Kövesse Facebook oldalunkat!

A nők 74 százaléka, a harmincas korosztály tagjainak pedig a 77 százaléka számít arra, hogy a nyugdíjas éveiben dolgoznia kell majd, mert szüksége lesz a pénzre – derül ki a K&H biztos jövő felmérésből. A megkérdezettek közel fele, 42 százaléka szerint nyugdíjasként nélkülöznie kell, és mindössze 25 százalék biztos abban, hogy a nyugdíjba vonulásig tartó munkájával elért állami nyugdíj összegéből meg tud majd élni.

Borús kilátások

A 30-59 éves magyarok többsége borúsan látja jelenleg a nyugdíjas éveit anyagi szempontból – derül ki a K&H biztos jövő felméréséből.

69 százalék, azaz tízből hét ember szerint nem kérdés, hogy nyugdíjasként dolgoznia kell-e, mert muszáj lesz munkát vállalnia a pénz miatt.

  • A legpesszimistábbak a nők és a harmincas korosztály tagjai, előbbiek 77 százaléka, utóbbiak 74 százaléka számít arra, hogy dolgoznia kell majd a nyugdíjba vonulás után.
  • Mindössze 32 százalék engedheti meg magának, hogy élvezze a gondtalan nyugdíjas éveket.
  • 39 százalék unaloműzésből vállalna munkát – főleg a férfiak -, 26 százalék azt mondta, hogy szenvedélyesen szereti a hivatását, ezért folytatná, míg 19 százalék a saját vállalkozását vinné tovább idősebb korában is.

KORÁBBAN ÍRTUK

Allianz kutatás: Mutatjuk a nők számára fontos pénzügyi prioritásokat

Öngondoskodás és pénzügyi tudatosság, szélesedő női jelenlét a vállalati szegmensben: csak néhány azon területek közül, ahol egyre inkább úgy tűnik, megerősödtek a nők.

MABISZ: Több mint 140 millió előleget kaptak a tavaly márciusi tömegbaleset károsultjai

Az egy évvel ezelőtti, az M1-es autópályán bekövetkezett tömeges baleset hatósági vizsgálata még nem zárult le, de a magyarországi biztosítótársaságok már több mint 140 millió forint jogcím nélküli előleget fizettek ki a károsultaknak, és ennél is nagyobb összeget tartalékolnak a további kifizetésekre

Több idő, kevesebb pénz

A várható anyagi bizonytalanságra utal az is, hogy az emberek 69 százalékának bár több ideje lesz nyugdíjasként, nem tud majd a hobbijainak élni, mert nem lesz meg az ehhez szükséges pénz.

  • A megkérdezettek 42 százaléka valószínűnek tartja, hogy nélkülöznie kell majd.
  • 67 százalék tartalékot tervez felhalmozni a nyugdíjas korára, de szerintük az keveset fog érni, 39 százalékuk pedig a gyermekei támogatásával számol.

Kisebbségben vannak azok, akik biztosak benne, hogy megélnek majd az állami nyugdíjukból, mindössze 25 százalék számol ezzel. Még kevesebben vannak azok (17 százalék), akik annyi pénzt szeretnének felhalmozni, hogy korhatár előtt vonulhassanak nyugdíjba.

Család és pihenés a ranglista élén

A kutatásból az is kiderül, hogy legszívesebben hogyan töltenék a nyugdíjas éveket a magyarok.

  • A lista élén a családdal eltöltött idő szerepelt: 82 százalék esetében került be ez a top 3 leginkább vágyott tevékenység közé.
  • A második helyen a pihenés végzett, míg a dobogó harmadik fokára az utazgatás került, ezt főleg a budapestiek preferálták.
  • A hobbijával 37 százalék foglalatoskodna, és viszonylag kevesen, 24 és 16 százalék töltené az idejét azzal, hogy belekezdjen valamilyen új tevékenységbe vagy tovább dolgozzon.

Nyitókép: Pexels.

A biztos jövő felmérésről

A K&H és a Free Association a biztos jövő felmérés keretében a magyarok biztonságérzettel és jövőképpel kapcsolatos várakozásait vizsgálja. A kutatásban a biztonságérzetet leginkább befolyásoló tényezőket és annak várt változásait vizsgálják: jelenlegi, rövid és hosszú távú anyagi biztonság; közbiztonság, ingatlanokkal kapcsolatos félelmek, természeti csapások, közlekedésbiztonság, járművek biztonsága és utazás. A kutatásban 500 fő vett részt. Az adatfelvétel 2019. május 24. és június 4. között zajlott.

Tetszett a cikk?
Ne felejtsétek el megosztani! Köszönjük!

Szimpatikus számodra a Biztosító Magazin?
KÉRJÜK, HOGY TÁMOGASD A MUNKÁNKAT!
A színvonalas tartalmak előállítása és a szerkesztőség napi működtetése az online kiadványok esetén is igényel anyagi ráfordításokat. Ezért bátorkodunk, most a tisztelt olvasókhoz fordulni, hogy felajánlásaikkal támogassák munkánkat.

A Biztosító Magazin küldetése, hogy elősegítse Magyarországon a biztosítási tudatosság növekedését, valamint, hogy platformot teremtsen a szakmában dolgozó kollégák személyes márkájának építésére.

Ha neked, is fontosak ezek az értékek, akkor kérjük, hogy támogass minket! Kis összegnek is örülünk és hálásak vagyunk érte.
BIZTOSÍTÓ MAGAZIN A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN
Facebook CSOPORTUNKBAN szakmai témákat vitatunk meg, Facebook OLDALUNKON pedig értesülhetsz a legfrissebb hírekről. Kövesd a Biztosító Magazint a közösségi média oldalakon is!

Ne maradj le semmiről...