Kövesse Facebook oldalunkat!

Kis Tünde, a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) korábbi vezérigazgató-helyettese 2023. január 1-jével igazgatóként csatlakozott a PwC Magyarországhoz. Új pozíciójában feladata a jelentős beruházásokhoz kapcsolódó tanácsadási projektek vezetése, valamint a szolgáltató- és K+F központok helyszínválasztásához és megvalósításához kapcsolódó komplex tanácsadási tevékenység irányítása.

A közgazdász végzettségű szakértő egyetemi tanulmányait követően a PwC-nél helyezkedett el, ahol 16 évet dolgozott vezetőként állami támogatási tanácsadás területen Budapesten, illetve Münchenben. 2016 januárjában csatlakozott a HIPA-hoz, ahol befektetésösztönzési vezérigazgató-helyettesként kiemelkedő szerepe volt a HIPA iparági struktúrájának átalakításában, valamint ügyfélközpontú működésének megerősítésében. Az elmúlt években számos Magyarországon kivitelezett nagyberuházási projekt tárgyalásában vett részt, valamint sikeres megvalósításukhoz kapcsolódó, átfogó tanácsadói tevékenység irányítását látta el.

Új pozíciójában kiemelt céljai között szerepel – a beruházásösztönzés területén megszerzett tapasztalataira és a PwC szakértői tudására alapozva – Magyarország és a közép-kelet-európai régió, mint beruházási helyszín bemutatása, valamint az itt megvalósuló magas hozzáadott értékű projektek támogatása, elősegítve a versenyképesség erősítését, a gazdasági fejlődés előmozdítását és a PwC hazai és regionális szerepének további növekedését.

Nyitókép: Unsplash.

Tetszett a cikk?
Ne felejtsétek el megosztani! Köszönjük!

Szimpatikus számodra a Biztosító Magazin?
KÉRJÜK, HOGY TÁMOGASD A MUNKÁNKAT!
A színvonalas tartalmak előállítása és a szerkesztőség napi működtetése az online kiadványok esetén is igényel anyagi ráfordításokat. Ezért bátorkodunk, most a tisztelt olvasókhoz fordulni, hogy felajánlásaikkal támogassák munkánkat.

A Biztosító Magazin küldetése, hogy elősegítse Magyarországon a biztosítási tudatosság növekedését, valamint, hogy platformot teremtsen a szakmában dolgozó kollégák személyes márkájának építésére.

Ha neked, is fontosak ezek az értékek, akkor kérjük, hogy támogass minket! Kis összegnek is örülünk és hálásak vagyunk érte.
BIZTOSÍTÓ MAGAZIN A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN
Facebook CSOPORTUNKBAN szakmai témákat vitatunk meg, Facebook OLDALUNKON pedig értesülhetsz a legfrissebb hírekről. Kövesd a Biztosító Magazint a közösségi média oldalakon is!

Ne maradj le semmiről...