Kövesse Facebook oldalunkat!

A márciusi lakásbiztosítási kampány első hetében naponta 15-ször többen számolták és kötötték újra a lakásbiztosításukat, mint egy átlagos márciusi hónapban – közölte a saját adatai alapján a Netrisk online biztosításközvetítő hétfőn az MTI-vel.

A kampány első hetében a Netrisknél megkötött lakásbiztosítások átlagos éves díja 33 ezer forint volt. Ez már most átlagosan csaknem 25 ezer forintos megtakarítást jelent a Magyar Nemzeti Bank (MNB) múlt év harmadik negyedévére vonatkozó hivatalos adataiban szereplő átlagdíjhoz képest – jelezték. Az online biztosításközvetítő hozzátette, hogy az átlagdíj a tavaly a Netrisken megkötött lakásbiztosításokhoz képest is csökkent, 37 ezer forintról.

A Netrisk adatai szerint egyre többen választják a minősített fogyasztóbarát otthonbiztosításokat. Március első hetében a Netrisknél megkötött lakásbiztosítások 23 százaléka ilyen konstrukció volt, szemben az egy évvel korábbi 11 százalékos aránnyal. A fogyasztóbarát lakásbiztosítások esetén 32 ezer forintos éves átlagos díj mellett újíthatták meg a meglévő lakásbiztosításukat az ügyfelek.

Az első hét adatai alapján a megkötött lakásbiztosításoknál az ingatlan átlagos mérete 99 négyzetméter volt, a biztosítások több mint felét, 55 százalékát házakra kötötték, a budapesti ingatlanok aránya 30 százalékos, csak ingóságra pedig egyelőre a biztosítások 5,5 százaléka szól.

A Netrisk ügyvezető igazgatója, Besnyő Márton kiemelte, hogy a különböző biztosítók ajánlatai között extrém esetben lakásonként akár 200 ezer forintos éves díjeltérés is tapasztalható ugyanolyan szolgáltatásnál, ezért érdemes összehasonlítani a különböző ajánlatokat.

Nyitókép: Unsplash

Tetszett a cikk?
Ne felejtsétek el megosztani! Köszönjük!

Szimpatikus számodra a Biztosító Magazin?
KÉRJÜK, HOGY TÁMOGASD A MUNKÁNKAT!
A színvonalas tartalmak előállítása és a szerkesztőség napi működtetése az online kiadványok esetén is igényel anyagi ráfordításokat. Ezért bátorkodunk, most a tisztelt olvasókhoz fordulni, hogy felajánlásaikkal támogassák munkánkat.

A Biztosító Magazin küldetése, hogy elősegítse Magyarországon a biztosítási tudatosság növekedését, valamint, hogy platformot teremtsen a szakmában dolgozó kollégák személyes márkájának építésére.

Ha neked, is fontosak ezek az értékek, akkor kérjük, hogy támogass minket! Kis összegnek is örülünk és hálásak vagyunk érte.
BIZTOSÍTÓ MAGAZIN A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN
Facebook CSOPORTUNKBAN szakmai témákat vitatunk meg, Facebook OLDALUNKON pedig értesülhetsz a legfrissebb hírekről. Kövesd a Biztosító Magazint a közösségi média oldalakon is!

Ne maradj le semmiről...