Kövesse Facebook oldalunkat!

Az Egyesült Államok vezette katonai koalíció afganisztáni “megfutamodása” az egypólusú világrend végét jelenti – jelentette ki Szergej Nariskin, az orosz Külső Hírszerző Szolgálat (SZVR) igazgatója szerdán Moszkvában, a Független Államok Közössége (FÁK) felderítő szervezetei vezetőinek 17. tanácskozásán.

Nariskin szerint az Afganisztán felőli terrorfenyegetés megnövekedett ugyan, de a koalíció “megfutamodása” a végét jelenti “az egypólusú világ történelmi szempontból rövid időszakának”, amit pozitívumként értékelt. Az orosz kémfőnök elmondta.

Az orosz hadsereg és a szakszolgálatok megelőző lépéseket tesznek annak érdekében, hogy elejét vegyék a terrorfenyegetésnek.

Az SZVR igazgatója újságíróknak nyilatkozva kijelentette, hogy a FÁK szakszolgálatai előre jelezték a tálibok hatalomra kerülését Afganisztánban, és a továbbiakban is figyelemmel kísérik tevékenységüket.

Nariskin a hivatali partnereivel folytatott tanácskozáson azt is mondta, hogy a szakszolgálatoknak eszközként kell szolgálniuk az “agresszív” nyugati befolyásolási kísérletek ellen, nehogy a “totalitárius-liberális értékeket” ráerőltessék országaikra.

Vlagyimir Putyin orosz elnök, aki videokonferencia keretében csatlakozott a FÁK-kémfőnökök tanácskozásához, azt mondta, hogy

Az együttműködés fő feladata az Afganisztán területéről kiinduló fenyegetések semlegesítése.

Mint mondta, Moszkva tudatában van annak, milyen komoly befolyást gyakorolhatnak az afganisztáni események Közép-Ázsiára.

Hirdetés (x)

Tetszett a cikk?
Ne felejtsétek el megosztani! Köszönjük!

Szimpatikus számodra a Biztosító Magazin?
KÉRJÜK, HOGY TÁMOGASD A MUNKÁNKAT!
A színvonalas tartalmak előállítása és a szerkesztőség napi működtetése az online kiadványok esetén is igényel anyagi ráfordításokat. Ezért bátorkodunk, most a tisztelt olvasókhoz fordulni, hogy felajánlásaikkal támogassák munkánkat.

A Biztosító Magazin küldetése, hogy elősegítse Magyarországon a biztosítási tudatosság növekedését, valamint, hogy platformot teremtsen a szakmában dolgozó kollégák személyes márkájának építésére.

Ha neked, is fontosak ezek az értékek, akkor kérjük, hogy támogass minket! Kis összegnek is örülünk és hálásak vagyunk érte.
BIZTOSÍTÓ MAGAZIN A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN
Facebook CSOPORTUNKBAN szakmai témákat vitatunk meg, Facebook OLDALUNKON pedig értesülhetsz a legfrissebb hírekről. Kövesd a Biztosító Magazint a közösségi média oldalakon is!

Ne maradj le semmiről...