Kövesse Facebook oldalunkat!

Több embert kellett kimenteni a tengerből a rossz időjárási viszonyok miatt Horvátországban – írta az Index.hr internetes hírportál a mentést végzők beszámolója alapján kedden.

Rab szigetén, Lopar közelében egy amerikai és belga turistákat szállító hajó futott zátonyra hétfőn, a szeles időjárás és a hullámok miatt viszont szinte lehetetlen volt megközelíteni a vízi járművet.

A lopari önkéntes tűzoltótestület tagjainak végül sikerült kimenteniük mind a 38 utast a hajóról, akiket először a tűzoltóotthonban helyeztek el, majd később szállást biztosítottak nekik egy hotelben.

Stanislav Franelic tűzoltóparancsnok elmondta: mivel emberekről volt szó, nem volt választásuk, és a kihajózás mellett döntöttek. „A nagy hullámok miatt rendkívül nehéz volt a mentés, és mivel a turistahajó egy vízből kiemelkedő sziklán ragadt, és elég sekély volt körülötte a víz, vigyázni kellett, nehogy mi is zátonyra fussunk” – mondta.

A Dubrovnik melletti Lokrum szigeténél szintén hétfőn délután 11 kajakost kellett kimenteni a tengerből. A dubrovniki kikötőparancsnokság közlése szerint kilencüket azonnal sikerült szárazföldre szállítani, két személy után azonban egész nap kutattak.

Keresésüket csak kedden reggel függesztették fel, miután megvizsgálták a szigeten lévő összes kölcsönzőt, és kiderült, hogy minden kajak a helyén van.

Az egész mentőakció során vitatott volt, hogy van-e még két ember a tengeren.

Szerencsére kiderült, hogy nincs – mondta Mato Kekez kikötőparancsnok a sajtónak.

Nyitókép: Unsplash.

Tetszett a cikk?
Ne felejtsétek el megosztani! Köszönjük!

Szimpatikus számodra a Biztosító Magazin?
KÉRJÜK, HOGY TÁMOGASD A MUNKÁNKAT!
A színvonalas tartalmak előállítása és a szerkesztőség napi működtetése az online kiadványok esetén is igényel anyagi ráfordításokat. Ezért bátorkodunk, most a tisztelt olvasókhoz fordulni, hogy felajánlásaikkal támogassák munkánkat.

A Biztosító Magazin küldetése, hogy elősegítse Magyarországon a biztosítási tudatosság növekedését, valamint, hogy platformot teremtsen a szakmában dolgozó kollégák személyes márkájának építésére.

Ha neked, is fontosak ezek az értékek, akkor kérjük, hogy támogass minket! Kis összegnek is örülünk és hálásak vagyunk érte.
BIZTOSÍTÓ MAGAZIN A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN
Facebook CSOPORTUNKBAN szakmai témákat vitatunk meg, Facebook OLDALUNKON pedig értesülhetsz a legfrissebb hírekről. Kövesd a Biztosító Magazint a közösségi média oldalakon is!

Ne maradj le semmiről...