Kövesse Facebook oldalunkat!

Áder János köztársasági elnök is részvétet nyilvánított Vlagyimir Putyinnak, Oroszország elnökének a kazanyi iskolában kedden történt fegyveres támadás miatt.

Az oroszországi Kazany egy iskolájában történt fegyveres támadásnak nyolc halálos áldozata és 21 sebesültje van. A legfrissebb adatok szerint a támadást egy 19 éves helyi fiatalember hajtotta végre, akit a biztonsági erők elfogtak.

Az orosz nyomozóbizottság tömeges gyilkosság ügyében indított nyomozást. A helyszínen tartanak a vizsgálatok, a Nemzeti Terrorellenes Bizottság tájékoztatása szerint az iskola környékén terrorellenes műveletet indítottak.

A Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH) által kedden az MTI-hez eljuttatott táviratban az államfő azt írta: mély megrendüléssel értesült a tragédiáról, amelynek következtében több gyermek és felnőtt is életét vesztette.

Engedje meg, hogy magam és minden honfitársam nevében ezúton fejezzem ki őszinte részvétünket az áldozatok rokonainak, hozzátartozóinak

– fogalmazott

részvétnyilvánításában Áder János, hozzátéve: “osztozunk fájdalmukban, együttérzünk a sebesültekkel, akárcsak a traumát átélt diákokkal és tanáraikkal is, akiknek mielőbbi teljes testi és lelki felgyógyulást kívánunk”.

A támadás miatt Orbán Viktor miniszterelnök kondoleáló levelet küldött Vlagyimir Putyinnak és Rusztam Minnyihanov tatárföldi elnöknek.

Hirdetés (x)

Tetszett a cikk?
Ne felejtsétek el megosztani! Köszönjük!

Szimpatikus számodra a Biztosító Magazin?
KÉRJÜK, HOGY TÁMOGASD A MUNKÁNKAT!
A színvonalas tartalmak előállítása és a szerkesztőség napi működtetése az online kiadványok esetén is igényel anyagi ráfordításokat. Ezért bátorkodunk, most a tisztelt olvasókhoz fordulni, hogy felajánlásaikkal támogassák munkánkat.

A Biztosító Magazin küldetése, hogy elősegítse Magyarországon a biztosítási tudatosság növekedését, valamint, hogy platformot teremtsen a szakmában dolgozó kollégák személyes márkájának építésére.

Ha neked, is fontosak ezek az értékek, akkor kérjük, hogy támogass minket! Kis összegnek is örülünk és hálásak vagyunk érte.
BIZTOSÍTÓ MAGAZIN A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN
Facebook CSOPORTUNKBAN szakmai témákat vitatunk meg, Facebook OLDALUNKON pedig értesülhetsz a legfrissebb hírekről. Kövesd a Biztosító Magazint a közösségi média oldalakon is!

Ne maradj le semmiről...