Kövesse Facebook oldalunkat!

Néhány héttel ezelőtt egy biztosítási innovációról szókonferencián megtudhattuk, hogy a versenyképességünk megtartásához mind rövid-, mind hosszú távon kulcsfontosságú a gyors, magas minőségű, testre szabott ügyfélkiszolgálás. Ma már elérhetők olyan eszközök, rendszerek a piacon, amelyek támogatják mindezt. Az SK Trend integrált megoldást kínál a biztosítási ajánlatkészítésre: a CKB4, (és következő, fejlettebb verziója, az SKMax), és a BBO, vagyis a back office működést hatékonyabbá tevő rendszer együttesével. Kerekes Zoltánnal, az SK Trend ügyvezető igazgatójával ezúttal a biztosítási szektor digitalizációjáról, a tanácsadók megváltozó szerepéről és lehetőségeiről beszélgettünk.

Hogy sikerült a „Hogyan tovább a 21. század biztosítási piacán” konferencia?

Rendkívül sikeresnek értékelem az eseményt. Az SK Trend történelmében ez az ötödik kiemelt éves rendezvény volt. Fő céljaink a tudásátadás, az ügyfeleinkkel, a biztosítókkal és a biztosításközvetítőkkel folytatott két irányú kommunikáció megerősítése, felfrissítése voltak, valamint feleleveníteni azt a kapcsolatot, amit elindítottunk a hozzánk még nem, vagy kevésbé kapcsolódó biztosítási piaci szereplőkkel. Hangsúlyozom a kétoldalú kommunikációt. A konferenciát maximálisan interaktívra szerveztük: rövid, pörgő, dinamikus, a hallgatóságot bevonó előadásokkal, folyamatos kérdezési lehetőséggel mind online, a digitális fókuszú nap jegyében, mind offline, és hosszabb, üzleti kapcsolatépítésre is lehetőséget adó szünetekkel. De beszéljenek helyettem a számok: a 104 fős rekord részvevő létszám, a 11 előadás és egy panelbeszélgetés, a 64, a közönségtől beérkezett kérdés, a 3 közönségszavazás, a 100 perc kapcsolatépítésre szánt idő, az 5 videó interjú és a sok-sok beszélgetés, ami a szünetekben zajlott. Az esemény után elindítottunk két online felmérést is azért, hogy visszajelzést kérjünk a résztvevőktől. A felmérés eredményeit, az elhangzott prezentációkat és az esemény videóit fokozatosan közzétesszük szakmai Facebook csoportunkban. Minden újabb anyag megosztásánál felhívjuk erre a figyelmet az SK Trend Facebook és LinkedIn oldalain.

KORÁBBAN ÍRTUK

A biztosításközvetítők életében egyre nagyobb szerep jut az informatika különféle aspektusainak

“Hogyan tovább a 21. sz. biztosítási piacán?” címmel rendezett szakmai konferenciát októberben a hazai biztostásközvetítői szakma piacvezető IT támogató cége, az SK Trend Kft. A Kinnarps House-ban megtartott egésznapos rendezvényen száznál is több szakember vett részt, az előadók között képviseltette magát az UNION, az UNIQA, valamint a Signal Iduna Biztosító is.

A digitalizáció és a hatékonyságnövelés áll majd a biztosítási innovációk fókuszában

Miközben óriási átrendeződés figyelhető meg a nemzetközi biztosítási piacon, idehaza továbbra is rengeteg a kérőjel a szakmai szereplők fejében. Látható, hogy az ügyfelek az utóbbi években „ki lettek okosítva”, lényegesen tudatosabbak, mint pár éve: elvárják az azonnali, empatikus kiszolgálást, az értékelés lehetőségét, a fair árazást és a személyre szabott biztosítási megoldásokat.

Hogy állunk a digitalizációval a biztosítási termékek értékesítésében és milyen lehetőségek állnak még előttünk?

