Megjelent az Y generáció a BÁV árverésein, tarolnak a befektetési ékszerek

Hatalmas érdeklődés mellett zajlott a BÁV 74. Művészeti Aukciója május 14-én és 15-én, ahol a nagy festőklasszikusok mellett, mint Zichy Mihály, Mednyánszky László és Szinyei Merse Pál a szecessziós Zsolnay kerámiáké, illetve a nagyértékű befektetési brilles ékszereké volt a főszerep.

Zichy Mihály remekműve és Zsolnay kerámiák vitték a prímet a BÁV aukción

Az első nap sztártétele 31,2 millió forintos eladási árával Zichy Mihály Harcdöntő párbaj című remekműve volt. A dobogó második fokára Mednyánszky László Dunajeci tája került 30 millió forinttal, a harmadik helyet pedig stílusosan Szinyei Merse Pál Faun III.című előtanulmánya szerezte meg 28,8 millió forintos eladási árral.

Viharkárok: Sok helyen okozott komoly károkat a májusi időjárás

Sok helyen okozott károkat a viharos szél, amely tetőket bontott meg, fákat döntött az utakra vagy autókra - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője hétfőn az MTI-vel.

Kétszer jobban bűvült a magyar lízingpiac mint az európai

Folytatta a növekedést az európai lízingpiac 2018-ban, a végleges adatok szerint a kihelyezett összeg 7,3 százalékkal 355 milliárd euróra emelkedett, a tőkekintlévőség pedig 3 százalékkal 512 milliárd euróra gyarapodott.

MKB: Mobiltelefonon is láthatják a mezőn dolgozó kombájn adatait a gazdák

Az MKB Bank és az MKB-Euroleasing – az MKB Pénzügyi Csoport tagja - közös standdal vesz részt a május 9-11. között Hódmezővásárhelyen megrendezésre kerülő XXVI. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napokon.

Deloitte: Könnyíthető a közösségi értékesítések adómentességének igazolása

A Közösségen belüli értékesítésekre vonatkozó adómentesség alkalmazásának feltétele, hogy az adott terméket igazoltan egy másik tagállam területére szállítsák ki.

Sebestyén László: Gyakorlatilag megállt a köteleződíjak emelkedése

A Netrisk.hu adatai szerint 2019 első negyedévében 49 900 forint volt a személyautókra megkötött kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások (kgfb) átlagdíja. Az autósok így átlagosan csupán 1,6 százalékkal fizettek többet a kötelezőért, mint tavaly ilyenkor, amikor az akkor még létező baleseti adóval együtt átlagosan 49 100 forintos éves díjon szerződtek.

Allianz: Készüljünk fel a nyári viharokra, biztosítsuk lakásunkat gyorsan és egyszerűen!

Az Allianz Hungária tavalyi adatai szerint minden második ingatlannal kapcsolatos káresemény okozója csőtörés, üvegtörés vagy vihar volt.

Kézis klasszisokkal hívja a figyelmet a csapatjátékos közlekedésre a Groupama

A MOL-PICK SZEGED Kézilabdacsapata vett részt abban a kampányban, mely az ORFK-Országos Balesetmegelőzési Bizottságának szakmai támogatásával hívja fel a figyelmet defenzív, vagyis együttműködő vezetési stílus jelentőségére a balesetek megelőzésében.

TESLA Biztosító? Nagy fába vágja a fejszéjét Elon Musk, Warren Buffett a fejét rázza

Döcögni fog a Tesla, ha beszáll a biztosítási üzletbe – így kommentált a Warren Buffett – a Berkshire Hathaway tulajdonosa - Elon Musknak - Amerika Vasemberének - legújabb nagyratörő terveit.

IDŐJÁRÁS

KIEMELT

SOKAN OLVASTÁK...

LEGFRISSEBB

INTERJÚK