Volodimir Zelenszkij korábban azt mondta, hogy előbb-utóbb párbeszéd kezdődik Oroszország és Ukrajna között az ellenségeskedés leállítására. Kijelentette azt is, hogy nem fél Moszkvával megvitatni semmilyen kérdést – írta a RIA Novosti orosz állami hírügynökség.
Ukrajna készen áll a tárgyalásokra Oroszországgal a semleges státuszról az ukrán sajtó szerint.
De nekünk (Ukrajnának. – a szerk.) biztonsági garanciák is kellenek.”
– mondta közleményében Mihail Podolják, az ukrán elnök hivatala vezetőjének tanácsadója – írja az UNIAN hírügynökség a Telegram csatornáján.
Előzmények
2022. február 24-én Vlagyimir Putyin orosz elnök különleges katonai műveletet jelentett be a Donbászban. Biztosította, hogy Moszkva tervei között nem szerepel Ukrajna megszállása, csak demilitarizálása és nácimentesítése.
A Honvédelmi Minisztérium hangsúlyozta: az orosz fegyveres erők nem indítanak rakéta-, légi- vagy tüzérségi csapást Ukrajna városaira: a katonai infrastruktúrát a nagy pontosságú fegyverek iktatják ki, a civil lakosságot pedig semmi sem fenyegeti.
KORÁBBAN ÍRTUK
Putyin most vág vissza a Majdanért: Elfogják és bíróság elé állítják az „ukrán rezsim”...
Orosz pöröly: Vlagyimir Putyin „büntetőháborút” indított Ukrajna ellen
Tetszett a cikk? Ne felejtsétek el megosztani! Köszönjük!
KÉRJÜK, HOGY TÁMOGASD A MUNKÁNKAT!

A Biztosító Magazin küldetése, hogy elősegítse Magyarországon a biztosítási tudatosság növekedését, valamint, hogy platformot teremtsen a szakmában dolgozó kollégák személyes márkájának építésére.
Ha neked, is fontosak ezek az értékek, akkor kérjük, hogy támogass minket! Kis összegnek is örülünk és hálásak vagyunk érte.