A nyár derekán járunk. Sokan már voltak, míg mások csak most indulnak az éves szabadságra, hogy kipihenjék a munkás hétköznapokat. Az utazók nagyjából fele azonban sajnos inkább kockáztat és nem köt utasbiztosítást – lehet, hogy rosszul teszik? A Biztosító Magazin ezúttal Sebestyén Lászlót, a Netrisk.hu vezérigazgatóját kérdezte a piacon elérhető utasbiztosításokkal kapcsolatban.
2Biztosítási tippek: Így kössön okosan utasbiztosítást
Melyek azok a legfontosabb tudnivalók, amelyekre érdemes figyelni az utasbiztosításokkal kapcsolatban?
A 2010-es évek elején minden harmadik utazó kötött utasbiztosítást, ennél ma egy kicsit jobb a helyzet, mivel ott tartunk, hogy a külföldre indulók fele már vásárol utasbiztosítást. Nem annyira felkapott még, de egyébként belföldi utazáshoz is lehet utasbiztosítást kötni.
Az utasbiztosításról lényegesen többet kellene tudnia az utazóknak. Orosz rulettet játszik az az ügyfél, aki úgy megy el nyaralni, hogy nincs utasbiztosítása.
– figyelmeztet Sebestyén László.
Van pár dolog tehát, amire mindenképp érdemes figyelni:
- Bankkártyához kapcsolt utasbiztosítások: A legtöbb ügyfél fejében ez úgy jelenik meg, hogy „van valami a bankkártyámhoz”. Azt javaslom, hogy ezt mindenki tisztázza a számlavezető bankjánál, hogy pontosan mit tartalmaz a bankkártyájához kapcsolt utasbiztosítás. Ezek a biztosítások sokszor csak alap dolgokra terjednek ki, a bankok ezt egyfajta édesgetésnek szánják.
- EU biztosítási kártya: Az ügyfelek ezzel sincsenek tisztában. Ez nem azt jelenti ugyanis, hogy külföldön bemegy az ember a kórházba és ingyen ellátják, mint idehaza. Az EU-s egészségügyi kártya tulajdonosa az adott ország térítési rendszere szerint szerez jogosultságot az egészségügyi szolgáltatások igénybevételére. Amennyiben egy vizsgálat elvégzéséhez vagy egy gyógyszer kiváltásához (a hazainál nagyobb) önrészt kell fizetni, akkor ezt nem lehet megúszni.
- Több dolgot is takar az utasbiztosítás: Amikor utasbiztosítást veszünk, akkor lényegesen többféle – és szükség esetén hasznos – szolgáltatást kapunk, mint ami konkrétan az utazáshoz magához kapcsolódik. A védelem a saját károkon túl kiterjed a vagyontárgyakra is, egyes esetben pedig nemcsak kártérítési összeget kapunk, hanem például jogvédelem biztosítása esetén az ügyvédi költségeket is téríthetik.
Kik azok, akik a legtöbbet kockáztatják azzal, ha nem kötnek utasbiztosítást?
Gyakorlatilag mindenki, aki nem köt utasbiztosítást és kára keletkezik. Az idősebb autóval külföldre utazók enélkül igen kellemetlen helyzetbe kerülhetnek, ugyanis az autók átlagéletkora 14 év felett van. Ha elindulnak egy öreg autóval Horvátországba úgy, hogy nincs utasbiztosításunk , a gyári garancia pedig már régen lejárt, és lerobbannak valahol, akkor azt a kocsit haza kell vontatni. Egy konkrét példával szemléltetve az esetet:
Egyik ügyfelünk a horvátországi nyaralásáról indult volna haza autóval. Miután kijelentkeztek a hotelból kiderült, hogy az autójuk lerobbant, így két kiskorú gyerekükkel nem tudtak hazaindulni. A helyzetet súlyosbította, hogy mivel az utazás végén voltak, már ki is költekeztek, Horvátországban pedig másnap nemzeti ünnep volt. Mivel volt utasbiztosításuk, így az assistance szolgáltatásnak hála foglaltak nekik új szállást, az autójukat pedig megjavították és így haza tudtak jönni. Utasbiztosítás nélkül mindezt maguknak kellett volna fizetniük és elintézniük.
Tapasztalataik szerint mennyire elégedettek az ügyfelek az utasbiztosításokkal?
Nagyjából egy héttel azt követően, hogy az ügyfelek visszaérkeznek a nyaralásukról küldünk részükre egy emailt, amelyben tájékoztatást kérünk arról, hogy mennyire voltak megelégedve a kapott biztosítási szolgáltatásokkal – már amennyiben szükség volt rájuk.
Az ügyfelek az utazást követően értékelhetik a biztosítót, a kapott szolgáltatást; elmondhatják, hogy volt-e káreseményük vagy épp milyen volt az assistance szolgáltatás.
– magyarázza Sebestyén László.
A Netrisk.hu kérdőíve segítségével az ügyfelek mondhatják el, hogyan élték meg a szolgáltatást.

Az ügyfelek által adott értékelésekre alapozva néhány éve komoly díjat is alapítottak. Mennyire tartja sikeresnek az Év utasbiztosítója díjat?
Az Év utasbiztosítója díj teljesen független a biztosító társaságoktól, több ezer ügyfél értékelésein alapul, teljesen reprezentatív az eredménye. A biztosítók is látják az ügyfélértékeléseket, látják azt, hogy milyen véleménnyel vannak róluk. Előfordul, hogy a biztosítók az ügyfélértékelések alapján jelzik felénk, hogy szeretnék felvenni az ügyféllel a kapcsolatot, hogy át tudják beszélni egy-egy esetleges negatív értékelés hátterét, hogy a helyzetet jobban megértve a jövőben el tudják kerülni azt.
A biztosítók a kommunikációjukhoz gyakorta fel is használják, az „Év Utasbiztosítója” címet vagy a logót. A díjátadó rendezvényen a biztosító társaságok vezetői általában a legmagasabb szinten képviseltetik magukat, amivel egyértelműen azt üzenik, hogy a társaságuk számára fontos elismerésről van szó.
Az utasbiztosításhoz kapcsolódóan egyre több szó esik a sztornóbiztosításról. Ez mit jelent pontosan?
Ha valaki az induláshoz képest jóval korábban, esetleg akciós áron vásárol utazást és köt hozzá utasbiztosítást, akkor érdemes lehet sztornóbiztosítást is kötni, ugyanis előfordulhat, hogy valamilyen ok miatt meghiúsul az utazás vagy egy szerencsétlen ok folytán mi nem tudunk épp elutazni.

A sztornóbiztosítás ezekben az esetekben kapóra jöhet. Ha valaki nem engedheti meg magának, hogy külön kössön sztornóbiztosítást, érdemes olyan utasbiztosítási terméket választania és azt az utazás lefoglalását követően megkötnie, ami tartalmaz sztornó szolgáltatást. Utasbiztosításon belül a sztornó szolgáltatás biztosítási összege lehet, hogy alacsonyabb, mintha önálló terméket vásárolnánk, ám ha meghiúsul utazásunk, akkor a kevesebb kártérítés még mindig jobb, mintha semmit sem kapunk – zárja gondolatait Sebestyén László.























