Kövesse Facebook oldalunkat!

Estig még általában erősen felhős vagy borult lesz az ég, csak késő délután a nyugati határvidéken csökkenhet érdemben a felhőzet. Országszerte várható csapadék: a Dunántúlon és északon az eső mellett néhol beágyazott zivatar is lehet, az Alföldön azonban az eső mellett záporok, zivatarok több helyen is kialakulhatnak.

Éjszaka a Nyugat-Dunántúlon és esetleg Budapest körül érdemben csökken a felhőzet, reggelre nyugaton ki is derülhet az ég. Elsősorban a nyugati megyékben azonban köd is képződhet. Másutt ugyanakkor erősen felhős vagy borult idő várható továbbra is.

Az éjszaka folyamán egyre kevesebb helyen valószínű csapadék, reggel már inkább csak az Alföldön lehet helyenként gyenge eső, délkeleten esetleg néhol zivatar. Vasárnap az addig még erősebben felhős részeken is vékonyodik, szakadozik a felhőzet, ezt követően országszerte erőteljesebb gomolyfelhő-képződés várható több-kevesebb napsütéssel.

A Nyugat-Dunántúlon kicsi a csapadék esélye, keletebbre azonban elszórtan, a Tiszántúlon és az Északi-középhegység keleti felén pedig többfelé alakulhatnak ki záporok, zivatarok. Csak zivatarok körül lehet erős vagy viharos széllökés.

  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 13 és 18 fok között alakul.
  • A legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap 25 és 30 fok között valószínű.

Tetszett a cikk?
Ne felejtsétek el megosztani! Köszönjük!

Szimpatikus számodra a Biztosító Magazin?
KÉRJÜK, HOGY TÁMOGASD A MUNKÁNKAT!
A színvonalas tartalmak előállítása és a szerkesztőség napi működtetése az online kiadványok esetén is igényel anyagi ráfordításokat. Ezért bátorkodunk, most a tisztelt olvasókhoz fordulni, hogy felajánlásaikkal támogassák munkánkat.

A Biztosító Magazin küldetése, hogy elősegítse Magyarországon a biztosítási tudatosság növekedését, valamint, hogy platformot teremtsen a szakmában dolgozó kollégák személyes márkájának építésére.

Ha neked, is fontosak ezek az értékek, akkor kérjük, hogy támogass minket! Kis összegnek is örülünk és hálásak vagyunk érte.
BIZTOSÍTÓ MAGAZIN A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN
Facebook CSOPORTUNKBAN szakmai témákat vitatunk meg, Facebook OLDALUNKON pedig értesülhetsz a legfrissebb hírekről. Kövesd a Biztosító Magazint a közösségi média oldalakon is!

Ne maradj le semmiről...