Pénteken még enyhe, tavaszias idő volt, de vasárnapra virradóra visszatér a hajnali fagy, kora délután már csak 1,6 fok várható, és helyenként havas esőre, havazásra is számítani kell – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos középtávú előrejelzéséből.
Szombatra virradóra beborul az ég, majd napközben csökken a felhőzet, az ország északi felén több órára kisüthet a nap, majd délutántól dél felől kezd visszahúzódni a vastagabb felhőzet. Sokfelé várható eső, zápor, főleg a déli országrészben jelentős mennyiségű csapadék is hullhat, ott egy-egy zivatar sem kizárt. Délután észak felől csökken a csapadék. A délnyugati szél nyugatira, északnyugatira fordul, többfelé megerősödik, elsősorban az ország északi felén helyenként viharossá fokozódik.
- A minimumhőmérséklet 2 és 9, a maximum 6 és 11 fok között valószínű.
Vasárnap nagyrészt erősen felhős, illetve borult időre kell számítani, az ország déli, délkeleti felén többfelé, másutt helyenként valószínű csapadék, amelynek zöme havas eső, havazás lesz, de főleg a délkeleti, keleti tájakon eső is várható. Az északnyugati, majd északkeleti szelet sokfelé erős lökések kísérik.
- Hajnalban mínusz 5 – plusz 1, kora délután 1-6 fok valószínű.
Nyitókép: MTI/Komka Péter – illusztráció
Tetszett a cikk? Ne felejtsétek el megosztani! Köszönjük!
KÉRJÜK, HOGY TÁMOGASD A MUNKÁNKAT!

A Biztosító Magazin küldetése, hogy elősegítse Magyarországon a biztosítási tudatosság növekedését, valamint, hogy platformot teremtsen a szakmában dolgozó kollégák személyes márkájának építésére.
Ha neked, is fontosak ezek az értékek, akkor kérjük, hogy támogass minket! Kis összegnek is örülünk és hálásak vagyunk érte.