Több mint 80 ezren váltottak biztosítót a tavalyi év végi KGFB kampányban, miközben a CASCO biztosítások száma csak lassan emelkedett a MABISZ statisztikái szerint. Vajon hogyan óvhatjuk-védhetjük még jobban az autónkat, milyen lehetőségek vannak még a biztosítás mellett? Erre a kérdésre kerestük a választ Somogyi Zsolttal, Magyarország kedvenc okosparkolási alkalmazásának, a Parkl Társalapítójával.
CASCO mellé béreljünk garázst is!
Röviden így foglalhatnánk össze a tennivalónkat arra az esetre nézve, ha a biztosításon túl valamilyen fizikai védelmet is szeretnénk a tavaszi hónapokban a családi ékszernek. Tény, hogy a CASCO biztosítások – ha már megtörtént a baj – komoly segítséget nyújtanak a kárt szenvedett autósoknak, viszont a baj megelőzése érdekében, amennyiben a zárttéri parkolást választjuk, azzal mi is sokat tehetünk – hívta fel a figyelmet Somogyi Zsolt, a Parkl társalapítója.
Télen a hó, tavasszal a sok eső miatt nyűgösebb dolog autóval közlekedni és parkolni sem egyszerű
Egy rendszeresen takarított és őrzött parkolóházban vagy mélygarázsban megállni mindig nagyobb biztonságot – egyfajta többletszolgáltatást – jelent az autósok számára. Aki pedig autóval jár az tudja, hogy télen és tavasszal az időjárás több kihívást is tartogat – még a parkolás tekintetében is.
Az utcai és zárttéri parkolásnak is megvan a maga előnye, de tény, hogy a parkolóházakban, mélygarázsokban, őrzött parkolókban kisebb annak az esélye, hogy megkarcolják, kisebb-nagyobb sérüléseket okoznak autónkon.
– magyarázza Somogyi Zsolt.
Érdemes a problémáknak elébe menni Somogyi Zsolt szerint, ha teheted ne kockáztass, vásárolj valamelyik budapesti parkolóházba vagy mélygarázsba például havi, nappali, éjszakai vagy akár egy napos bérletet; azaz parkoljunk inkább garázsban.
Ha nem ismered a budapesti garázsokat, nem tudod pontosan hol vannak szabad parkolóhelyek, akkor a Parkl segítségével ezeket most könnyen ellenőrizheted.
Legyünk tudatosak, már indulás előtt tájékozódjunk a parkolási viszonyokról
A közlekedési dugók egy része amiatt alakul ki, mert az autósok parkolóhelyet keresnek. Ha olyan helyre megyünk, ahol nem vagyunk képben a parkolási viszonyokat illetően, érdemes lehet előzetesen tájékozódni a Parkl segítségével.
Egy kiadós hóesés télen, vagy pár csepp eső ilyenkor tavasszal jelentősen megnehezítheti az autósok mindennapjait, mert megnöveli az utazási időt és a dugók kialakulásának kockázatát.
– teszi hozzá Somogyi Zsolt.
- Érdemes tehát már az utazás előtt kiokoskodni, hogy hol fogunk majd parkolni, hogy aztán célirányosan menjünk abba a parkolóházba vagy mélygarázsba, ami a legkedvezőbb számunkra.
- Ezáltal minimális időt fogunk csak parkolóhely keresésre fordítani, amivel benzint takaríthatunk meg, sőt még és a parkolóhely keresés miatti stresszt is csökkenthetjük.
- Autónkat pedig olyan helyen hagyjuk majd, ahol a sérülések és a lopás kockázata is kisebb, mintha az utcán állnánk meg vele.
Ez is érdekelheti:
Találjuk meg a megfelelőt: a Parkl évindító akciójával most ingyen kipróbálhatjuk a budapesti garázsokat!
Akár rövidebb időre, akár tartósan, például több hónapra keresünk az autónk számára parkolási megoldást, a Parkl mindig okos választás, de most különösen is az! A Biztosító Magazin és a Parkl közös akciójában különleges kedvezmény várja az autósokat 2019. április 30-ig!
Töltsd le a Parkl okostelefon alkalmazását Apple Store-ból vagy a Google Play Áruházból és regisztráció után használd a BIZMAGAZIN promóciós kódot. Cserébe a Parkl most 500 forint értékű kupont ad, amit parkolásra lehet fordítani, a Parkl rendszeréhez csatlakozott garázsokban.
A kupon beváltásának a menete
- Töltsd le a mobilodra a PARKL appot és regisztrálj.
- Nyisd meg az appot és menj a Beállítások fülre.
- A Kuponok oldalon írd az Új kupon hozzáadása mezőbe a kuponkódot.
- Kattints a Hozzáad gombra és a kupon máris megjelenik az elérhető kuponjaid között.
- A kuponkód beírása után 30 napig használhatod fel a kupont.
Tetszett a cikk? Ne felejtsétek el megosztani! Köszönjük!
KÉRJÜK, HOGY TÁMOGASD A MUNKÁNKAT!

A Biztosító Magazin küldetése, hogy elősegítse Magyarországon a biztosítási tudatosság növekedését, valamint, hogy platformot teremtsen a szakmában dolgozó kollégák személyes márkájának építésére.
Ha neked, is fontosak ezek az értékek, akkor kérjük, hogy támogass minket! Kis összegnek is örülünk és hálásak vagyunk érte.