
A szerződések közvetítése mellett az ügyfelek edukációja a legfontosabb küldetésünk – Kardos László személyében közel két évtizedes biztosítói múlttal rendelkező szakember vette át 2022 szeptemberében az Aegon Magyarország alkuszi és banki igazgatóságának vezetését. Az új szakterületi igazgató – aki pályáját még az egyetemi évek alatt értékesítőként kezdte, később támogatóként tevékenykedett és nyolcéves vezetői tapasztalattal rendelkezik – érkezése óta eltelt öt hónapban új szakaszába lépett a terület megújítása. Az Aegonnál úgy látják, a jelenlegi gazdasági környezetben még inkább felértékelődik a biztosítások szerepe. A társaság az idei év második felére megújítja több termékét és ezzel egy időben tovább fejleszti értékesítés támogatási technológiai környezetét, valamint további fontos lépések történnek az informatikai fejlesztések és a még digitalizáltabb értékesítési lehetőségek terén is.
Néhány hónappal ezelőtt csatlakozott az Aegonhoz. Milyen tervekkel, ambíciókkal érkezett?
Valóban, 2022 nyarán ért a megtisztelő megkeresés az Aegontól és szeptember 1-től kölcsönösen bizalmat szavaztunk egymásnak. Mindig is nagyon szimpatikus volt számomra az Aegon gondolkodása, piaci jelenléte. És ma már a saját tapasztalataim alapján is büszkén mondhatom, hogy egy igazán befogadó és támogató környezetbe érkeztem. A szakmában közel húsz évet töltöttem el, végig jártam a lépcsőfokokat: értékesítőként kezdtem, támogatóként folytattam és nyolc éve vagyok vezető. Azt gondolom, tapasztalataimat itt, az Aegonon belül tudom a leginkább kamatoztatni és tovább fejleszteni. Fő célom, hogy minden érintett fél, így az értékesítő partnerek, az ügyfelek és a közvetlen csapatom, velük együtt pedig a vállalat egésze számára értéket teremtsünk.
Ha röviden kellene összefoglalnia vezetői szemléletét, mit emelne ki?
Azt vallom, hogy nem az számít, én ki vagyok, hanem hogy kik állnak mellettem. Igyekszem olyan vezető lenni, hogy mindig elhivatott, lelkes, a céljaink együttes elérésében örömüket lelő kollégáim legyenek, akikkel kölcsönösen büszkék lehetünk egymásra, a közös sikereinkre. A közösség erejében hiszek, ezért olyan feltételeket igyekszem kialakítani, ahol mindenki érezheti a szakmai és emberi támogatást. Erre személyes okom is van: én is egy inspiráló, jó hangulatú munkakörnyezetben érzem jól magam. Meggyőződésem, hogy ez az alapja a közös fejlődésünknek, ezáltal lehetünk mind hatékonyabbak, eredményesebbek, partnereink, ügyfeleink kiszolgálása pedig így lehet még professzionálisabb.
Az elmúlt öt hónapban milyen projektekben vett részt?
Gőzerővel dolgoztuk azon, hogy az idei évben egy sor szerethető megoldással rukkoljunk elő. Ezek közül is szeretném kiemelni, hogy a jelenleginél is jóval papírmentesebbé tesszük az ügymenetet, amelynek előnyeit alkusz partnereink és mi magunk is élvezni fogjuk.
Jelentős eredménynek tartom, hogy más szakterületekkel és az IT-val közösen elindítottunk egy az értékesítés támogatási környezet teljes IT megújulását segítő projektet, amelyben többek között egyszerűbbé és hatékonyabbá tesszük a partner- és állománykezelésünket támogató digitális platformunkat. Ugyanennek a projektnek a részeként fejlesztjük a szerződések létrehozására, átdolgozására alkalmas informatikai környezetünket, ezzel is segítve alkusz partnereinket az állomány- és ügyfélkezelésben és nem utolsó sorban gyorsabbá és hatékonyabbá tesszük a termékfejlesztési környezetünket.
Az alkuszi csatorna mennyire fontos az Aegonnál? Az ezen az úton történt értékesítés miként aránylik a társaság teljes forgalmához?
