Hajgató Szilveszter – Egy éve a HUNPartner Programban

Budapesten született, de szinte gyermek kora óta Szombathelyen él, a családban pedig generációs hagyománya van a biztosítási tanácsadásnak. Habár édesapja is alkuszként dolgozott, a pályát mégis véletlenül választotta.

Személyes márkaépítés tippek biztosítási szakembereknek

Biztosítási ügynökként szinte minden a személyes márkaépítésen múlik. Az elhivatottságodtól és a szakmai tudásodtól függ, hogy mások ajánlani fognak-e az ismerőseiknek vagy éppen Rád kattintanak-e a biztosítási ügynökök hirdetései közül. Hogyan vágj bele a személyes brand építés

Cardif Biztosító: A magyar munkavállalók 62 százaléka biztosnak látja munkahelyét

Több mint öt évre látja biztosnak a munkahelyét a magyar munkavállalók 62 százaléka, míg egy évvel korábban ez az érték még 55 százalékon állt, vagyis egyre optimistábbak a magyar dolgozók.

Fizetnek érte? Ha nem, akkor ne olvasgasd a céges emaileket a szabadság alatt!

A magyar munkavállalók harmada alkalmanként, 9 százaléka pedig rendszeresen dolgozik szabadsága alatt is - közölte a Profession.hu állásportál kedden az MTI-vel.

Jankó Tamás szerint az egyén és a csapat sikere is egyaránt fontos a GPC...

A közelmúltban ünnepelte tíz éves jubileumát a GP Consulting Kft. (GPC), a hazai biztosításközvetítői szektor egyik piacvezető szereplője. Az akkoriban készült beszélgetés során megtudtuk, hogyan lehet a sportban szerzett tapasztalatokat cégvezetőként az üzleti életben is hatékonyan kamatoztatni.

Megkezdték munkájukat Magyar Bankholding új vezérigazgató helyettesei

A Magyar Bankholding Zrt. márciusban elfogadott stratégiája újabb állomásaként két felső vezető kezdte meg munkáját a bankcsoportban: Ginzer Ildikó a standard, Szabó Levente pedig az egyedi kiszolgálásért felelős üzleti vezérigazgató-helyettesként csatlakozott a menedzsmenthez

Vezetőváltás: Varga Róbert lett a Generali Alapkezelő új vezérigazgatója

Varga Róbertet, a Generali Biztosító korábbi pénzügyi és elszámolási terület vezetőjét nevezték ki a Generali Alapkezelő élére. Pozícióját a felügyeleti engedélyezést követően veszi át.

KPMG: Tech beruházások vs. HR fejlesztések – A női vezetőknek az utóbbi fontosabb

A magyar női vezetők a humánerőforrás képzésére szánt ráfordításokat sokkal fontosabbnak tartják és messze a technológiai beruházások szükségessége elé helyezik: 71 százalékuk áldozna inkább humánerő-fejlesztésre, míg digitalizációra 45 százalékuk

Új vezérigazgató áll a Cofidis Magyarország élén

Jean-François Rémy 2020. december 1-jétől tölti be a Cofidis Magyarországi Fióktelepének vezérigazgatói posztját, az új igazgató Holló Bence helyére lépett, aki 12 évig vezette a hitelintézetet - közölte a társaság csütörtökön az MTI-vel.

A harmadik ciklus: Ismét Sebestyén László lett a FBAMSZ elnöke

A Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetségének (FBAMSZ) online keretek között megtartott pénteki közgyűlése Sebestyén Lászlót, a Netrisk Magyarország Kft. ügyvezetőjét választotta meg további két évre a szövetség elnökének.

IDŐJÁRÁS

KIEMELT

SOKAN OLVASTÁK...

LEGFRISSEBB

INTERJÚK