Nagyszerű kezdeményezések indultak ezen a területen, de úgy tűnik, egyelőre kevés tervezett megoldásból lett elérhető piaci termék. Felhasználói oldalon még kevesen értik a digitalizáció fontosságát, és még elenyészőbb azon szereplők száma, akik stratégiai tervvel rendelkeznek a digitális transzformáció területén. A személyes véleményem, hogy itthon nagy szerencsénk van abból a szempontból, hogy a magyar piac kicsi és egy nagyon egzotikus nyelvet beszélünk. Ha nem így lenne, a nagy nemzetközi szereplők már régen ránk rúgták volna az ajtót, és maguk alá gyűrték volna ezt a szegmenst is. Sajnos ez hosszú távon elkerülhetetlen, de van egy kis időnk, hogy felkészüljünk rá.

A saját megoldásainkon kívül nem igazán látunk olyan, hosszú távon biztonságosan működő terméket, innovációt, amely széles körben elterjedt volna a piacon, és komoly akarat, vagy megfelelő tőkeerő mutatkozna a fejlesztésére.

Sok olyan terület van, ahol szükség van további értékesítést támogató megoldásokra, ilyenek például az ügyfélszolgálati, kárbejelentési folyamatok, az ügyfélértékelés, a keresztértékesítés területe, vagy a saját munkatársak továbbképzése

Nemrég vett lendületet a kárrendezés területének nagyobb léptékű digitalizálása, vajon itt milyen tartalékok lehetnek még?

A kárrendezés egy méltatlanul elhanyagolt terület a közvetítői szakmában. Az ügyfelek hűségét leginkább akkor tudjuk megszerezni, amikor a bajban segítünk rajtuk.

A kárrendezés egy jól digitalizálható folyamat, de sem közvetítői, sem biztosítói oldalon nincs meg a változáshoz a kellő támogatás. 

Jó kezdeményezésnek tartom az E-kárbejelentés és a KárWeb, vagy a rExpert szolgáltatásait, de még időre van szükség ahhoz, hogy a közvetítői piac megfelelő mértékben koncentráljon a kár területre. Mindazonáltal az ügyféligények ki fogják kényszeríteni, hogy a közvetítők ezen a területen is minőségi szolgáltatást biztosítsanak számukra. Mindenképpen versenyelőnyt jelent egy biztosításközvetítő vállalkozás számára, ha a kárrendezésben is segítséget nyújt ügyfeleinek.

Kerekes Zoltán, az SK Trend Kft. ügyvezetője | Fotó: Kocsis Ferenc Árpád / Biztositomagazin.hu

A biztosításközvetítői back office-ok digitalizálásával kapcsolatban mire lehet számítani?

A biztosításközvetítői szektorban a back office igények kiszolgálása évtizedeken át monopol helyzetben volt. Mivel nem volt verseny, a piac nem kényszerítette ki a folyamatos megújulást, az innovációt. Ezen változtatott az SK Trend által 2018-ban piacra dobott back office rendszer, amely a legmodernebb technológiák felhasználásával komplex megoldást kínál a biztosításközvetítői igények teljeskörű automatizált kiszolgálására. Partnereink minőségi felhasználói élményt kapnak azáltal, hogy a front és back office rendszer integrációja miatt nagyságrendekkel felgyorsul az adatfeldolgozás, a felhasználók minden információt egy rendszerben érnek el, ami azon túl, hogy rendkívül praktikus, nagymértékben gyorsítja az értékesítési folyamatot, és javítja az ügyfelek színvonalas kiszolgálását.

A biztosítói back office rendszerek digitalizálásában számít komolyabb fejlődésre?

Nagy áttörés várható a következő években ezen a területen, hiszen a biztosítótársaságok a back office oldalon is igyekeznek mindinkább kiszolgálni a közvetítői igényeket. Folyamatban van azoknak a webszolgáltatásoknak a fejlesztése, illetve integrálása rendszerünkbe, amelyek közvetlen, azonnali adatkapcsolatot biztosítanak a közvetítők és a biztosítótársaságok között. Ennek eredményeként a biztosításközvetítők is a legfrissebb állomány- és jutalék-információkat érik el a saját rendszerükben.