Az Aegon számára elvitathatatlanul az egyik legfontosabb, stratégiailag is nagy jelentőségű csatorna az alkuszi, illetve többes ügynök partnerekkel való egyre hatékonyabb és eredményesebb együttműködés, amiben minden fél kölcsönösen elismerve érzi magát, és amelyben közös célunk az ügyfelek teljes körű kiszolgálása. Azt, hogy milyen óriási munkát is jelent ez, mutatja, hogy jelenleg a teljes új díjbevétel közel 40 százalékát az alkuszi terület hozza.
Melyek az alkuszi értékesítés legnépszerűbb termékei?
Az elmúlt években az Aegon elsősorban a nem életbiztosítások értékesítésére összpontosított. Partnereinkkel közösen gondolkodva, a valós ügyféligényeket szem előtt tartva fejlesztettük az Aegon OKÉ lakásbiztosítást, amely a piac egyik legkiválóbb, legkorszerűbb, az alulbiztosítottsággal szemben is valós védelmet nyújtó szolgáltatását kínálja. Az előttünk álló utat részben meghatározza, hogy egyre nagyobb az érdeklődés a különböző baleset- és életbiztosítási megoldásaink iránt, ezért a 2023-as év második felére e területen is jelentős megújulást tervezünk mind a termékeink, mind pedig a technológiai környezetet illetően. Természetesen ebben is számítunk a piacot, az ügyfeleket leginkább ismerő partnereink tudására, tapasztalataira.
Hosszabb távlatokban hogyan látja az alkuszi értékesítési csatorna jövőjét? Ezen a területen melyek a fő kihívások és lehetőségek?
A hazai biztosítási kultúrának magas szintű szakmai képviselői az alkuszok és a biztosításközvetítők. A digitalizáció lehetőségeit kihasználva folyamatosan törekednek az egyre hatékonyabb működésre, a teljeskörű ügyfélkiszolgálásra. A biztosítási szerződések közvetítése mellett fontos lehetőség rejlik számunkra egy minden szereplő számára egyaránt fontos misszióban is. Ez pedig nem más, mint az ügyfelek edukációja. A hazai penetrációt az ügyfelek ismereteinek gyarapításával tudjuk közelíteni az európai szintekhez.
Hogyan segíti az Aegon az alkusz partnereit?
Az együttműködés sikere abban rejlik, ha kölcsönösen megértjük egymás működését és felismerjük, hogy miként tudunk együtt hatékonyabbak lenni. A piacon jelenleg az alkusz és többes ügynök partnerek között is jelentős működésbeli különbségek vannak. Adódik ez abból, hogy vannak olyan partnereink, akik elsősorban az online térben igyekeznek szélesíteni az ügyfél bázisukat, és vannak, akik a személyes értékesítés adta lehetőségek terén jeleskednek. Eltérő lehet a működés a tekintetben is, hogy lakossági, vagy inkább vállalati ügyfélkörben mozog az adott értékesítési partner. Vannak, akik saját fejlesztésű IT-rendszereket üzemeltetnek, többen az aggregátor felületek által nyújtott szolgáltatások segítségével szolgálják ki az ügyfeleiket. Látható tehát, hogy egy sok szempontból heterogén, különböző módon differenciált közösséggel dolgozunk együtt, amelynek alapja a partnerség. Azt gondolom, a mi feladatunk, hogy ezen partneri közösség számára fejlesszünk és üzemeltessünk olyan támogató környezetet – legyen szó akár innovatív IT-megoldásokról, akár a személyes kapcsolat tartás lehetőségeiről, illetve a közös szakmai fejlődésről –, ami megoldást kínál az idő közben felmerülő igényekre. A már említett IT megújulási projekt ennek a törekvésünknek fontos pillére.
Várakozásai szerint melyek lesznek az alkuszi piac kiemelt biztosítási termékei a jövőben?
Úgy tapasztalom, hogy a professzionális alkuszi működés – kezdve a széleskörű igényfelméréssel – egyre jobban lehetővé teszi a közvetítők számára, hogy valódi értékalapú ajánlatokkal legyenek jelen az ügyfelek életében. Arra számítok, hogy a következő években elsősorban a nem életbiztosítások lesznek a meghatározó termékek az alkuszi szereplőknél, de érzékelhető az az örömteli tendencia is, hogy egyre több értékesítő partnerünk törekszik a teljeskörű ügyfélkiszolgálásra: szépen növekszik a baleseti, kockázati esetekre, illetve megtakarítási célok teljesülésére alkalmas életbiztosítások értékesítése.
