Kövesse Facebook oldalunkat!

A Legfőbb Ügyészség jogorvoslati indítványt terjesztett elő a Kúrián, mert törvénysértőnek tartják, hogy a május 29-ei dunai hajóbaleset miatt indult büntetőeljárás gyanúsítottjával szemben a bíróság letartóztatás helyett – óvadék letétele esetén – bűnügyi felügyeletet rendelt el.

Az Legfőbb Ügyészség pénteki, az MTI-hez eljuttatott közleményében kiemelték: a halálos tömegszerencsétlenséget okozó vízi közlekedés gondatlan veszélyeztetésének vétsége miatt indult büntetőügyben a gyanúsított ukrán hajóskapitány

jelenléte az eljárási cselekményeken kizárólag a legszigorúbb kényszerintézkedés alkalmazásával biztosítható.

Felidézték, a Pesti Központi Kerületi Bíróság elrendelte az ukrán hajóskapitány letartóztatását, azonban megállapította, hogy a gyanúsított 15 millió forint óvadék letétele esetén, Budapest területén bűnügyi felügyeletbe kerül, nyomkövető alkalmazása mellett.

A Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség fellebbezett a döntéssel szemben, a többi közt azért, mert az ukrán gyanúsított magyarországi lakó-, illetve tartózkodási hellyel nem rendelkezik, munkájából adódóan a tartózkodási helye gyakran változik, Európában jelentős helyismerettel rendelkezik, illetve

a megalapozott gyanú tárgyát képező cselekmény tárgyi súlya is a legszigorúbb kényszerintézkedés alkalmazását teszik indokolttá.

Emlékeztettek arra is, hogy az ügyészség a fellebbezés indokolását kiegészítette, mivel felmerült annak a gyanúja is, hogy a hajóskapitány adatokat törölt a telefonjáról, ezáltal újabb letartóztatási ok állapítható meg, amely szerint a gyanúsított a bizonyítást megnehezítené vagy veszélyeztetné. A Fővárosi Törvényszék a kerületi bíróság végzését ugyanakkor érdemben nem változtatta meg, az óvadék letételét engedélyezte.

A legfőbb ügyész jogorvoslati indítványának lényege szerint a törvényszék határozata már önmagában attól törvénysértő, hogy

nem tartalmaz semmilyen döntést az ügyészi fellebbezés kiegészítésében írtakkal kapcsolatban

 – írták.

Hozzátették: a törvényszék ugyanis az újabb letartóztatási okot nem vizsgálta érdemben. Emellett mind az elsőfokú, mind a másodfokú bíróság határozata törvénysértő, mivel úgy rendelték el a bűnügyi felügyeletet, hogy a gyanúsított konkrét tartózkodási helye a döntés meghozatalakor a hatóság előtt egyáltalán nem volt ismert – áll a kommünikében.

A vádhatóság rámutatott: a legfőbb ügyész ezért azt indítványozta, hogy a Kúria állapítsa meg azt: az első- és másodfokú bíróságok törvénysértően fogadták el az óvadék megállapítására irányuló védői indítványt, és rendelték el a gyanúsított bűnügyi felügyeletét óvadék letétele esetén. A Kúria határozata csak a törvénysértést állapíthatja meg – jelezték.

Hableány sétahajó május 29-én süllyedt el a Margit híd közelében, miután összeütközött a Viking Sygin szállodahajóval. A fedélzeten 35-en utaztak, 33 dél-koreai állampolgár és a kéttagú magyar személyzet. Hét utast sikerült kimenteni, hét holttestet még aznap éjjel megtalálták. Azóta több holttest is előkerült, ám két embert – mindketten koreaiak – még keresnek.

Összes hírünk a témában: ➡️ https://bit.ly/2W4F9gc

Tetszett a cikk?
Ne felejtsétek el megosztani! Köszönjük!

Szimpatikus számodra a Biztosító Magazin?
KÉRJÜK, HOGY TÁMOGASD A MUNKÁNKAT!
A színvonalas tartalmak előállítása és a szerkesztőség napi működtetése az online kiadványok esetén is igényel anyagi ráfordításokat. Ezért bátorkodunk, most a tisztelt olvasókhoz fordulni, hogy felajánlásaikkal támogassák munkánkat.

A Biztosító Magazin küldetése, hogy elősegítse Magyarországon a biztosítási tudatosság növekedését, valamint, hogy platformot teremtsen a szakmában dolgozó kollégák személyes márkájának építésére.

Ha neked, is fontosak ezek az értékek, akkor kérjük, hogy támogass minket! Kis összegnek is örülünk és hálásak vagyunk érte.
BIZTOSÍTÓ MAGAZIN A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN
Facebook CSOPORTUNKBAN szakmai témákat vitatunk meg, Facebook OLDALUNKON pedig értesülhetsz a legfrissebb hírekről. Kövesd a Biztosító Magazint a közösségi média oldalakon is!

Ne maradj le semmiről...