Barion Pixel
18.9 C
Budapest
- 2022. május 18.
/  Erik, Alexandra

D.A.S: Mindenképp jelentse az okmányirodában és a biztosítónál az autóeladást

Vevőként és eladóként is érdemes tisztában lennie azzal, hogy egy frissen eladott, illetve megvásárolt gépkocsival okozott balesetért kit terhel a felelősség, és hol futhat a félre az eljárás, ha nem vagyunk elég figyelmesek.

Szekszárdi gázrobbanás: Meghaladja a 200-at a bejelentett károk száma

Eddig 50 millió forintot meghaladó kártérítést fizetett ki az Aegon Biztosító a szekszárdi gázrobbanásban érintetteknek, kétszázat meghaladó kárbejelentést kezel a biztosító. A kárszakértők folyamatosan dolgoznak, a helyreállítás módjáról és technológiájáról egyeztetnek a károsultakkal és a társasház képviselőivel.

Megéri-e vagy sem? Nyakunkon a milliós négyzetméterárak

Ismét egyre több új lakópark épül, a fővárosi átlagos négyzetmáterárak pedig lassan az egymillió forintot közelítik. Ezzel párhuzamosan persze a használt lakások ára is szépen emelkedik. Hogyan jussunk okosan lakáshoz ilyen piaci körülmények között?

Fulladozhatnak az autók motorjai a koronavírus-járvány után

A koronavírus-járvány miatt rengeteg autó került parkolópályára az elmúlt hónapokban, a kijárási korlátozások bevezetését követően ugyanis jóval kevesebbszer volt szükség a járművekre, mint korábban.

Hiába van luxusautód vagy jacuzzid, ha nincs otthon műtárgyad, csak egy „gazdag bunkó” vagy!

A kortárs művészeti szektor - annak ellenére, hogy komoly eredményeket tud felmutatni - úgy tűnik még nem nőtte ki magát teljesen, pedig akár Magyarország új iparága is lehetne. Mivel kevésbé vagyunk erre szocializálódva, ez a story eddig nem állt össze egy olyan produkcióvá, amire tapsolni kezdene a közönség

Ne csak biztosítással védd a kocsidat, parkolj tavasszal is garázsban!

Több mint 80 ezren váltottak biztosítót a tavalyi év végi KGFB kampányban, miközben a CASCO biztosítások száma csak lassan emelkedik a MABISZ statisztikái szerint. Vajon hogyan óvhatjuk-védhetjük még jobban az autónkat, milyen lehetőségek vannak még a biztosítás mellett?

Hasít a PARKL: Már látszik hol vannak a szabad és biztonságos parkolóhelyek

Továbbra is láthatatlanok (lennének) a parkolóhelyek Budapesten, hacsak nem indult volna el tavaly egy új magyar parkolási startup, a PARKL. A nagy sikerű okostelefonos parkolóhely kereső alkalmazást eddig már több mint 25 ezren töltötték le. Az elmúlt év eredményeiről és az idei tervekről Somogyi Zsoltot, a PARKL társalapítóját kérdeztük.

Kibervédelem: Mutatjuk hogyan teheted biztonságosabbá az okostelefonod!

Az elmúlt napokban komoly zűrzavart, több esetben anyagi kárt is okoztak a tömegesen kiküldött, csomag érkezéséről szóló csaló SMS-ek. Az incidens ráirányította a figyelmet arra, hogy az okostelefonok esetében is kulcsfontosságú, hogy gondoskodjunk a megfelelő védelemről, épp úgy, mint a Windows és más rendszereken.

Megkutatták a fővárosi parkolási helyzetet, izgalmas válaszokat kaptak

A Parkl friss kutatása szerint a fővárosi autóvezetők ötöde hetente 30 percnél is több időt tölt el parkolóhely kereséssel, amellyel a jelentős stressz és...

CSOK változások: Mutatjuk a legfontosabb tudnivalókat az új igénylési feltételekről

A szerdai Magyar Közlönyben jelentek meg a CSOK igénylési feltételeit érintő legújabb változások. A frissen megjelent kormányrendelet több olyan könnyítést is tartalmaz, amivel a nagycsaládosok mindenképp jól járnak majd.

IDŐJÁRÁS

KIEMELT

SOKAN OLVASTÁK...

LEGFRISSEBB

INTERJÚK