Kövesse Facebook oldalunkat!

Jelentős bevételkiesést szenvedtek idén a világ nagy aukciósházai a hagyományos nyilvános árverések elmaradása miatt az elmúlt kilenc hónapban, ennek ellenére 2020-as eredményeik azt jelzik, hogy az ágazat képes rugalmasan alkalmazkodni, hosszú idő után először előzte meg a Sotheby’s a Christie’st az árbevétel tekintetében.

Bár még hátravan néhány nagyobb aukció, a Sotheby’s idei bevétele már meghaladta az ötmilliárd dollárt. 2019-hez képest ez 16 százalékos, 800 millió dolláros bevételkiesét jelent – adtahírül az Artnet művészeti hírportál.

A Christie’s 4,4 milliárd dollár bevételről adott hírt, ami 25 százalékos csökkenés az előző évihez képest, amit főként a hagyományos aukciók elmaradásával és a koronavírus-járvány okozta műtárgyeladási kedv csökkenésével magyaráztak a szakértők.

Mindkét aukciósház jelentős aukciós bevételkiesésről számolt be:

a Sotheby’s teljes bevételéből 3,5 milliárd dollárt tettek ki az aukciók, ami mintegy 30 százalékos csökkenés tavalyhoz képest.

A Christie’s hagyományos élő aukciós bevételei idén 2,8 milliárd dollárra rúgnak, ami több mint 40 százalékos csökkenés az előző évhez képest.

Mindként aukciósház úgy véli, hogy a csökkenés főként annak a számlájára írható, hogy elmaradtak idén a magas áron kínált tételek. Idén csak két mestermű cserélt gazdát nyilvános aukción 25 millió dollárnál drágábban, míg 2019-ben kilenc ilyen volt.

Sok aukció zajlott zárt ajtók mögött, a Sotheby’s 1,5 milliárd dollár forgalmat ért el a privát aukciókon, ami 50 százalékkal több 2019-nél, a Christie’s 1,3 milliót, ami 57 százalékos növekedés tavalyhoz képest.

  • A legdrágábban eladott műtárgyak között van Francis Bacon Triptichonja, amely júniusban kelt el 84,6 millió dollárért a Sotheby’snél.
  • Egy 1610-ben készül kínai tekercsfestményéért, Wu Bin tájképéért 76,6 millió dollárért fizettek egy pekingi árverésen.
  • Roy Lichtenstein aktképe, a Nude with Joyous Painting 46,2 millió dollárért cserélt gazdát a Christie’s-nél.
  • David Hockney kaliforniai tájképe, a Nichols Canyon 41 millió dollárért kelt el a Phillips New York-i árverésén.
  • A becsült ár csaknem négyszereséért, 41,8 millió dollárért cserélt gazdát egy ritka, 700 éves kínai tekercsfestmény, Ren Renfa (1255-1327) két méter hosszú alkotása a Sotheby’s árverésén Hongkongban.
  • Cy Twombly Untitled című soroztáért 38,7 millió dollárt fizettek októberben Christie’s árverésén.

Ne feledje a biztosítást!

A legtöbb embernek a saját otthona a legnagyobb vagyontárgya. Habár Magyarországon a lakóingatlanok közel háromnegyede biztosítva van, még mindig sok az olyan lakás és ház, amely nem rendelkezik biztosítással.

Ha ön is sok pénzt és időt áldozott már a családi fészek csinosítására, akkor mindenképp érdemes egy jól összerakott lakásbiztosítást is kötni rá!

Ha pedig már rendelkezik egy korábban megkötött lakásbiztosítással, akkor legalább évente egy alakalommal érdemes azt felülvizsgáltatni, mivel a biztosítási díjak sok esetben nem követik az ingatlan építési költségének változásait.

A Biztosító Magazin kedvenc tanácsadói
Kali József
Facebook
Király Márti
Facebook
Szabó Anita
Facebook
Szekeres Csaba
Facebook

Tetszett a cikk?
Ne felejtsétek el megosztani! Köszönjük!

Szimpatikus számodra a Biztosító Magazin?
KÉRJÜK, HOGY TÁMOGASD A MUNKÁNKAT!
A színvonalas tartalmak előállítása és a szerkesztőség napi működtetése az online kiadványok esetén is igényel anyagi ráfordításokat. Ezért bátorkodunk, most a tisztelt olvasókhoz fordulni, hogy felajánlásaikkal támogassák munkánkat.

A Biztosító Magazin küldetése, hogy elősegítse Magyarországon a biztosítási tudatosság növekedését, valamint, hogy platformot teremtsen a szakmában dolgozó kollégák személyes márkájának építésére.

Ha neked, is fontosak ezek az értékek, akkor kérjük, hogy támogass minket! Kis összegnek is örülünk és hálásak vagyunk érte.
BIZTOSÍTÓ MAGAZIN A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN
Facebook CSOPORTUNKBAN szakmai témákat vitatunk meg, Facebook OLDALUNKON pedig értesülhetsz a legfrissebb hírekről. Kövesd a Biztosító Magazint a közösségi média oldalakon is!

Ne maradj le semmiről...