Az NN Biztosító felmérésében megkérdezett szülők 73 százaléka érezte fontosnak, hogy gyermeke továbbtanuljon, 81 százalékuk szerint a gyereknek minél hamarabb önállónak kellene lennie, viszont a szülőknek csupán 19 százaléka tesz félre ezekre a célokra – mondta Sztanó Imre, az NN Biztosító elnök-vezérigazgatója egy sajtóbeszélgetésen.
Az NN Biztosító közzé tette a legutóbbi kutatásának friss eredményeit
Sztanó Imre elmondta: az online reprezentatív kutatás 3-14 év közötti gyermekeket nevelő szülők részvételével készült. A válaszadók kora 25-60 év között volt, a felmérést nem, korcsoport, iskolai végzettség, településtípus és régió szerint reprezentatívan végezték 2018 februárjában, a felmérést NN megbízásából az NRC készítette.
A kutatásban részt vevők fele jelezte, hogy van olyan megtakarítása, amellyel kifejezetten a gyermekét szeretné támogatni.
A felmérésben részt vevők ötöde nyilatkozott úgy, hogy a szülők mellett a nagyszülők is hozzájárulnak anyagilag unokáik jövőjéhez – tette hozzá.
Ez is érdekelheti:
Kockázatok, amiktől tartanak
Figyelemre méltóak azok a kockázatok is, amelyek a szülőket leginkább aggasztják a gyermekük jövője kapcsán:
- a makrogazdasági-társadalmi környezet kedvezőtlen alakulását a válaszadók 88 százaléka tartja kockázati tényezőnek,
- az átmeneti anyagi gondokat 86 százalékuk,
- a betegségek, balesetek 82 százalékuk szerint lehet veszélyes,
- és csupán 68 százalékuk jelölte meg a munkahely elvesztését kockázatos dolognak.
Magtakarításra kevesebb, tanulásra és közös időtöltésre több figyelmet fordítanak a szülők a gyereknevelés során
Sztanó Imre jelezte: a szülők inkább a jelenben igyekeznek növelni a gyerekeik jövőbeni esélyeit azzal, hogy több időt töltenek velük, nevelik őket, ehhez képest a megtakarítás kissé háttérbe szorul. Ötből négy szülő rendszeresen, heti szinten tanul gyermekével, különórákra vagy sportra a célcsoport valamivel kevesebb, mint kétharmada költ.
Habár a szülők tartanak az esetleges egészségi problémáktól, balesetektől, a válaszadóknak csak harmada említette, hogy a gyerekekre vonatkozóan van bármilyen, az állami vagy iskolai biztosításon túli védelme.
– tette hozzá Szatnó Imre.
Az NN kutatása rávilágított arra, hogy jelentősen javítani kell a gyermekek jövőjének biztosítását célzó előtakarékosság helyzetén, és ezt felismeri a szülők többsége is, erre az ügyféligényre reagálva vezeti be a biztosító új termékét, az Életkapu programot – mondta az elnök-vezérigazgató.
Ez is érdekelheti:
Nyitókép: Kocsis Ferenc Árpád, Biztosító Magazin
Tetszett a cikk? Ne felejtsétek el megosztani! Köszönjük!
KÉRJÜK, HOGY TÁMOGASD A MUNKÁNKAT!
A Biztosító Magazin küldetése, hogy elősegítse Magyarországon a biztosítási tudatosság növekedését, valamint, hogy platformot teremtsen a szakmában dolgozó kollégák személyes márkájának építésére.
Ha neked, is fontosak ezek az értékek, akkor kérjük, hogy támogass minket! Kis összegnek is örülünk és hálásak vagyunk érte.















































