Élete során már számos hivatást kipróbált, mire megtalálta azt a munkát, ami teljes mértékben a szenvedélyévé vált. Szabó Anita amellett, hogy rendkívül kellemes beszélgetőpartner, ügyfelei befektetési és hitel igényeit teljes mértekben személyre szabottan kezeli. A gyermekkori családi nehézségekből idővel tőkét kovácsolt, pörgős személyiségének köszönhetően karrierje felfelé ível, a sikerhez évek hosszú munkája és kitartása kellett. Életútja más nők számára is példa, amivel saját magukat anyagilag függetlenné tehetik – írta a Bankár Magazin.
Szabó Anita – a „Hogyan lettem anyagilag független nő” című könyv szerzője – pénzügyi tanácsadóként dolgozik. Elmondása szerint már régóta szerette volna összegezni az élete során eddig átélt kihívásokat és tapasztalatokat, hogy másoknak ily módon is segíteni tudjon. Könyvének megszületésében közrejátszott egy üzleti kihívás, aminek a témája éppen az volt, hogy hogyan indítsuk be saját vállalkozásunkat. A kihívás során kapta azt a feladatot, hogy írjon egy könyvet, aminek maradéktalanul eleget is tett.
Ha nem sikerült volna, akkor nekem kellett volna fizetnem a „kihívónak”. Erről persze szó sem lehetett, úgyhogy a lovak közé csaptam és nekiláttam megírni a könyvem.
– mondja Szabó Anita.
Amit írtam nem arról szól, hogyan lehet valaki multimilliárdos, hanem hogyan élhet anyagilag független életet. Mivel édesanyám – az édesapám miatt – eléggé kiszolgáltatott helyzetben volt odahaza, én nem akartam ilyen helyzetbe kerülni: 20 éves korom óta dolgozom azon, hogy meglegyen a saját pénzem, hogy ne függjek senkitől – meséli Szabó Anita.
Anita azóta is pörög, vállalkozóként folyamatosan úton van. Szakterülete a különféle banki hitelek ügyintézése, többek között személyi és jelzáloghitelekkel, CSOK és babaváró támogatás ügyintézésével, és vállakozói hitelekkel is foglakozik; de ki tudja, talán még a halottakat is képes feltámasztani, annyira pörgős életet él.
A cikk további része a Bankár Magazin oldalán olvasható.
Nyitókép: Bankár Magazin / Kocsis Ferenc Árpád.
Tetszett a cikk? Ne felejtsétek el megosztani! Köszönjük!
KÉRJÜK, HOGY TÁMOGASD A MUNKÁNKAT!

A Biztosító Magazin küldetése, hogy elősegítse Magyarországon a biztosítási tudatosság növekedését, valamint, hogy platformot teremtsen a szakmában dolgozó kollégák személyes márkájának építésére.
Ha neked, is fontosak ezek az értékek, akkor kérjük, hogy támogass minket! Kis összegnek is örülünk és hálásak vagyunk érte.