Lassan egy hónapja, hogy elindult a MABISZ által a gépjárműkárok bejelentéséhez fejlesztett okostelefonos alkalmazás, azonban nem ez az egyetlen megoldás a piacon, amivel elektronikusan károkat jelenthetünk be. Az Ekárbejelentés Kft által üzemeltetett Ekarbajelentes.hu oldal segítségével már 4. éve a gépjárműkárok mellett háztartási és egyéb más károkat is be lehet jelenteni. A Karexpert.hu által pedig – évi mindössze 3.000 forintért – kínált kárasszisztencia csomaggal akár az egész kárügyintézéstől megszabadulhatunk.
Az elektronikus kárbejelentés korábban nem volt népszerű, egy ideje viszont szinte minden biztosító törekszik a kárrendezési terület innovációjára. Hogy kapcsolódik az insurtech fejlesztésekhez az ekarbejelelntes.hu?
Az elektronikus kárbejelentés segítségével gyorsíthatók és pontosabbá tehetők a kárbejelentési és kárrendezési folyamatok, mivel a biztosító társaságok által megkívánt, illetve a számukra leginkább megfelelő csatornára tudjuk beküldeni a káreseteket.
Az ekarbajelentes.hu weboldalon keresztül jelenleg az összes biztosítóhoz kínálunk kárbejelentési lehetőséget.
– mondja Gémesi Ferenc az ekarbejelentes.hu társalapítója.
Kik használjak inkább az ekarbejelentes.hu rendszert, alkuszok vagy magánszemélyek?
Elsősorban inkább alkuszok, mivel az Ő mindennapi munkájukban a hatékonyságnövelés jobban észrevehető. A szolgáltatásunk folyamatosan beépül a piacon kapható állománykezelő és tarifáló rendszerekbe – így nem szükséges további alkalmazásokat megnyitni: az alkuszok az összes biztosító társasághoz egy felületen be tudják küldeni a káreseteket. Az egyéni felhasználók pedig az ekarbejelentes.huweboldalon tudnak kárbejelentést kezdeményezni bármilyen webböngészőn keresztül. – magyarázza Gémesi Ferenc
Hogy telt az ekarbejelentes.hu elmúlt éve?
Tavaly a karrendezes.eu portállal megkezdett együttműködésként újdonságként megjelent a külföldi vétlen káresemények bejelentésének lehetősége is. Az exkluzív kárrendezési szolgáltatás számos előnyt nyújt a vétlen károsultnak.
- Amennyiben külföldön vétlen közlekedési baleset (gépjárműkár és vagy súlyos személyi sérülés) éri a károsultat, már arra is van lehetősége a bejelentőnek, hogy *közvetlenül a külföldi károkozó biztosítójától kérje a kártérítést*. Ezzel a kárrendezési eljárással a vétlen károsult számos előnyt élvezhet.
- Ha nyugat-európai kártérítést szeretne és az e-kárbejelentés során ezt az opciót választja („külföldön történt káresemény”), kárbejelentését a külföldi balesetek kárigényeinek összeállítására specializálódott iroda felé továbbítjuk. A független kárrendezési iroda a kárszemlétől a kártérítési igény összeállításán át a teljes kárrendezési folyamatot elvégzi.
2019-től a KárWeb szolgáltatását is ajánlhatjuk a bejelentőknek, hogy minél kedvezőbb ajánlatot kaphassanak a gépjárművük javításához. Emellett különféle háttérfejlesztéseket végeztünk a rendszereinken. A bejelentett kárdarabszámok nőttek, jelenleg nagyjából heti 50 kárbejelentést továbbítunk a biztosítótársaságok felé. A rendszert általában azok használják, akik nyitottabbak a technikai-technológiai újítások felé.
Megéri-e anyagilag, ha már a kárügyintézéshez is szakembert kérünk fel?
Ha valaki attól tart, hogy egy baleset – vagy más háztartási káresemény – esetén nem lenne ideje – vagy energiája – az ilyenkor szokásos biztosítási köröket megfutni, a karexpert.hu által kínált 3.000 forintos kárasszisztencia szolgáltatással ezt profi kárszakértőkre is bízhatja.
A Kárexpert szolgáltatása egyre népszerűbb a flottakezelő cégek körében is, mivel az esetleges kárügyintézzel kapcsolatos élőmunka ráfordítás idő- és költségigénye előre tervezhető.
– hívta fel a figyelmet Majzik Ferenc, a Karexpert.hu társalapítója.
Egyre többet használjuk a mobilunkat, a karexpet.hu szolgáltatásához milyen feltételek mellett jár a mobilapp?
A Karexpert.hu mobilalkalmazását az Apple Storeból vagy a Play Áruházból lehet letölteni, mivel ez a kárasszisztencia szolgáltatáscsomag része. Segítségével az ügyfele kényelmesen és gyorsan be tudják jelenteni, ha épp káruk keletkezik. A telefon kamerájával készített fényképek például nagyon gyorsan a kárrendezőkhöz kerülhetnek, ami kulcsfontosságú a gyors kárrendezéshez. Persze ameddig valaki nem fizet elő a szolgáltatásra, a letöltött alkalmazást használni nem fogja tudni – viszont megismerkedhet vele.
Hogy lehet előfizetni a szolgáltatásra?
Az egyéni ügyfelek a szolgáltatásra előfizetni a Karexpert.hu weboldalon tudnak. Az alkuszok és többes ügynökök a legkönnyebben az általuk használt állománykezelő rendszerekben találkozhatnak a Karexpert.hu által kínált kárasszisztencia csomaggal, ugyanis az SK Trend, valamint a WEBPIARE által forgalmazott állománykezelő programokba már beépítésre kerültek, ők ezen keresztül tudják a szolgáltatást a tarifáláshoz felhasználni.
Több hónapos termékfejlesztés után az idei év újdonsága lesz majd – az eddigi szolgáltatásoknál is többet kínáló – „full-extrás” Kárexpert csomag, amelyet nagy részben már az ügyfelektől kapott visszajelzések alapján állítottunk össze.
– mondja Majzik Ferenc, a Karexpert.hu társalapítója.
Tetszett a cikk? Ne felejtsétek el megosztani! Köszönjük!
KÉRJÜK, HOGY TÁMOGASD A MUNKÁNKAT!
A Biztosító Magazin küldetése, hogy elősegítse Magyarországon a biztosítási tudatosság növekedését, valamint, hogy platformot teremtsen a szakmában dolgozó kollégák személyes márkájának építésére.
Ha neked, is fontosak ezek az értékek, akkor kérjük, hogy támogass minket! Kis összegnek is örülünk és hálásak vagyunk érte.