Fitch Ratings: Javulnak az államadósok globális hitelkondíciói
Valamelyest javultak az év eleje óta a globális szuverén adósi kör hitelpiaci kondíciói - áll a Fitch Ratings szerdán Londonban bemutatott átfogó félévi szektorelemzésében.
Kizuhant egy lakóházból és elhunyt egy férfi Óbudán
Kizuhant egy III. kerületi lakóházból és életét vesztette egy férfi - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) sajtóügyeletese az MTI megkeresésére szerda este.
OTP kutatás: Kétszer is meggondoljuk a hitelfelvételt a nagyobb kiadásokra
Óvatosabban, tudatosabban viszonyulnak a hitelfelvételhez a 25-54 évesek 2023-ban, mint egy évvel korábban. Az óvatosság összefügghet azzal, hogy csökkentek a lakosság pénzügyi tartalékai, erre utal, hogy az idén megkérdezettek valamivel kevesebb
Bekeményít a MÁV: Vége az ingyen utazásnak az IC-ken a Nyugati és Ferihegy között
A Nyugati pályaudvar és Ferihegy között közlekedő feláras vonatok InterCity-minőségű vonatrészei, kocsijai ismét csak a szükséges felár megváltásával vehetők igénybe 2023. július 1-jétől, szombattól
Azt beszélik – Az amerikai nagykövet jelezte Szergej Lavrovnak, hogy nincs közük a Wágner-lázadáshoz
Az Egyesült Államok moszkvai nagykövete jelezte, hogy Washingtonnak nincs köze a Wagner katonai magánvállalat fegyveresei által megkísérelt zendüléshez - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter hétfőn az RT orosz állami televíziónak nyilatkozva.
George-ra váltanak az Erste kisvállalkozó ügyfelei
Az Erste július utolsó napjaiban mikrovállalati ügyfeleinek is elindítja a George Web és George App szolgáltatást. A modern, kényelmesen használható platform több tízezer kisvállalkozónál váltja fel a jelenleg használt vállalati mobil és netbanki felületet.
Lesújtó adat a MABISZ felmérésben: A lakosság alig több mint 50%-a bízik a biztosítókban
Jelentősen elválik egymástól a biztosítók iránti bizalom mutatója, valamint a társaságok tevékenységével, kárrendezésével kapcsolatos elégedettség.
Orbán Viktor: Van megoldás a migrációra, csak az EU nem akarja megvalósítani
Az illegális migrációra van megoldás, csak az Európai Unió ezt a megoldást nem akarja megvalósítani
Gulyás Gergely: A kormány célja a települések közötti különbségek csökkentése
A kormány már 2010-ben célkitűzésként fogalmazta meg, hogy csökkentse azokat az infrastrukturális különbségeket, amelyek falu és város, kistelepülés és nagytelepülés között fennállnak, mert ha ezek a különbségek csökkennek, akkor jobb lesz vidéken élni
MNB: Folytatódott az elektronikus pénzforgalom bővülése tavaly
Folytatódott az elektronikus pénzforgalom bővülése tavaly, a kártyás vásárlások már az összes készpénzfelvétel értékét is meghaladták: előbbi 14,3 ezer milliárd forint volt, utóbbi pedig 14 ezer milliárd forint - mondta Luspay Miklós





