A jelenlegi gazdasági környezetben hogyan látja a biztosítások szerepét az emberek életében, és ezen belül milyen hozzáadott értéket tudnak adni az ügyfeleknek az alkuszok?
Egy bizonytalanabb, kiszámíthatatlanabb helyzetben még inkább felértékelődik a biztosítások szerepe és jelentősége. És a közvetítő kollégákkal együtt nekünk is óriási felelősségünk van abban, hogy amikor egy előre nem látható sajnálatos esemény bekövetkezik – legyen az egy dologi vagy személyi sérüléssel járó baleset egy család, vagy vállalat életében –, akkor az újrakezdést a lehető legjobban segíteni tudjuk. Ezért is rendkívül fontos, hogy az igényfelmérés minél szélesebb, részletesebb és teljesértékű legyen, illetve, hogy a már meglévő biztosításokat folyamatosan aktualizáljuk, értéken tartsuk. Itt szeretnék visszautalni az alkuszok tájékoztató, edukatív tevékenységének fontosságára.

Sokan tudják önről, hogy szociálisan érzékeny ember. Hogyan jelenik meg ez a munkájában?
Szeretek adni, sajnos vagy szerencsére – ezt majd az idő eldönti – talán jobban is, mint kapni. Azt vallom, ha van rá lehetőségünk, akkor ezt fáradhatatlanul meg is kell tennünk. Éppen ezért nagy örömet okozott, amikor az Aegon menedzsmentje egy emberként állt mellém és támogatta a csapatommal közösen életre hívott jótékonysági akció ötletét, amellyel a fogyatékkal élő, autista, magatartás- és viselkedészavarokkal küzdő gyerekek fejlődését lovasterápiával segítő Zabszalma Alapítványt támogatjuk úgy, hogy közben ügyfeleinknek is kedvezményesebb áron kínáljuk szolgáltatásainkat.
Extra partner kedvezmény abban az esetben érhető el, ha ügyfelünk a kötelező gépjármű felelősségbiztosítással (KGFB) egyszerre köt például OKÉ lakásbiztosítást. A KGFB-tarifára vonatkozó kedvezmény mértéke 50 százalék, de maximum 50 000 forint lehet. Minden ilyen ügylet után, az Aegon 500 forintot helyez el egy virtuális számlán. Az itt összegyűlt összeget a Zabszalma Alapítványnak juttatjuk el. Ez az akció társadalmi szerepvállalásunk fontos eleme, amelyben kulcsszerep jutott az alkuszoknak és rajtuk keresztül az ügyfeleinknek. Hiszen velük együtt, közösen családok, gyermekek életminőségének javításában veszünk részt.
Hogyan értékeli a tavalyi évet az alkuszi értékesítés szempontjából?
Sok tekintetben kihívásokkal teli, ugyanakkor sikeres évet tudhatunk magunk mögött. Minden nehézség lehetőséget ad a fejlődésre, új megoldások keresésére, kigondolására és megvalósítására. Ezek a tapasztalatok pedig a jövőben hasznosulnak, amire nagy szükség van, hiszen az idei év szintén számos kihívást tartogat a számunkra. Ilyen időkben felértékelődik az összetartás, az együtt gondolkodás, a lehetőségek keresése, a még hatékonyabb működési modellek kidolgozása és gyakorlati alkalmazása. Ezúton is hálásan köszönjük partnereink bizalmát és bizton állíthatom, hogy kollégáimmal együtt az idei évben is fáradhatatlanul dolgozunk azért, hogy a közös sikereink eredményeképpen minél több családhoz és vállalkozáshoz eljussanak a számukra legmegfelelőbb biztosítási megoldásaink.
Nyitókép: Aegon Biztosító
Tetszett a cikk? Ne felejtsétek el megosztani! Köszönjük!
KÉRJÜK, HOGY TÁMOGASD A MUNKÁNKAT!

A Biztosító Magazin küldetése, hogy elősegítse Magyarországon a biztosítási tudatosság növekedését, valamint, hogy platformot teremtsen a szakmában dolgozó kollégák személyes márkájának építésére.
Ha neked, is fontosak ezek az értékek, akkor kérjük, hogy támogass minket! Kis összegnek is örülünk és hálásak vagyunk érte.