Kerekes Zoltán, az SK Trend Kft. ügyvezetője | Fotó: Kocsis Ferenc Árpád / Biztositomagazin.hu

A nagymértékű digitalizáció vajon háttérbe szorítja az embert? Hol fog elhelyezkedni, mi lesz a szerepe, lesz-e új szerepe a biztosítási tanácsadónak a változó biztosítási piacon?

Egészen biztosan meg fog változni a tanácsadók szerepe, és sokkal gyorsabban, mint azt gondolnánk. A lakossági tömegtermékek értékesítése át fog kerülni a digitális csatornákra.

A robotizáció jelenlegi szintjén is alkalmas arra a technológia, hogy ezeknél a termékeknél úgy vezesse végig az ügyfeleket a kötési folyamaton, hogy ők akár észre sem veszik, hogy egy géppel társalognak.

A biztosítótársaságok meg fognak jelenni egyszerűsített termékekkel, hiszen a piacra belépő diszruptor vállalkozások üzleti modellje erre fogja kényszeríteni őket. A személyes értékesítés áttolódik a szofisztikáltabb termékek irányába. Fontos, hogy erre már most készülni kell: 5 év múlva már nem üzletkötők fogják kötni a KGFB szerződéseket. 

Mitől lesz ma sikeres egy alkusz? Hogyan tudja támogatni a tanácsadók személyes sikereit az SK Trend rendszere?

A siker záloga a változásra való hajlandóg és képesség. Gyakran hallom, hogy ez egy konzervatív szektor, ezért nem kell változni, változtatni. Én ezt üres kifogásnak gondolom, miközben hatalmas és viharos változások söpörnek végig a piacunkon:

Fel kell ismerni, hogy az az üzemméret, amibe a legtöbb magyarországi közvetítő cég tartozik nem működtethető kellő hatékonysággal, nyereséggel pedig semmiképpen sem.

Be kell látnia ezeknek a cégeknek, hogy a sikerhez együtt kell működniük, és ernyővállalkozások alatt kell folytatniuk a tevékenységüket.

Ha csak a saját területünket vizsgáljuk meg, az IT szolgáltatások előállítása és üzemeltetése rendkívül költséges, ezért a digitális transzformációt nem lesznek képesek ezek a kis cégek végrehajtani a saját szervezeteiken belül, belső erőforrásokkal. Digitalizáció hiányában viszont hamarosan nem tudnak majd versenyezni az innovatívabb, tőkeerősebb cégekkel.

Kerekes Zoltán, az SK Trend Kft. ügyvezetője | Fotó: Kocsis Ferenc Árpád / Biztositomagazin.hu

Mi a legnagyobb gátja a hatékonyság növelésének a biztosításközvetítői szektorban?

Jelenleg nem látszik a tudatosság a közvetítők IT rendszer használatában. Leginkább a “történelmileg így alakult ki” koncepció szerint használnak a piacon különböző IT rendszereket, és mivel sokszor nincs IT szakértő ezekben a cégekben, nagyon nehéz megtörni a beidegződéseket. Gyakran hallom, hogy egy egyértelműen a frontend oldalhoz tartozó funkciót, a backend rendszerekből használják, csak azért, mert ezt szokták meg. Ilyen például az évfordulós szerződések kezelése és újrakötése. Nagyon komoly hatékonyságnövekedés érhető el azoknál a cégeknél, akik tudatosan, elfogulatlanság nélkül, a piacon elérhető megoldások objektív összehasonlítása után alakítják ki, vagy formálják át az informatikai rendszereiket, ezzel párhuzamosan pedig az értékesítési folyamataikat.

Lassan itt az év vége, hogyan értékeli a magunk mögött hagyott hónapokat?

Nagyon elégedett vagyok az eddig teljesített feladatokkal, egy rendkívül produktív évet fogunk majd zárni. Sok tervünket sikerült véghez vinni, és belekezdtünk több új projektbe, amelyek komoly hatással lesznek a magyar biztosítási piacra. És most már elárulhatom, hogy egy teljesen új területen is nyitunk:

Jövő évtől elérhetővé válik a piacon a hitelközvetítői piacra szánt megoldásunk cégcsoportunk egyik vállalatának a ProFinTech Zrt.-nek az üzemeltetésében.

