Kövesse Facebook oldalunkat!

A hidegfront felhőzete délkelet, kelet felé vonul, miközben egyre szakadozottabbá válik. A záporok, zivatarok keletebbre haladnak, miközben számosságuk csökken, a keleti, délkeleti megyékben már csak kevés helyen eshet. Estig még az északnyugati megyékben is előfordulhat egy-egy zápor, zivatar.

Éjszaka nyugat felől csökken a felhőzet, hajnalban már általában derült vagy gyengén felhős idő lesz a jellemző. Eleinte még az északkeleti, keleti megyékben – kevés helyen – várható zápor, zivatar, az éjféli órákig mindenütt megszűnik a csapadék.

Szerdán sok napsütés várható fátyolfelhőkkel, valamint nappali gomolyfelhő-képződéssel. Egy-egy érettebb gomolyfelhőből kis eséllyel futó záporok is kialakulhatnak. Az északnyugati szél kedden a front mentén élénk, időnként erős lesz, zivatarok környezetében átmenetileg viharos széllökések is lehetnek, estére veszít erejéből a légmozgás. Szerdán az északi szél időnként megélénkül.

  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 15 és 22 fok között valószínű, az északi völgyekben alacsonyabb értékeket is mérhetünk.
  • A legmagasabb nappali hőmérséklet szerdán 29 és 34 fok között valószínű.

Nyitókép: Unsplsh.

Tetszett a cikk?
Ne felejtsétek el megosztani! Köszönjük!

Szimpatikus számodra a Biztosító Magazin?
KÉRJÜK, HOGY TÁMOGASD A MUNKÁNKAT!
A színvonalas tartalmak előállítása és a szerkesztőség napi működtetése az online kiadványok esetén is igényel anyagi ráfordításokat. Ezért bátorkodunk, most a tisztelt olvasókhoz fordulni, hogy felajánlásaikkal támogassák munkánkat.

A Biztosító Magazin küldetése, hogy elősegítse Magyarországon a biztosítási tudatosság növekedését, valamint, hogy platformot teremtsen a szakmában dolgozó kollégák személyes márkájának építésére.

Ha neked, is fontosak ezek az értékek, akkor kérjük, hogy támogass minket! Kis összegnek is örülünk és hálásak vagyunk érte.
BIZTOSÍTÓ MAGAZIN A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN
Facebook CSOPORTUNKBAN szakmai témákat vitatunk meg, Facebook OLDALUNKON pedig értesülhetsz a legfrissebb hírekről. Kövesd a Biztosító Magazint a közösségi média oldalakon is!

Ne maradj le semmiről...