Az élete az üzenete – mondhatnánk. Kifinomult stílus, határozott megjelenés, az életbiztosítási tanácsadási szakma nemzetközileg elismert szaktekintélye rutinosan és könnyed eleganciával lépett színpadra az életbiztosítási szakma legnagyobb hazai rendezvényén az Európa Congress Centerben. Ismét bebizonyosodott, hogy a személyes sikerünk alapjait a kitartó és következetes szakmai munkával, valamint fegyelmezett életvitellel tudjuk megalapozni. Sandro Forte és magyar mentoráltja – a Success Masterclass hazai nagykövete – Király Márta a Biztosító Magazinnak adott exkluzív interjút.
Mitől olyan különleges a Success Masterclass program?
A Success Masterclass a mai formájában közel 29 év sikereinek – és persze kudarcainak – az eredménye. Eddig világszerte 77 országban tartottam tréningeket több tízezer résztvevőnek. A program amellett, hogy a tanulásról – az új és hasznos ismeretek elsajátításáról – szól, nemcsak az értékesítési technikák körül forog és a világ minden kultúrájában – országtól függetlenül – működik. A tréning végére a résztvevők mindent megkapnak, ami ahhoz kell, hogy megváltozzanak: sikeresebbek és boldogabbak legyenek – kezdi bevezetőjét Sandro Forte, a Success Masterclass alapítója, aki az Életbiztosítási Csúcstalálkozó miatt érkezett Magyarországra.
Mire számíthat az, aki jelentkezik a tréningre? Milyen témákat ölel fel a Success Masterclass program?
A program lényege – mint arra a neve is utal – hogy a résztvevők rendkívüli sikereket érjenek el a pénzügyi és biztosítási tanácsadói munkájuk során. A kétnapos intenzív tréning az alábbi területeket öleli fel:
- Minden sarkalatos dolgot tartalmaz, ami ahhoz szükséges, hogy a résztvevők a tréning elvégzését követően nemcsak első osztályú, de világszínvonalú szolgáltatást is tudjanak nyújtani.
- Külön hangsúlyt fektetünk a kifogások kezelésére.
- Tökéletesítjük a telefonos technikánkat, egyedi értékesítési módszereket építünk fel.
- Sorra vesszük a különböző típusú ügyfelek helyes kezelésének módjait.
- Végigmegyünk a célok helyes meghatározásán, a célhierarchián.
- Áttekintjük a hatékony időgazdálkodás lépéseit.
- Kiérünk pszichológiai kérdésekre is.
- Munkára fogjuk a tudatalattinkat a még nagyobb siker érdekében.
- Elérjük, hogy az általunk kínált szolgáltatás olyan színvonalas legyen, hogy ennek hatására folyamatosan ajánljanak minket.
- Mindezt rendkívül hatékonyan, két napba sűrítve.
Amikor valaki sikeres a munkájában, annak természetesen kedvező hatásai vannak a magánéletére és a személyes kapcsolataira is – ez egy olyan hozzáadott értéke a programnak, amit mindenképp szeretnék megemlíteni.

77 országban tanít, eddig milyen visszajelzések érkeztek a Success Masterclass programról?
A program egészen egyedi a maga nemében: ez nem csak egy átlagos két napos tréning program, hanem egy coaching program, ami megváltoztatja az azon résztvevők életét – ez a cél, a program így van felépítve és éppen ezért garanciát is adok rá. Akik részt vesznek a Success Masterclass programon garanciát kapnak arra, hogy – amennyiben nem szabotálják el a tanultak implementálását – akkor az értékesítési volumenük 90 nap alatt minimum 30 százalékkal biztosan növekedni fog. Ellenkező esetben visszakapják a befizetett tandíjat.
Azoknál a cégeknél, ahol az elmúlt 12 év során ezt a tréninget megtartottam a résztvevők személyes értékesítési voluménben elért átlagos növekedés – azon személyek esetében, akik cselekedtek is – 57 százalékos volt. A rekordot egy Singapore-i életbiztosítási tanácsadó kolléga tartja, aki a Prudential-nál dolgozik és nagyjából 358 százalékos növekedést ért el, Király Mártinak pedig 8 hónap alatt sikerült minősülnie az MDRT-be.

