Kövesse Facebook oldalunkat!

Átlagosan 17 százalékkal magasabb díjról értesítették a biztosítók azokat az ügyfeleiket, akiknek január elsejével fordul a biztosításuk – derítette ki a Netrisk.hu több mint 200 ezer érintett autós adatainak elemzése alapján.

A jövő évi úgynevezett indexdíjakat tartalmazó értesítőt november 11-ig kellett megküldeni az érintett ügyfelek számára, akik december 1-jéig tudnak arról dönteni, hogy jövőre is a jelenlegi szerződésüket tartják-e fenn .

„Az érintettek többsége vagy nem talál jelentősen jobb ajánlatot más biztosítónál, vagy nem is hasonlítja össze az indexdíjat más társaságok tarifáival, így az átlagosan 17 százalékos díjemelés ellenére is a meglévő biztosítójánál tartja fenn szerződését a következő évre is.

Aki viszont dönt a váltásról, az eddigi adataink alapján ebben az időszakban – a baleseti adót nem számítva –átlagosan 17 ezer forintért köti meg új biztosítási szerződését.”

– magyarázza Sebestyén László, a Netrisk.hu vezérigazgatója.

A kárköltségek alakulása miatt indokolt 17 százalékos díjemelés természetesen csak egy átlagérték: az első online biztosításközvetítő portál által vizsgált több mint 200 ezernyi megajánlott díj között egyaránt szerepelt 75 százalékos díjcsökkenés, illetve az eddigi díj 14-szeresét jelentő összeg is. Emiatt nem megkerülhető, hogy minden érintett egyedileg kalkulálja ki a következő időszakban elérhető lehetőségeket.

Amit a díjértesítőről fontos tudni

  • Akinek még nem érkezett meg a díjértesítője, mielőbb kérjen segítséget alkuszától vagy érdeklődjön biztosítójánál. Bár a biztosító értesítője a hivatalos dokumentum, de az összegről – a szükséges adatok megadását követően – a díjszámítás során egyes összehasonlító kalkulátorok is tájékoztatást adnak.
  • Aki jelenlegi szerződését az e-kommunikációs kedvezmény feltételei szerint kötötte meg, már ne postai úton, hanem az általa megadott e-mail címre várja a küldeményt és ellenőrizze levélszemét-listáját is
  • A díjértesítőben a kötelező biztosítás indexdíja mellett a bónusz besorolást is feltüntetik, ami azonban a biztosítási évfordulóig eltelt időszakban még módosulhat, amennyiben az ügyfél ez idő alatt kifizetéssel járó kárt okoz járművével. Ebben az esetben értelemszerűen az indexdíj összege is változni fog.

Aktuális adatok a kampány első félidejéhez közeledve

A Netrisk.hu-nál eddig megrendelt több mint 15 ezer új szerződés alapján a legnépszerűbb biztosítók közül a dobogón továbbra is a K&H, az Allianz és az Union áll (közel 60 százalékkal), őket követi a Groupama és a Wáberer. Az ügyfelek tudatos díjcsökkentési szándékát jól mutatja az is, hogy az új szerződések éves díjait az ügyfelek közel 90 százaléka egy összegben kívánja kifizetni, ez az arány a tavalyi kampányban még 76 százalék körül alakult.

„A jelenlegi kampányidőszakban elsősorban az érintetteknek, köztük mintegy egymillió személyautó-tulajdonosnak a figyelmét igyekszünk felhívni arra, hogy már csak alig több mint két hetük maradt a döntésre.

Ha díjértesítőjükben szereplő összeg jóval az átlagos, 17 százalék feletti mértékben emelkedett, mindenképpen célszerű áttekinteniük más biztosítók ajánlatát is. Emellett a hetente frissülő, a honlapunkon ingyenesen elérhető kgfb-indexszel egész évben folyamatosan segítjük a többi autóst is abban, hogy nyomon tudják követni a díjak aktuális alakulását.”

– folytatta a Netrisk.hu vezérigazgatója.

Tetszett a cikk? Ne felejtsétek el megosztani! Köszönjük!

Tetszett a cikk?
Ne felejtsétek el megosztani! Köszönjük!

Szimpatikus számodra a Biztosító Magazin?
KÉRJÜK, HOGY TÁMOGASD A MUNKÁNKAT!
A színvonalas tartalmak előállítása és a szerkesztőség napi működtetése az online kiadványok esetén is igényel anyagi ráfordításokat. Ezért bátorkodunk, most a tisztelt olvasókhoz fordulni, hogy felajánlásaikkal támogassák munkánkat.

A Biztosító Magazin küldetése, hogy elősegítse Magyarországon a biztosítási tudatosság növekedését, valamint, hogy platformot teremtsen a szakmában dolgozó kollégák személyes márkájának építésére.

Ha neked, is fontosak ezek az értékek, akkor kérjük, hogy támogass minket! Kis összegnek is örülünk és hálásak vagyunk érte.
BIZTOSÍTÓ MAGAZIN A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN
Facebook CSOPORTUNKBAN szakmai témákat vitatunk meg, Facebook OLDALUNKON pedig értesülhetsz a legfrissebb hírekről. Kövesd a Biztosító Magazint a közösségi média oldalakon is!

Ne maradj le semmiről...