Újabb felhőszakadások, van ami biztosított, és van ami nem
Az újabb rendkívüli időjárás kapcsán jó ha tudjuk mire fizetnek a lakásbiztosítási szerződések. A Biztosítás.HU internetes portál összegyűjtötte, mire kell most figyelniük a lakástulajdonosoknak a felhőszakadások, viharok kapcsán.
Közel három százalékkal növelte ügyfeleinek számát az OVB
Az európai pénzügyi közvetítő konszern az előző évhez viszonyítva 2,7 százalékkal, azaz 3,28-ról 3,37 millióra növelte ügyfeleinek számát. Az összes értékesítési jutalék pedig 58,6 millió euróra emelkedett 2018 első negyedévében - áll a cég sajtóközleményében.
OVB jelentés: Növekvő ügyfélszám és stabil üzletmenet 2017-ben
Az európai pénzügyi közvetítő konszern forgalom és operatív eredmény szempontjából csaknem a korábbi évnek megfelelő szinten zárta a 2017-es üzleti évet.
Hálapénz helyett egészségbiztosítást javasol egy hazai pénzügyi cég
Magyarországon és az Európai Unióban is még mindig a keringési rendszer betegségei és a daganatos megbetegedések számítanak a vezető halálozási okoknak, a statisztikák szerint idehaza az utóbbi miatt közel 33 ezer ember vesztette életét csak 2016-ban.
Generációváltás: A biztosítási alkuszcégek egyik nagy kihívása
Az utódlás tervezése a családi vállalkozások egyik legnagyobb kihívása a magánkézben lévő vállalkozásokat stabilitás, elhivatottság és rugalmasság jellemzi.
CSOK változások: Mutatjuk a legfontosabb tudnivalókat az új igénylési feltételekről
A szerdai Magyar Közlönyben jelentek meg a CSOK igénylési feltételeit érintő legújabb változások. A frissen megjelent kormányrendelet több olyan könnyítést is tartalmaz, amivel a nagycsaládosok mindenképp jól járnak majd.
Visszapillantás az online biztosítások hőskorába: 2001-ben indult a Netrisk
Bár Haraszti Zsolt családi vállalkozása 1994-ben indult a biztosítási piacon, a Netrisk.hu története 2001-ben kezdődött, amikor online kezdtek kötelező gépjármű felelősségbiztosítást ajánlani.
Tulajdonosváltás a Netrisk.hu-nál: kivonul az Enterprise Investors
Az Enterprise Investors által kezelt Polish Enterprise Fund VI magántőke-befektetési alap eladta Magyarország legnagyobb online biztosítási brókere, a Netrisk.hu részvényeinek 100%-át az MCI Capital Group magántőke-befektetési társaság MCI.EuroVentures alapjának.
OVB: Poraktív hozzáállással sokat spórolhatunk a biztosításon
Okosabban kellene kellene költeni az egészségünkre: az egészségbiztosítási szerződések díja ugyanis töredéke a több száz milliárd forintot is meghaladó eseti kiadásoknak.
Netrisk.hu: Átlagosan 17 százalékkal emelkedett a kötelező biztosítás díja
Átlagosan 17 százalékkal magasabb díjról értesítették a biztosítók azokat az ügyfeleiket, akiknek január elsejével fordul a biztosításuk – derítette ki a Netrisk.hu több mint 200 ezer érintett autós adatainak elemzése alapján.





















