Kövesse Facebook oldalunkat!

Az MNB értesítette a KÖBE biztosítót Minősített fogyasztóbarát otthonbiztosítási pályázata pozitív elbírálásáról. A konstrukció forgalmazása így akár azonnal indulhat. A jegybanknál további három biztosító pályázatának elbírálása zajlik, s a felmérések szerint a többi piaci szereplő jórésze is fejleszti már e termékét. Jövő évtől így a minősített otthonbiztosítások széles körben elérhetővé válhatnak, sőt a továbbiakban ezek adhatják az új értékesítések jelentős részét.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) pozitívan bírálta el – s erről ma értesítette is – a Minősített fogyasztóbarát otthonbiztosítás (MFO) programra pályázatot benyújtó KÖBE Közép-európai Kölcsönös Biztosító Egyesületet (KÖBE). Mivel a biztosító sikerrel pályázott a minősítés megszerzésére, döntésétől függően akár azonnal – de legkésőbb 60 napon belül – megkezdheti itthon az MNB felé bejelentett minősített termékek forgalmazását.

KORÁBBAN ÍRTUK

A jegybanknál jelenleg további 3 piaci szereplő MFO pályázatának elbírálása zajlik, s szinte minden hazai biztosító tervezi a fogyasztóbarát konstrukcióval való indulást. A fogyasztóbarát otthonbiztosítások így hamarosan széles körben elérhetővé válnak az ügyfelek számára.

A fogyasztóbarát otthonbiztosítások ugyanis ugyanakkora díjért magasabb szintű szolgáltatást nyújtanak az ügyfeleknek, fölösleges többletszolgáltatások és – kiadások nélkül, egyszerűen összehasonlítható módon, miközben a biztosítási szerződés egésze alatt ügyfélbarát kiszolgálást garantálnak. Az MNB pénzügyi stabilitási és fogyasztóvédelmi szempontból is fontosnak tartja, hogy a lakásbiztosítások piacán élénküljön a mai lanyha verseny az ügyfelekért.




A fogyasztóbarát otthonbiztosítás alapcsomagja elemi károkra, s egyéb, a háztartásokat egzisztenciájukban alapvetően veszélyeztető tipikus kockázatokra nyújt fedezetet. Az alapcsomaggal kapcsolatos káresemények tartalmát (szűkített kizárásokkal és mentesülésekkel) az MNB egységesen, kötelezően határozta meg a biztosítóknak, családbarát, zöld és digitális szempontokat is figyelembe véve. Kiegészítő fedezetként a lakáshoz közvetlenül kapcsolódó, gyakoribb káresemények is biztosíthatók, amelyek egységes megnevezését a jegybank határozta meg. Ezeken túl további káresemények biztosítására is vállalkozhat az adott biztosító.

A biztosítóval való kommunikáció, a kárbejelentés és a kárrendezés teljes folyamata digitálisan is végezhető. Az ügyfél egzisztenciális helyzetét fenyegető károk esetén a biztosítók rendkívüli kárfelmérési és kárrendezési eljárást alkalmaznak. A kárrendezés időtartalma 100 ezer forint alatti kifizetési összegnél maximum 5, e fölött 10 munkanap lehet csak. A lakásbiztosítás (a megkötése utáni 3. negyedévtől) 3 havonta igény szerint bármikor felmondható.

KORÁBBAN ÍRTUK

A jegybank honlapján új információs felületet – www.mnb.hu/mfo – hozott létre az érdeklődők számára a Minősített fogyasztóbarát otthonbiztosításra vonatkozó további adatok, információk, kérdések és válaszok bemutatására. Az MFO termékek közti egyszerű eligazodást a jegybank által kialakítandó összehasonlító oldal is támogatja majd.

Nyitókép: Unsplash / illusztráció.

Tetszett a cikk?
Ne felejtsétek el megosztani! Köszönjük!

Szimpatikus számodra a Biztosító Magazin?
KÉRJÜK, HOGY TÁMOGASD A MUNKÁNKAT!
A színvonalas tartalmak előállítása és a szerkesztőség napi működtetése az online kiadványok esetén is igényel anyagi ráfordításokat. Ezért bátorkodunk, most a tisztelt olvasókhoz fordulni, hogy felajánlásaikkal támogassák munkánkat.

A Biztosító Magazin küldetése, hogy elősegítse Magyarországon a biztosítási tudatosság növekedését, valamint, hogy platformot teremtsen a szakmában dolgozó kollégák személyes márkájának építésére.

Ha neked, is fontosak ezek az értékek, akkor kérjük, hogy támogass minket! Kis összegnek is örülünk és hálásak vagyunk érte.
BIZTOSÍTÓ MAGAZIN A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN
Facebook CSOPORTUNKBAN szakmai témákat vitatunk meg, Facebook OLDALUNKON pedig értesülhetsz a legfrissebb hírekről. Kövesd a Biztosító Magazint a közösségi média oldalakon is!

Ne maradj le semmiről...