Mi az, amire legbüszkébbek a cégénél?

Ha csak a biztosítási rendszerünket nézzük, akkor is büszkék lehetünk az idei teljesítményünkre, korábban még sosem vezettünk be ilyen sok terméket egy év alatt.

  • Külön öröm számomra, hogy ismételten elérhetőek lettek a rendszerben a K&H Biztosító CASCO és lakás termékei, illetve jelentősen bővült a KKV Vagyon biztosítást kínáló biztosítók kö Immár 4 társaság, az AEGON, a SIGNAL, az UNION és az UNIQA biztosítók termékei köthetők a rendszerünkben.
  • A közeljövőben pedig tovább fog bővülni a balesetbiztosítást kínáló társaságok köre, és még idénre tervezzük az ismételt piacra lépést a kockázati biztosítások területén.
  • A frontend területen végzett fejlesztések mellett komoly erőforrásokat fordítottunk a back office rendszerünk továbbfejlesztésére. A tavalyi évben vezettük be az SK Állománykezelő rendszert, és gyors piaci sikereket értünk el vele. Jelenleg már több mint 50 partnerünk használja a back office modulokat, és jövőre piacra dobjuk a rendszer új, továbbfejlesztett verzióját, ami a legösszetettebb igényekre is megoldásokat kínál.

Úgy gondolom, ez a rendszer rendkívül költséghatékony alternatívát kínál a biztosításközvetítők esetleges saját fejlesztéseivel szemben, hiszen rendkívül jó ár-érték arány mellett nyújt megoldásokat az ismert piaci igényekre.

Kerekes Zoltán, az SK Trend Kft. ügyvezetője | Fotó: Kocsis Ferenc Árpád / Biztositomagazin.hu

Milyen terveik vannak 2020-ra?

Már most látszik, hogy a következő év még az ideinél is izgalmasabb lesz. Két kiemelt projektünk lesz jöre: a hitelközvetítői rendszer és a back office rendszer új verziójának piaci bevezetése. Ezek mellett elkezdődik a CKB rendszer ötödik nagy verziójának bevezetése, amely, valószínűleg áthúzódik majd 2021-re, de felhasználóink már jövő év elején sok új, izgalmas megoldással találkozhatnak a rendszerben. Dolgozunk az online folyamatok megújításán és újbóli bevezetésén. Ahogy azt korábban is mondtam, a jövő az online értékesítésben van. Partnereink egy része ezt már egyértelműen felismerte, így néhányan már jövőre megjelennek az online piac új szereplőiként. Természetesen tovább fog bővülni az elérhető, és megköthető termékek köre is.

(x) Szponzorált tartalom – A cikk megjelenését az SK Trend Kft. támogatta.

Tetszett a cikk?
Ne felejtsétek el megosztani! Köszönjük!

Szimpatikus számodra a Biztosító Magazin?
KÉRJÜK, HOGY TÁMOGASD A MUNKÁNKAT!
A színvonalas tartalmak előállítása és a szerkesztőség napi működtetése az online kiadványok esetén is igényel anyagi ráfordításokat. Ezért bátorkodunk, most a tisztelt olvasókhoz fordulni, hogy felajánlásaikkal támogassák munkánkat.

A Biztosító Magazin küldetése, hogy elősegítse Magyarországon a biztosítási tudatosság növekedését, valamint, hogy platformot teremtsen a szakmában dolgozó kollégák személyes márkájának építésére.

Ha neked, is fontosak ezek az értékek, akkor kérjük, hogy támogass minket! Kis összegnek is örülünk és hálásak vagyunk érte.
BIZTOSÍTÓ MAGAZIN A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN
Facebook CSOPORTUNKBAN szakmai témákat vitatunk meg, Facebook OLDALUNKON pedig értesülhetsz a legfrissebb hírekről. Kövesd a Biztosító Magazint a közösségi média oldalakon is!

Ne maradj le semmiről...