Kövesse Facebook oldalunkat!

Egyszerre, egy összegben ennyi pénzt még soha nem utaltak az arra jogosult katonaállománynak – tudatta csütörtöki közleményében a Honvédelmi Minisztérium.

A kommünikében úgy fogalmaznak, ez a HM és Magyar Honvédség számára is történelmi pillanat.

Azt írták: csütörtökön mintegy húszezer katona számára kezdődött meg a hathavi illetménynek megfelelő összegű, a köznyelvben csak fegyverpénznek nevezett juttatás kifizetése.

Magyarország kormánya ezzel ismeri el és becsüli meg azt az áldozatos munkát, amit katonáink a haza szolgálatában tesznek itthon, a határok mentén, missziós szolgálatukban és immár harmadik éve a koronavírus-járvány elleni védekezésben.

– hangsúlyozta a HM.

A közlemény szerint a juttatásra a kormányrendeletben foglaltak alapján azok a hivatásos és szerződéses katonák jogosultak, akik jelenleg is aktív szolgálatban állnak vagy nyugdíj előtti rendelkezési állományban vannak. A kormány családtámogató politikájával összhangban azok a katonák is jogosultak e juttatásra, akik jelenleg családalapítás miatt vannak távol a mindennapi szolgálattól – tették hozzá.

A HM arra is felhívta a figyelmet: „mivel a katonai jogviszony létesítése önmagában is elköteleződés a haza védelme iránt”, így a fegyverpénzre – a próbaidő eredményes letöltését követően – a jelenleg még próbaidejüket töltő katonák is jogosultak.

A hathavi távolléti díjnak megfelelő juttatás utalása megkezdődött, így annak egy-két napon belül, de – a próbaidejüket töltőket leszámítva – legkésőbb február 15-ig valamennyi érintett számlájára meg kell érkeznie – olvasható a közleményben.

Nyitókép: MTI/MTVA

Tetszett a cikk?
Ne felejtsétek el megosztani! Köszönjük!

Szimpatikus számodra a Biztosító Magazin?
KÉRJÜK, HOGY TÁMOGASD A MUNKÁNKAT!
A színvonalas tartalmak előállítása és a szerkesztőség napi működtetése az online kiadványok esetén is igényel anyagi ráfordításokat. Ezért bátorkodunk, most a tisztelt olvasókhoz fordulni, hogy felajánlásaikkal támogassák munkánkat.

A Biztosító Magazin küldetése, hogy elősegítse Magyarországon a biztosítási tudatosság növekedését, valamint, hogy platformot teremtsen a szakmában dolgozó kollégák személyes márkájának építésére.

Ha neked, is fontosak ezek az értékek, akkor kérjük, hogy támogass minket! Kis összegnek is örülünk és hálásak vagyunk érte.
BIZTOSÍTÓ MAGAZIN A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN
Facebook CSOPORTUNKBAN szakmai témákat vitatunk meg, Facebook OLDALUNKON pedig értesülhetsz a legfrissebb hírekről. Kövesd a Biztosító Magazint a közösségi média oldalakon is!

Ne maradj le semmiről...