Történetének legmagasabb tagdíjbevételét, összesen 9,348 milliárd forint egyéni befizetést könyvelhetett el az Allianz Hungária Önkéntes Nyugdíjpénztár tavaly, ez 10,34 százalékos növekedést jelent a korábbi év eredményéhez képest. Az önkéntes nyugdíjpénztári piac második legnagyobb szereplője leendő pénztártagjai számára a továbbiakban is költségmentes, kedvező tagdíjfelosztással ösztönzi a tudatos öngondoskodást.
Jelentősen növekedtek az eseti befizetések
Az Allianz rekorderedményében jelentős szerepe volt annak is, hogy a pénztártagok eseti befizetései megnövekedtek 2018 utolsó negyedévében, mivel az ügyfelek akár 150 ezer forint adó-visszatérítést is kaphattak az államtól december 28-ig történt befizetéseik után. A tavalyi év utolsó negyedévében beérkezett befizetések összege így több mint a duplájára, azaz 4,14 milliárd forintra emelkedett 2018 harmadik negyedévéhez képest, és jelentősen meghaladta 2017. utolsó negyedév tagi befizetéseit.
Piaci pozíciónk azáltal is erősödött, hogy tavaly július 1-jén a CIB Önkéntes Nyugdíjpénztár beolvadt az Allianz Hungária Önkéntes Nyugdíjpénztárba, így a taglétszámunk 4500 fővel, míg a tagok megtakarítása 7 milliárd forinttal bővültek.
– mondta Dr. Kravalik Gábor az Allianz Önkéntes Nyugdíjpénztár ügyvezető igazgatója.
A pénztár jelenleg 182 ezer tagot számlál, a kezelt vagyon pedig eléri a 198 milliárd forintot.
Aktívak voltak a női pénztártagok, különösen az Annák
Az Allianz Hungária Önkéntes Nyugdíjpénztár adatai azt mutatják, hogy a női pénztártagok 2018-ban valamelyest aktívabbak voltak és 11,47 százalékkal emelték tagdíjbefizetéseiket szemben a férfiakkal, akik 9,40 százalékkal többet fizettek 2018-ban.
Érdekes adat az is, hogy a teljes tagságot tekintve az Anna keresztnevű női tagok érték el tavaly a legmagasabb átlagos befizetett tagdíjat.
- Országos szinten Jász-Nagykun-Szolnok, Pest és Somogy megyében növekedtek a legnagyobb mértékben a tagdíjbefizetések.
- Tolna, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Heves megyékben élő pénztártagok voltak a legkevésbé aktívak.
- Továbbra is jellemző tendencia, hogy a nyugdíj előtt álló korosztály fizeti be a magasabb összegű tagdíjakat
- A 30 év alattiak passzívnak tekinthetőek tagdíjfizetés szempontjából, hiszen ők az egyéni tagdíjak alig 1,3 százalékát fizették.
Elengedik a belépési díjat
Az újonnan belépő tagoknak, illetve azoknak, akik más pénztártól lépnek át az Allianz Hungária Önkéntes Nyugdíjpénztárba, a Pénztár – az országos, nyílt nagy létszámú nyugdíjpénztárak közt egyedüliként, – továbbra is elengedi a több ezer forintos belépési díjat, ezzel is ösztönözve az öngondoskodást.
További információ az Allianz Hungária Önkéntes Nyugdíjpénztárról: https://www.allianz.hu/hu/penztarak/onkentes-nyugdijpenztar.html/
Tetszett a cikk? Ne felejtsétek el megosztani! Köszönjük!
KÉRJÜK, HOGY TÁMOGASD A MUNKÁNKAT!

A Biztosító Magazin küldetése, hogy elősegítse Magyarországon a biztosítási tudatosság növekedését, valamint, hogy platformot teremtsen a szakmában dolgozó kollégák személyes márkájának építésére.
Ha neked, is fontosak ezek az értékek, akkor kérjük, hogy támogass minket! Kis összegnek is örülünk és hálásak vagyunk érte.