Több mint 24 millió forintot tud felhalmozni egy huszonéves nő a nyugdíjba vonulásáig, ha a nettó átlagfizetésének körülbelül 10 százalékát havonta félreteszi. Egy tíz évvel idősebb férfi pedig 26 millió forintra tehet szert – derül ki a K&H Biztosító összeállításából. A társaság tapasztalatai szerint az öngondoskodás és a nyugdíjas évekre történő takarékoskodás egyre inkább a fókuszba kerül szinte mindegyik korosztályban. Ezt jelzi az is, hogy a K&H Biztosító az idei első félévben – a koronavírus-járvány ellenére – nyugdíjbiztosítások értékesítésében 24 százalékos növekedést ért el.

A nyugdíjra való felkészülés a különböző korosztályok tagjainak azért fontos, mert

nehéz megjósolni, hogy miként alakulnak évtizedes távlatban a demográfiai és gazdasági folyamatok.

Az érintettek pedig takarékoskodással saját maguk számára biztosíthatják az állami nyugdíj mellé az extra jövedelmet, például az államilag támogatott – azaz évi 20 százalékos, maximum 130 ezer forintos adóvisszatérítéssel – igénybe vehető nyugdíjbiztosításokkal. A fiatal, húszas, harmincas korosztály tagjai abból a szempontból kedvezőbb helyzetben vannak az idősebbeknél, hogy a hosszabb takarékoskodási idő miatt akár kisebb havi összeggel komolyabb megtakarítást halmozhatnak fel a nyugdíjba vonulásukig – derül ki a K&H Biztosító összeállításából.

Fizetések vs. milliók és tízmilliók

Székely Pálma, a K&H Biztosító életbiztosításokért és saját értékesítési csatornákért felelős vezetője azt mondta:

Az utóbbi években az öngondoskodás, ezen belül a nyugdíjmegtakarítások iránti érdeklődés fokozódni látszik a fiatalabbak körében. Ezt jelzi, hogy a K&H Biztosító nyugdíjkalkulátorát használók közel harmada a 25-34 éves korosztályba tartozik.

A hivatalos adatok szerint az idei második negyedévben a 20-29 évesek kedvezmények nélkül számolt nettó átlagfizetése – az egy évvel korábbinál 7 százalékkal magasabb – 227 ezer forint volt, a 30-39 évesek átlagbére pedig – 9 százalékos éves növekedés eredményeként – 282 ezer forintot tett ki.

Ha fiatalon kezdjük a takarékoskodást

Minél előbb érdemes elkezdeni a takarékoskodást, akár egészen kicsi összeggel is.

  • A K&H Biztosító nyugdíjkalkulátorának feltételes példája szerint egy 25 éves, most az említett átlagfizetéssel rendelkező nő a nyugdíjba vonulásáig 27,4 millió forintot halmozhat fel, ha a jövedelmének valamivel kevesebb, mint 10 százalékát – havi 25 ezer forintot – tesz félre nyugdíjbiztosításban. Így tartani tudja a mostani anyagi színvonalat idős korában is.
  • Egy 35 éves férfinek a mostani kilátások szerint 26,2 millió forintra lenne szüksége ahhoz, hogy nyugdíjas korában a jelenlegi nettó fizetésének megfelelő elkölthető bevétele legyen. Ehhez a fizetésének 13 százalékát kell nyugdíjbiztosításban megtakarítania, a K&H honlapján elérhető nyugdíjkalkulátorával az érdeklődők maguk is kiszámolhatják, nekik mennyit szükséges félretenniük a gondtalan nyugdíjas évekért.

Nyugdíjmatek és növekvő kereslet

Székely Pálma azt mondta, hogy a példában szereplő két megtakarítással felhalmozható 26-27 millió forintos összegből 12-13 millió forint lesz a saját befizetés. 

Ehhez jön az állami támogatás, vagyis az adójóváírás 2,4-2,6 millió forintos összege, valamint a feltételes számítás alapján a megtakarítás évtizedei alatt összegyűlő, hozzávetőlegesen 10 és 13 millió forintos hozam.

– tette hozzá.

A K&H Biztosítónál elérhető nyugdíjbiztosítások a koronavírus-járvány ellenére kelendőek. A rendszeres, befektetési egységhez kötött nyugdíjbiztosítások értékesítésében éves összehasonlításban 24 százalékos volt a növekedés, ami Székely Pálma szerint bizonyítja azt, hogy a magyarok egyre jobban érdeklődnek az ilyen típusú megtakarítások iránt.

A K&H nyugdíjkalkulátora ide kattintva érhető el.

Hirdetés (x)

Tetszett a cikk?
Ne felejtsétek el megosztani! Köszönjük!

BIZTOSÍTÓ MAGAZIN A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN
Facebook CSOPORTUNKBAN szakmai témákat vitatunk meg, Facebook OLDALUNKON pedig értesülhetsz a legfrissebb hírekről. Kövesd a Biztosító Magazint a közösségi média oldalakon is!

Ne maradj le semmiről...