Az idei év gazdasági folyamataira rányomja a bélyegét az elhúzódó háború és a brüsszeli szankciók okozta energiaválság. A háborús időkben a kormány elsődleges célja a családok és a munkahelyek védelme, valamint a nyugdíjak értékének megőrzése. A költségvetés biztosítja az ehhez szükséges forrásokat, miközben a kormány tovább javítja az egyensúlyi mutatókat – summázta az államháztartás önkormányzatok nélkül számolt úgynevezett központi alrendszerének június végi helyzetéről hétfőn kiadott részletes tájékoztatójában a Pénzügyminisztérium.
A rendkívüli kiadások ellenére a kormány őrzi a költségvetés egyensúlyát: a június havi hiány az elmúlt nyolc év legalacsonyabb júniusi deficitje – hangsúlyozta a jelentés.
Június végéig az államháztartás központi alrendszere 2896,0 milliárd forintos hiánnyal zárt. Ezen belül a központi költségvetés 2908,3 milliárd forintos, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai 78,1 milliárd forintos hiányt, az elkülönített állami pénzalapok pedig 90,4 milliárd forintos többletet mutattak.
Júniusban (egy hónap alatt) a központi alrendszer 132,7 milliárd forint hiánnyal zárt, ami az elmúlt nyolc év legalacsonyabb június havi deficitje.
Az év első hat hónapjában a rezsivédelmi kiadásokkal összefüggésben 969,2 milliárd forintot fordítottunk a távhőszolgáltatók és a lakossági villamos-energia és földgáz egyetemes szolgáltatás és készletezés kompenzációjára
– írta a PM.
Emellett a lakástámogatásokra fordított kiadások összege június végéig 330,7 milliárd forint volt, 60,2 milliárd forinttal több, mint az előző év azonos időszakában.
Ugyancsak meghaladták az egy évvel korábbi kifizetést a nyugellátásokra és a gyógyító-megelőző ellátásra fordított összegek is. Nyugellátásokra 2998,7 milliárd forintot, míg a gyógyító-megelőző ellátásra 1119,4 milliárd forintot fordítottak június végéig.
A jelentés összefoglalója kitér arra is, hogy a napokban elfogadott 2024-es költségvetésben a kormány még tovább, a GDP 2,9 százalékára csökkenti a hiány mértékét, míg az államadósságot a GDP 66,7 százalékára mérsékeli.
A jelentésből kiderül, hogy a központi alrendszer június végi 17 790,8 milliárd forint összegű bevételei az előző év azonos időszakához képest 3366,2 milliárd forinttal, 23,3 százalékkal magasabb, a 20 686,8 milliárd forint összegű kiadásai pedig 3369,9 milliárd forinttal, 19,5 százalékkal haladták meg az előző év azonos időszakának adatát.
Nyitókép: Biztosító Magazin
Tetszett a cikk? Ne felejtsétek el megosztani! Köszönjük!
KÉRJÜK, HOGY TÁMOGASD A MUNKÁNKAT!
A Biztosító Magazin küldetése, hogy elősegítse Magyarországon a biztosítási tudatosság növekedését, valamint, hogy platformot teremtsen a szakmában dolgozó kollégák személyes márkájának építésére.
Ha neked, is fontosak ezek az értékek, akkor kérjük, hogy támogass minket! Kis összegnek is örülünk és hálásak vagyunk érte.