Kövesse Facebook oldalunkat!

Harminc napon belül bírálják majd el az otthonfelújítási támogatásra benyújtott kérelmeket, és néhány nappal később meg is kapják a támogatás összegét az arra jogosultak – közölte a családokért felelős tárca nélküli miniszter csütörtökön az M1 aktuális csatornán.

Novák Katalin emlékeztetett: januártól a legalább egy gyermeket nevelő családok felújítási költségeinek felét, maximum hárommillió forintig visszatéríti a kormány. A miniszter szerint sokan élnek majd ezzel a lehetőséggel, mert nem kell hozzá költözni, és korábban még nem volt hasonló támogatás.

KORÁBBAN ÍRTUK

Kitért arra is, hogy a csecsemőgondozási díj (csed) júliustól a bruttó bér száz százalékra emelkedik, így az édesanyák a gyermek születését követő első fél évben többet keresnek majd, mint amikor még dolgoztak. A csed összege azoknak is emelkedik, akiknek július előtt születik meg gyermekük, és az új szabályozás életbe lépésekor igénybe veszik a juttatást – tette hozzá.

Novák Katalin a családvédelmi alaptörvény módosításáról úgy vélekedett: fontos leszögezni alapvető dolgokat, mint például, hogy a születési nemet nem lehet megváltoztatni, hogy az édesanya nő, az édesapa férfi, és hogy a házasság egy nő és egy férfi kölcsönös elhatározásán alapuló szeretetközösség. Ezek evidens dolgok, de sok helyen ezeket rengeteg irányból támadják – mondta a miniszter.

Novák Katalin a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában arról beszélt: a csed összegének emelése nem csak anyagilag, hanem erkölcsileg is nagyobb megbecsülést jelent a nőknek.

Nyitókép: MTI.

Tetszett a cikk?
Ne felejtsétek el megosztani! Köszönjük!

Szimpatikus számodra a Biztosító Magazin?
KÉRJÜK, HOGY TÁMOGASD A MUNKÁNKAT!
A színvonalas tartalmak előállítása és a szerkesztőség napi működtetése az online kiadványok esetén is igényel anyagi ráfordításokat. Ezért bátorkodunk, most a tisztelt olvasókhoz fordulni, hogy felajánlásaikkal támogassák munkánkat.

A Biztosító Magazin küldetése, hogy elősegítse Magyarországon a biztosítási tudatosság növekedését, valamint, hogy platformot teremtsen a szakmában dolgozó kollégák személyes márkájának építésére.

Ha neked, is fontosak ezek az értékek, akkor kérjük, hogy támogass minket! Kis összegnek is örülünk és hálásak vagyunk érte.
BIZTOSÍTÓ MAGAZIN A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN
Facebook CSOPORTUNKBAN szakmai témákat vitatunk meg, Facebook OLDALUNKON pedig értesülhetsz a legfrissebb hírekről. Kövesd a Biztosító Magazint a közösségi média oldalakon is!

Ne maradj le semmiről...