Nagy kérdés, hogy mi történik a tréning után? Milyen megoldást kínál arra, hogy a tréningen elhangzottak a gyakorlatba is átkerüljenek?
Az előbb említett garancián túl a tréning elvégzését követően a résztvevők számára egy 26 hetes online coaching programot is biztosítok. A résztvevők minden héten kapnak egy emailt, amiben újra végig vesszük a tanultakat, valamint emlékeztetem őket, hogy ne felejtsenek el cselekedni.
A Success Masterclass nem arról szól, hogy a résztvevők – finoman szólva – a tanár zsebét tömjék. Az előadásokon olyan kézzelfogható technikákat adok át, amiket a kollégák akár azonnal is használhatnak és látványos eredményeket érhetnek el. Személy szerint az a célom, hogy a lehető legtöbb tanácsadót tegyem sikeressé, hogy a tréningen hallottakat 100 százalékosan képesek legyenek implementálni a napi munkájuk során.
Sokunkkal fordult már elő ugyanis, hogy részt vettünk egy tréningen és utána mégsem történt semmi, maradt minden a régiben, ami egy igen komoly hiba. A Success Masterclass programot úgy építettem fel, hogy segítsem a kollégákat abban, hogy az ötleteket mihamarabb át tudják ültetni a gyakorlatba.

Márta, amikor Sandro az Aegon Prémiumnál a Success Masterclasst tartotta épp egy mélyponton voltál, mit adott neked személy szerint ez a program?
Sandro útmutatása alapján a munkám során sikerült átalakítani napi rutinomat, így ma már lényegesen jobban tudok figyelni az ügyfeleim igényeire, mint korában. Mivel a munkám színvonalát jelentősen tudtam emelni, így ma már elmondhatom azt is, hogy az ügyfélköröm is megváltozott:
a korábbihoz képest sokkal komolyabb portfóliót tudathatok magaménak
– magyarázza Király Márta, aki az Életbiztosítási Csúcstalálkozón Sandro Fortéval közösen lépett színpadra és osztotta meg tapasztalatait.
Ami igazán nagyszerű ezzel a tréninggel kapcsolatban, hogy valóban működik a gyakorlatban is. Sandro a tréning után a személyes mentorom lett, ahol hétről hétre ültettük át a gyakorlatba a tréningen tanultakat. Ahogy Sandro elmondta, nem csak szép gondolatokat hallottunk a két nap során, hanem a gyakorlatban konkrétan hasznosítható tippeket is kaptunk. A Success Masterclass azonban leginkább a cselekvésről szól, amennyiben pedig egy tanácsadó elég bátor ahhoz, hogy kövesse Sandro utasításait, akkor siker tényleg garantált.
Az implementálás kulcsfontosságú – folytatja Sandro Forte – és a siker garantált, de csak azok számára, akik veszik a fáradtságot és gyakorlatban is alkalmazzák a tréningen tanultakat. Az első számú ok, amiért nem vagyunk egyenlő mértékben sikeresek, az emberi természetben keresendő. Könnyebb kifogásokat gyártani, mint a tettek mezejére lépni – erre komolyan oda kell tehát figyelni.

Hol lehet jelentkezni és mikor lesz legközelebb Magyarországon Success Masterclass tréning?
Mindenekelőtt szeretném eloszlatni a várható eredményekkel kapcsolatos félelmeket. Sokan gondolják ugyanis, hogy azok a technikák, amelyek külföldön – például az amerikai vagy az angol piacokon – működnek, azok a Magyarországon esetleg nem elég hatékonyak, nem működnek. Nos, amit a tréningen tanítok az 77 országban működik, annak ellenére, hogy az országok között természetesen vannak lokális sajátosságok. Kisebb különbségek tehát vannak, de a Success Masterclass országtól függetlenül komoly sikert garantál a résztvevőknek. Erre nagyon jó példa Márti, aki 8 hónap alatt kvalifikált egy burnout után az MDRT-ba.
Azok a magyar kollégák, akik már részt vettek rajta tudják ezt. Számukra, illetve azok számára, akik már elértek egy bizonyos szintet az életbiztosítási szakmában létezik egy – emeltszintű – Advanced Masterclass program is. Ezen a tréningen akkor érdemes részt venni, amikor már sikerült gyakorlatban is alkalmazni a tanultakat.
Akit érdekel a Success Masterclass az közvetlenül is keresheti Sandro Fortét és csapatát e-mailen vagy a sandroforte.com weboldalon keresztül. A programról személyes felvilágosítást idehaza Király Márta, a Success Masterclass magyarországi nagykövete tud adni.
Tetszett a cikk? Ne felejtsétek el megosztani! Köszönjük!
KÉRJÜK, HOGY TÁMOGASD A MUNKÁNKAT!

A Biztosító Magazin küldetése, hogy elősegítse Magyarországon a biztosítási tudatosság növekedését, valamint, hogy platformot teremtsen a szakmában dolgozó kollégák személyes márkájának építésére.
Ha neked, is fontosak ezek az értékek, akkor kérjük, hogy támogass minket! Kis összegnek is örülünk és hálásak vagyunk érte.