Kövesse Facebook oldalunkat!

A Vatikán ukrajnai békemisszióban vesz részt, hogy véget vethessenek Oroszország és Ukrajna konfliktusának – közölte Ferenc pápa háromnapos magyarországi látogatását követően a pápai repülőn, útban Rómába, vasárnap este adott interjújában.

Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

Kész vagyok mindent megtenni, ami szükséges. Egy misszió van folyamatban, de ez még nem nyilvános. Ha az lesz, majd felfedem

– mondta a katolikus egyházfő anélkül, hogy további részleteket közölt volna ezen erőfeszítésekről.

Úgy vélem, békét csakis a csatornák megnyitásával lehet kötni. Sosem lehet békét elérni elzárkózás útján

– fogalmazott a pápa.

 

KORÁBBAN ÍRTUK

Az ördögnek mindig is volt terve a világgal, az ember nem tervez és végül...

A kommunizmus korábbi veszélyeit váltó - jól eltervezett - konzumizmus veszélyeire figyelmeztetett Ferenc pápa a Pázmány Péter Katolikus Egyetem (PPKE) információs technológiai és bionikai karán mondott beszédében vasárnap délután.

Megszólalt a Vatikán: Miért jött megint Magyarországra a pápa?

Háromnapos magyarországi látogatásával Ferenc pápa az európai testvériség erősítését kívánja hangsúlyozni, valamint köszönetet mond a Magyar Katolikus Egyháznak, amiért lehetővé tette az Ukrajnából érkező több mint négymillió ember biztonságos áthaladását Magyarországon

Mint mondta, megbeszélte az ukrajnai helyzetet Orbán Viktor miniszterelnökkel és Hilarion metropolitával, az Orosz Ortodox Egyház budapesti-magyarországi egyházmegyéje kormányzójával.

A tanácskozásokon nem pusztán a Piroska és a farkasról beszéltünk. Mindezeket a dolgokat megvitattuk. Mindenki érdekelt a békéhez vezető útban

– hangsúlyozta Ferenc pápa.

Az ukrajnai orosz hadművelet tavaly februári kezdete óta a katolikus egyházfő szinte heti rendszerességgel sürget békét és ismételten kifejezte azon szándékát, hogy hajlandó közvetítőként fellépni Kijev és Moszkva között.

Denisz Smihal ukrán kormányfő csütörtökön tárgyalt a Vatikánban a béke érdekében tett erőfeszítésekről, a humanitárius helyzetről, valamint az ukrajnai egyházakról Ferenc pápával. Smihal egyben látogatásra hívta a katolikus egyházfőt az ukrán fővárosba.

A 86 éves Ferenc pápa már korábban beszélt arról, hogy egy békemisszió keretében ellátogatna Kijevbe, de Moszkvába is.

Ferenc pápa az interjúban beszélt egészségi állapotáról is március végi kórházi kezelésével összefüggésben, amikor hörghurut miatt szorult orvosi ellátásra.

Nem vesztettem el az eszméletem, de magas lázam volt és délután háromkor az orvos egyenesen a kórházba kísért

– ismertette Ferenc pápa a március 29-én történteket.

Erős és akut tüdőgyulladás volt a tüdő alsó részében. Hála Istennek beszámolhatok erről. A testem jól vette a kezelést, hála az Úrnak

– tette hozzá Ferenc pápa, aki huszonegy évesen tüdőgyulladást kapott, s életét csak fél tüdejének eltávolításával tudták megmenteni.

Hangsúlyozta, hogy egyelőre nincs változás a Portugáliába, Franciaországba és Mongóliába tervezett útjait illetően.

Ferenc pápa a Rómába tartó visszaúton a sajtókíséret tagjainak megköszönve az újságírók munkáját magyarországi látogatásáról azt mondta, hogy “három intenzív, de jó nap volt”.

Azt mondta, nem változott meg a magyarokról kialakított képe, sőt a mostani látogatás tovább gazdagította azt. Megjegyezte, az általa ismert magyarok, még az egyszerűbb emberek is, nagy műveltséggel bírtak. Hozzátette, hogy

a magyarok azért beszélnek idegen nyelven, mivel magyarul Magyarországon kívül nem beszélnek, kivéve a mennyben, hiszen örökkévalóság kell a magyar nyelv megtanulásához

A magyarokról “nem változott a véleményem, ugyanazt a stílust tapasztaltam, amit korábban is ismertem” – jelentette ki.

Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

Tetszett a cikk?
Ne felejtsétek el megosztani! Köszönjük!

Szimpatikus számodra a Biztosító Magazin?
KÉRJÜK, HOGY TÁMOGASD A MUNKÁNKAT!
A színvonalas tartalmak előállítása és a szerkesztőség napi működtetése az online kiadványok esetén is igényel anyagi ráfordításokat. Ezért bátorkodunk, most a tisztelt olvasókhoz fordulni, hogy felajánlásaikkal támogassák munkánkat.

A Biztosító Magazin küldetése, hogy elősegítse Magyarországon a biztosítási tudatosság növekedését, valamint, hogy platformot teremtsen a szakmában dolgozó kollégák személyes márkájának építésére.

Ha neked, is fontosak ezek az értékek, akkor kérjük, hogy támogass minket! Kis összegnek is örülünk és hálásak vagyunk érte.
BIZTOSÍTÓ MAGAZIN A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN
Facebook CSOPORTUNKBAN szakmai témákat vitatunk meg, Facebook OLDALUNKON pedig értesülhetsz a legfrissebb hírekről. Kövesd a Biztosító Magazint a közösségi média oldalakon is!

Ne maradj le semmiről...