Pannon-Safe: A biztosítási tudatosságot segíti az E-alkusz applikáció
Már nem csak a bankkártyáinkat lehet egy helyen tárolni az okostelefonunkon, hanem akár a biztosítási szerződéseket is. A Pannon-Safe által Androidra és iOS-re is lefejlesztett E-Alkusz nevű alkalmazás ott segít az ügyfeleknek, ahol a legnagyobb szükség mutatkozik
Amikor a jó, a rossz és a csúf IT trendek találkoznak a biztosítási piaccal
Szubjektív nézőpontból mutatta be az aktuális informatikai trendek és a biztosítási ágazat lehetséges kapcsolódási pontjait Székely Sándor, a DBX Kft. ügyvezetője a MABISZ éves konferenciáján.
Gyerekek és az okosórák – mutatjuk mire figyeljen a vásárlásnál
Ma már a digitális vívmányok rengeteg lehetőséget kínálnak arra, hogy aggódó szülőként nyomon követhessük gyermekeink aktivitását. Ilyen az okosóra is, amely a biztonság elősegítése mellett sajnos néha veszélyforrást is jelenthet a gyerekek számára.
Fintech: Magyar IT cég fejleszt új fizetési megoldást
Szolgáltatók számára fejleszt új fizetési megoldást csaknem 300 millió forint vissza nem térítendő innovációs pályázati támogatással a HW Stúdió Számítástechnikai Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. - közölte a társaság az MTI-vel.
Insurtech: Milyen az „új normális”? – Kövesd online az INSCOM 2021 biztosítási konferenciát!
A biztosítók az ágazat új normalitásáról cserélnek véleményt az inscom 2021 konferencián, amelyet az msg Group szeptember 20-án és 21-én immár tizedik alkalommal - de a járvány miatt első ízben hibrid eseményként - rendez meg a Hilton Munich Park Hotelben és ONILINE felületen is.
Frissült az MNB Minősített Fogyasztóbarát Otthonbiztosítási kalkulátora
A jegybank online Minősített fogyasztóbarát otthonbiztosítási kalkulátora újabb kényelmi funkcióval bővült, mostantól egy lépésben, az adatok ismételt megadása nélkül lehet továbblépni a kiválasztott biztosító honlapjára és ott akár azonnal szerződést kötni
Insurtech kerekasztal: Túldigitalizált szolgáltatások kontra prémium ügyfélkapcsolat
A koronavírus járványhelyzet felgyorsította és sok esetben kikényszerítette az informatikai fejlesztéseket a biztosítási szektorban, az iparági szereplők szinte kivétel nélkül érzik, hogy „nagyot léptünk”. Bízzunk benne, hogy előre, de vajon merre van az előre?
Halló, kivel beszélek? Itt az ön személyi bankára, biztosítási tanácsadója, robotja
Lecsaptunk a nyitásra! - Az utóbbi időben sokan érezték úgy, hogy egy kicsit már túl sok volt a digitalizációból, így nem csoda, hogy néhány hete megragadták az alkalmat, hogy kiüljenek a teraszokra egy baráti beszélgetésre. A járványhelyzet kétségkívül láthatóvá tette a kontrasztot a digitális és személyes kapcsolattartás között;
Hiába az isteni digitalizáció, emberi kapcsolatokra van igényük az ügyfeleknek
Lehet, önnel is előfordult már, hogy kiborult egy rosszul beállított chatbottal való levelezést követően, rosszabb esetben földhöz vágta a telefonját, amikor hosszú percek elteltével a népszerű telekommunikációs szolgáltató robotasszisztense nem igazán akarta venni a lapot, majd - az addigra már idegestő - hang dolgavégezetlenül közölte: „köszönjük hívását”.
5 tipp a versenyelőny fenntartásához a biztosítással foglalkozó KKV-k számára
A pillangóhatás vagy más néven pillangóeffektus kifejezést a káoszelméletben használják. Az alap tézis szerint egy dinamikus rendszerben, ha apró változtatásokat indítunk, akkor megváltoztathatjuk a rendszer hosszú távú működését.





















