel a konszern mindhárom szegmensében emelkedett, amelynek során a növekedés mértéke a kismértékűtől a nagyarányúig terjedt.
OVB tippek: Mire és hogyan fizetnek a biztosítók ha lecsap a vihar?
Az Országos Meteorológiai Szolgálat a viharos széllökések miatt a hét elejére riasztást, figyelmeztetést adott ki, de a katasztrófavédelem is külön felhívta a figyelmet arra, hogy a Ciara nevű viharciklon vasárnap este Magyarország fölé is megérkezett.
OVB: Rendkívül kockázatos biztosítás nélkül utazni ilyenkor
Az OVB Magyarország szakemberei minden évben felhívják a figyelmet arra, hogy nem érdemes az utasbiztosítás díján spórolni, hiszen a szomszédos Ausztriában is akár több millió forintra rúghat egy helikopteres mentés és a kórházi kezelés költsége.