Kövesse Facebook oldalunkat!

Tizennyolc halálos áldozata és 13 sebesültje van a szerda esti lövöldözésnek a Maine állambeli Lewistonban – jelentette be az állam kormányzója a helyi idő szerint csütörtök délelőtt tartott sajtótájékoztatón.

Janet Mills mindenkit arra kért, hogy segítse a hatóságokat a menekülő tettes, Robert Card elfogásában.

A rendőrség a kutatás érdekében több települést lezárt, és a lakosság biztonsága érdekben elrendelte, hogy mindenki maradjon otthon; az iskolák is zárva tartanak.

William Ross, Maine állam rendőrségének képviseletében elmondta, hogy az első bejelentés kevéssel este 7 óra előtt érkezett a hatósághoz a lövöldözésről. Hozzátette, hogy 15 ember a két helyszínen halt meg, hárman a kórházban.

David St. Pierre Lewiston város rendőrfőnöke türelmet, óvatosságot és együttműködést kért a lakosságtól, valamint közölte, hogy minden erőforrás rendelkezésre áll a felfegyverzett tettes felkutatásához.

A lövöldöző kézre kerítésében több száz nyomozó vesz részt, a helyi, állami és szövetségi hatóságokat is mozgósították, különleges egységek is a helyszínre érkeztek, valamint a Szövetségi Nyomozó Iroda emberei.

A rendőrség egyértelműen azonosította az elkövetőt a 40 éves Robert Cardot, aki képzett lőfegyveroktató, tartalékos katona, a feltételezések szerint rendőrségi adóvevővel rendelkezik, és nyomon követi a hatóságok mozgását. A hírek szerint a férfi mentális problémákkal küzdött, de cselekményének indítéka egyelőre nem világos. A 36 ezres Lewiston városban két helyszínen nyitott tüzet szerda este, egy bowling-teremnél, valamint egy étteremnél.

Janet Mills demokrata kormányzó arról is beszámolt, hogy többször beszélt Joe Biden elnökkel, illetve az adminisztráció tagjaival, akik minden szövetségi erőforrást megígértek.
Az elnök utasítására és az áldozatok emlékére az Egyesült Államok középületein a következő öt napban félárbocra eresztik a nemzeti lobogót.

Nyitókép: Unsplash.

Tetszett a cikk?
Ne felejtsétek el megosztani! Köszönjük!

Szimpatikus számodra a Biztosító Magazin?
KÉRJÜK, HOGY TÁMOGASD A MUNKÁNKAT!
A színvonalas tartalmak előállítása és a szerkesztőség napi működtetése az online kiadványok esetén is igényel anyagi ráfordításokat. Ezért bátorkodunk, most a tisztelt olvasókhoz fordulni, hogy felajánlásaikkal támogassák munkánkat.

A Biztosító Magazin küldetése, hogy elősegítse Magyarországon a biztosítási tudatosság növekedését, valamint, hogy platformot teremtsen a szakmában dolgozó kollégák személyes márkájának építésére.

Ha neked, is fontosak ezek az értékek, akkor kérjük, hogy támogass minket! Kis összegnek is örülünk és hálásak vagyunk érte.
BIZTOSÍTÓ MAGAZIN A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN
Facebook CSOPORTUNKBAN szakmai témákat vitatunk meg, Facebook OLDALUNKON pedig értesülhetsz a legfrissebb hírekről. Kövesd a Biztosító Magazint a közösségi média oldalakon is!

Ne maradj le semmiről...