Kövesse Facebook oldalunkat!

Magyarország túlfogyasztásának napja május 25-ére esik, és ezzel a nem túl hízelgő helyezéssel olyan országokat előz meg, mint Svájc vagy az Egyesült Királyság. A Föld egésze idén aggasztóan korán, már július 25-én eléri azt a pontot, amelytől kezdve bolygónk lakossága már saját természeti erőforrásait éli fel.

A közgazdászokat már régóta foglalkoztatja, hogy a különféle emberi tevékenységek valós költségeit hogyan lehet kimutatni. Egyre világosabb ugyanis, hogy a költségek közé be kell számítani a környezetkárosító tevékenységek terhét is. Ez a kérdés foglalkoztatta Andrew Simms-t, a sussex-i egyetem közgazdász professzorát is, aki megalkotta a matematikai képletet, amellyel kiszámítható, hogy a Föld és az egyes országok lakossága hány nap alatt használ fel több természeti erőforrást, mint amennyit maga a természet regenerálni képes.

Egy olimpia, ahol nem osztanak aranyérmet

A túlfogyasztás napjának kiszámításakor a Föld által termelt természeti erőforrások adott évi mennyiségét ‒ a Föld úgynevezett biokapacitását ‒ elosztják az emberiség adott évi természeti erőforrás-felhasználásával ‒ ezt nevezzük a világ ökológiai lábnyomának ‒, majd megszorozzák az adott év napjainak számával.

Magyarországon ez idén az év 146. napjára, azaz május 25-ére esik. Innentől kedve fogyasztanak a magyarok több természeti erőforrást, mint amennyit a Föld regenerálni tud. Magyarország ezzel a helyezéssel a fejlett országok középmezőnyében helyezkedik el.

– jelentette ki Suba Levente, a K&H fenntarthatósági vezetője.

Luxemburg ugyanis már február 20-án eléri a fordulópontot, Csehország április 18-án, míg Svájc 2 nappal lemaradva Magyarország mögött, csak május 27-én. Az országok ökolábnyom-olimpiájának sorát Ecuador és Indonézia zárja november 24-én. „Ez azonban egy olyan verseny, amelyen senkinek nem jár aranyérem” – tette hozzá a fenntarthatósági szakember.

szimbolikus dátum, de fontos

Számításaikat a kutatók egyre inkább konkrét mérési adatokra alapozzák, de például a termőföldek kimerüléséről csak becslésekre hagyatkozhatnak.

A túlfogyasztás konkrét dátuma inkább szimbolikus jelentőséggel bír

– mondja Suba Levente, aki szerint a dátumok nagyságrendileg jól leírják a problémát.

A konkrét dátumnál azonban sokkal fontosabbak a tendenciák, így például aggasztó, hogy idén már július 25-ére esik a globális túlfogyasztás határnapja, amely évről évre előbbre kerül.

– emeli ki a fenntarthatósági szakember.

Suba Levente szerint mindenkinek – magánszemélyeknek és vállalatoknak, persze eltérő mértékben, de egyaránt – megvan a felelőssége abban, hogy saját környezeti lábnyomukat csökkentsék. A K&H a maga részéről nem csak saját működése terén érte el a nettó zéró-kibocsátást (jelentős üvegházhatású gáz kibocsátás csökkentési programjával és a fennmaradó kibocsátások semlegesítésével), hanem igyekszik ügyfeleit is ebbe az irányba terelni. Egyre növeli azoknak a pénzügyi termékeinek az arányát, amelyek az ügyfelek zöld átállását segítik. A környezetszennyező tevékenységek finanszírozását kivezetik, és nagy hangsúlyt helyeznek a fenntartható tevékenységekre.

Nyitókép: Biztosító Magazin

Tetszett a cikk?
Ne felejtsétek el megosztani! Köszönjük!

Szimpatikus számodra a Biztosító Magazin?
KÉRJÜK, HOGY TÁMOGASD A MUNKÁNKAT!
A színvonalas tartalmak előállítása és a szerkesztőség napi működtetése az online kiadványok esetén is igényel anyagi ráfordításokat. Ezért bátorkodunk, most a tisztelt olvasókhoz fordulni, hogy felajánlásaikkal támogassák munkánkat.

A Biztosító Magazin küldetése, hogy elősegítse Magyarországon a biztosítási tudatosság növekedését, valamint, hogy platformot teremtsen a szakmában dolgozó kollégák személyes márkájának építésére.

Ha neked, is fontosak ezek az értékek, akkor kérjük, hogy támogass minket! Kis összegnek is örülünk és hálásak vagyunk érte.
BIZTOSÍTÓ MAGAZIN A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN
Facebook CSOPORTUNKBAN szakmai témákat vitatunk meg, Facebook OLDALUNKON pedig értesülhetsz a legfrissebb hírekről. Kövesd a Biztosító Magazint a közösségi média oldalakon is!

Ne maradj le semmiről...