A Duna House Barométer júliusi adatai szerint a tranzakciószám- becslés és az adás-vételi paraméterek alapján is szokatlanul erős nyári ingatlanszezonra lehet következtetni. Az élénk piaci keresletet jól mutatja az eddigi éveknél magasabb keresleti mutató, az index jelenleg 83 százalékponton áll, amely júliushoz hasonló, erős augusztusi forgalmat jelez előre.

A tranzakciós paraméterek vizsgálata alapján a fővárosban még mindig a 40-60 négyzetméter közötti lakásméret a legnépszerűbb, amelyet Budán az eggyel nagyobb kategória (60-80), míg Pesten a legkisebb kategória (20-40) követ. A fővárosi árakat tekintve szintén jelentős a különbség a Duna két partja között. Budán az adás-vételek 50 százalékában a négyzetméterár meghaladta a 750 ezer forintot, igaz Pesten is a legfelső árkategóriában a 600 ezer forintos négyzetméterár fölött szegmensben zajlott a tranzakciók 33 százaléka. Ha az átlagos ingatlanértéket nézzük, akkor a budai oldalon 53 százalékban 40 millió forint feletti lakások cseréltek tulajdonost, míg Pesten legnagyobb arányban (24%) 20-25 millió forint között adták el az ingatlanokat.

A panellakások árának dinamikus növekedése a júliusi adatok összehasonlítása alapján is megmaradt. Tavalyhoz képest vidéken 50 ezer, a fővárosban megközelítőleg 100 ezer forinttal kellett többet fizetni egy négyzetméterért, így vidéken 250 ezer forint fölé, míg a fővárosban mindenhol 400 ezer forint fölé emelkedett az átlagos ár.

Előrejelzés tekintetében augusztusban eléri a hazai ingatlanpiaci adás-vételek száma a 100 ezres határt, amely értéket a válság ideje alatt 2009 és 2013 között egész évben nem sikerült teljesíteni.

Ábra: Tranzakciós paraméterek: BUDA, forrás: Duna House Barométer

A Duna House ingatlanpiaci elemzéseit és legfrissebb számait megtalálják a Duna House Barométer kiadványában: https://dh.hu/barometer

Tetszett a cikk?
Ne felejtsétek el megosztani! Köszönjük!

BIZTOSÍTÓ MAGAZIN A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN
Facebook CSOPORTUNKBAN szakmai témákat vitatunk meg, Facebook OLDALUNKON pedig értesülhetsz a legfrissebb hírekről. Kövesd a Biztosító Magazint a közösségi média oldalakon is!

Ne maradj le semmiről...